Szép vagy,
mint gyenge langyos szellõben
ringadozó fûszál tövén
a hajnali napfényben,
megcsillanó harmatcsepp,
amely lecseppen éppen,
és a föld mélyébe zárva
még sok zöld fûszálnak életet ádva
száll fel bennük az ég irányába.
És ott fenn a légben
a nap tündöklõ fényében
a sugarat megtörve
szivárványt varázsolsz
a csodáló emberek szemébe,
ahol inger áram indul
a bámuló szívébe
és a halk dobogások ütemére,
zenét alkot az ember vére.
Gyengéd lágy ritmust dúdol a test,
S heves érzelmek tüzében elégünk
az örök szerelem nyári melegében.
Szél támad,
és hamvunk szerte hordja
minden zöldellõ fûszálra,
majd lassan a harmat lemossa
és a természet csodájába burkolva,
kezdõdik a világ újra és újra,
amíg peng a gitár húrja,
amely az élet dalát zengve
ringatózik a lét vizén remegve,
míg meg nem töri
a halál néma szonettje.
