Mellemen szarka ült,
kiszakította
szívembõl a fényt,
igen...
neki minden kell
mondja az idõ
túl mély a seb...reménytelen!
...........
karcsú égbolt kisér utamon
félve csitítgatom bánatom,
de a túlérett érzések
totyognak mellettem
hisz' titkok lazulnak lelkemben,
szélvitorlába befogom
s úgy teszek,
mintha lennék...
pedig ez már
rég' csak az árnyékom !
voyager - augusztus 08 2008 11:01:23
Szosz!
Egyszerûen eszméletlen ahogy írsz,imádom minden versedet,különleges képeidet, az érzésvilágod.Örülök,hogy "ismerlek"! Elonornak igaza van,- tökéletes!!
Üdv.
v.
BeYu - augusztus 08 2008 20:55:02
Kedves Szoszircsi!
Szeretnék én a te árnyékodban járni!
Csatlakozom Elonor és Voyager véleményéhez!
Kérek még verset Tõled!
MÉG! MÉG! MÉG!
Szeretettel:
BeYu
Magdileona - augusztus 08 2008 21:00:44
Drága Szí, csodálatos... überelhetetlen, mély vers.
Gratulálok szeretettel: Magdi
sziszifusz - augusztus 09 2008 20:07:18
Drága Szoszircsi!
Azt írod : féltve csitítgatom bánatom. Pedig a vers eleje annyira zilált érzéseket közvetít, hogy azt már csak bátran lehetne...
Ezt te is észrevetted, és már nem csitítgatva, hanem szélvitorlába fogva szabadjára engeded fájó érzéseidet.
Jól, kitûnõen átjöttek érzéseid, hangulatod.
Baráti öleléssel: Sziszu
mimone - augusztus 10 2008 21:21:22
magaslati érzéseket kendõztél a "vitorládba"...igazgyöngy!!!m
szoszircsi - augusztus 11 2008 00:54:18
Nagyon köszönöm,hogy itt jártatok...
