H.Gábor Erzsébet
Nekem a vers (2)
Úgy gondolok mindig rátok,
drága versek, jóbarátok,
mint anya a gyermekére,
vagy a pap a szentmisére –
szeretettel, alázattal.
Engem mindig megvigasztal
az a tudat, az, hogy vagytok,
születtek, és élményt adtok.
Ezer bimbó bomlik bennem.
Szóvirágos tengeremben
megfürdőzöm, s tiszta leszek,
mint a kéklő, türkiz egek,
mint a lap, mely itt fehérlik,
amíg bennem új vers érik.
S a rá omló igaz szavak
túláradnak, s mint a patak
friss forrású, duzzadt testtel,
mint a tészta mikor megkel,
betöltik a kongó lelket,
s benne végleg nyugvást lelnek.
Kell a csend is, s kell a füzet,
betűk szítják rajt’ a tüzet,
s körbeülik, akik fáznak,
kik a szóba belelátnak,
s épp azt érzik, amit érzel –
olyan, mint egy égi fényjel.
Szárnyaimat nagyra tárom,
így lesz tágas a világom,
s látom, amit nem lát senki…
S míg egy angyal dalom zengi,
fent az Istent átölelem,
ott, ahol az öröm terem.
2021. július 19.
|
|
