Tavaszi fényben
Lelkem kertjében,
Érzed a jeges szelet?
Melyet a halál vetett.
S ha már elvetette,
El miért ne engedte
Volna a sötét haragot?
Kertemben vihar aratott.
Földre döntötte lelkem
Lovak patái felettem,
Látod, ott fekszek én,
A kert letaposott gyepén,
Hervadó virágok között
Vértem száz darabra törött,
Várom a sorsom, mely
Fehér lepelben jön el.
S kezében kard,
Jól tudom mit akar.
Szívemet acélpenge élében,
Emeli a hideg Nap fényébe.
denes - augusztus 12 2008 05:29:27
Rossz hangulatban íródott a vers, de mégis szép lett nagyon.
lori - augusztus 12 2008 21:11:11
Köszönöm mindkettõtöknek a hozzászólást!
A hibára akkor jöttem rá,mikor a küldés gombra rányomtam... Most már így marad
Maryam - augusztus 13 2008 21:15:47
Szomorú hangulatú verset írtál, de így is nagyon szép. A kard, és a penge visszatérõ motívum nálad. Remélem a következõ verseid szerelmesek lesznek.
Maryam
LouisdelaCruise - szeptember 29 2008 09:03:59
Nagyon egyedien és találóan tudod kifejezni a lélek harcait, bukását és újjászületését!
Már csodállak is!
