Napkorong

Udon Thaniban a repülőtér épületéből kijutva már messziről megismerte a húgát, aki mellett egy apró, törékeny, gyereklány kinézetű, hosszú fekete hajú, gondosan sminkelt egzotikus arcú lány álldogált. Amint odaértek megtörtént a távolságtartó bemutatkozás, majd a parkoló felé indultak, ahol Goy szüleinek gyümölcsszállító Toyotája várt rájuk. Négyen még befértek előre a kényelmes ülésekre, de a három fiú a csomagok mellett az autó platóján helyezkedett el.
Míg a város felé haladtak volt ideje nézelődni. Tudta, hogy nem túl messze vannak a thai-laoszi határtól, ahol a határfolyó a Mekong. Nem volt meglepetés számára a szegénység sem, hiszen Ázsiában volt az otthonuk már egy ideje. A thaiok főleg a turizmusból éltek, s ez a vidék túl messze volt a tengertől.
Az utcai látkép hasonló volt, mint akár Peking külvárosában. Az út mellett parányi szolgáltató üzletek sora, a járdára nyíló ajtókkal, ahol jórészt minden a járókelők szeme láttára zajlott. Az utakon nagy forgalom, nyüzsgés, fülledt páratelt trópusi hőség, a csatornázatlanság enyhe bűze. Hirtelen feltűnt egy kicsit rozoga, tömegközlekedési eszköznek használt ponyvatetős, természetes huzat szellőzésű teherautó, amelynek a padlóján is ültek emberek.
Nem volt meglepő, hogy ugyanakkor a belvárosban szuper négy csillagos szállodák, szupermarketek, bevásárló negyed, pazar éttermek sorakoztak.
Bejelentkeztek a szállodába, és már előre örültek, hogy lesz egy szabad estéjük a húgával, amikor jól kibeszélhetik magukat.
A húgát már két éve nem látta. Jót is derültek azon, hogy két alföldi falusi lány hol is találkozhatna máshol, mint egy egzotikus nyaralóhelyen Thailandon. Ezzel kicsit oldották a feszültséget, mely a húgáról rá is ráragadt. Volt fogalma magazinok révén, a thai „leánykereskedelemről”, amelyek információit jórészt hitelesnek tartotta, hiszen angol nyelvű cikkek voltak, amerikai újságírók tollából. Tudta, hogy a thai szülőknek jó „befektetés” ha lányuk születik, hiszen ha jól „eladják”, biztosítják a család megélhetését is. Peti-talán nagyon naiv volt, talán túlságosan is szerelmes.
Kati nem is tudta tagadni aggodalmát.
Vacsora után átmentek a szálloda halljába, ahol kettesben lehettek. Gábor tapintatosan magukra hagyta őket.
Kati közelebb csúszott hozzá a kanapén és mesélni kezdett:
-Tudod, két nappal ezelőtt Peti elvitt a lány családjához egy pici egyutcás faluba. Nagyon kedves volt mindenki, szinte túlzottan is, amit jórészt akkor értettem meg, amikor Peti elmesélte, hogy egy ház árát fizette a szülőknek a lányért, ezen kívül a lakodalmat is ő állja. Tudod milyen nagyvonalú! A magyar barátainak fizette az utat és a szállodát is, nektek pedig még angol tolmácsot is fogadott.
A rossz érzéseim persze nem múltak el-folytatta- amikor láttam a szegénységet, ami a faluban van. Eszembe jutott a gyerekkorunk, az 50-es évek! A kísérteties hasonlóság, a csatornázatlanság, a földutak, a vezetékes víz hiánya. Az igazsághoz tartozik, hogy itt azért a házak módosabbak. Fából készültek, s az amerikai farmer házakra hasonlítanak.
Nem nagyon tudott mit mondani minderre, hiszen amit ő tudott azt végképp nem akarta megosztani a húgával.
-Próbálj megnyugodni, s arra gondolj, hogy Peti felnőtt férfi, s ez az ő döntése, nem tudod befolyásolni, el kell fogadnod. A lényeg az, hogy szeretik egymást-mondta búcsúzásképpen.
Amikor odaért a szobájuk ajtajához, s megfogta a kilincset, még mosolyogva visszaintett a húgának:
-Aludj jól! Reggel találkozunk a szálloda halljában.
Elalvás előtt még arra gondolt, hogy nem túl sokat tud a buddhista szertartásról, talán csak annyit, hogy ez egy közösségi élmény. Az ifjú pár a láma elé járul, aki áldást mond a világra, az összes ismerősre, barátokra, családtagokra és természetesen az ifjú párra. Nincs keresztény szertartás szerinti eskü, fogadalom.
Az utazás, a sok új élmény, izgalom kifárasztotta, s nem csak a végtagjaiban érezte az ólmos fáradtságot, hanem olyan érzése volt, mintha alatta megnyílt volna a mélység, s valami lassan húzná le oda ahol már az egész teste súlytalanná válik, s ahol már gondolatai sincsenek.
Reggel frissen ébredt.
Míg készülődött, az izgalom, mint jóleső bizsergető érzés járta át a testét. Nem gondolt az aggodalmaira csak befogadni és élvezni akarta ezt az új és különleges élményt.
A szálloda előtt már ott állt az elegáns, fekete Toyota Camry, a fehér kesztyűs sofőrrel.
Ahogy a várost elhagyták a vidék kietlenné vált, néhol gyümölcs ültetvényekkel, ahol nem volt mozgás és az utakon is csak nagyon gyér forgalom. Talán egy óra hosszat utazhattak, amikor bekanyarodtak az egyutcás faluba. Nyilvánvaló volt, hogy mindenki tudott az érkezésükről, még aki nem volt hivatalos az esküvőre az is.(Bár meglehet, hogy nem akadt ilyen ember a faluban)
Az autó megállt egy élénk kékre festett ház előtt, melynek lakói a ház kapujában álltak sorfalat.
A megszokott udvarias összetett tenyér melletti főhajtással megtörtént a bemutatkozás, s már óvatosan a ház padlóján lépkedtek. Azért óvatosan és kicsit idegenkedve, mert körülöttünk mindenki lábbeli nélkül volt (a cipőiket a ház előterében hagyták), s a megszokott természetességgel foglaltak helyet a padlón.
A tolmácsnő odalépett melléjük, s az egyik fal mellett elhelyezett kanapéra mutatott, mondván, hogy tudják, náluk Európában nem szokás mezítláb és a földön ülni, ezért hagyják magunkon a cipőiket, s foglaljanak helyet a kanapén.