|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Nándorfehérvári diadal: 1456. július 22.
Amikor délben megszólal a harang szava,
Nándorfehérvár hőseit idézi haza.
Villant a fényes kard, zengett odafenn az ég,
És hitből sarjadt a győzelem, a dicsőség.
Nem csak a várat védték ottan a hős kezek,
Európa jövőjéért álltak helyt ezek.
A hűség lett a pajzsuk, kardjuk a remény,
Nevük fölött ma is ragyog az égi fény.
Harang szava szálljon át századokon még!
Őrizze a múltból ránk maradt örökség.
Ne halkuljon el az emlékezés dala,
Amíg hű magyar szív dobban idehaza.
Fejet hajtunk csendben minden hős előtt,
Kik ránk hagyták a hitet és a jövőt.
S amíg szól a harang Magyar ég alatt,
Őrizzük hűen szép Magyar hazánkat!
Siófok, 2026. július 24. - Gránicz Éva - |
|
(bokorrímes csokor)
Lenyugvó nap aranyfelhőjében
Megfürödhetsz fényes dicsőségben,
A szűrt valóság papíron pihen,
Ölelnélek magamhoz szelíden…
(leoninus csokor)
Nap melegében, tűző fényében, közeledik sötét este vaksötétjében.
Föltámad a szél is, ami dühöng is, idefújja mindösszes vaksötétet is.
Hogy villámlás ne zavarja vaksötétet, csak dörög, kényszerítve fellegeket!
*
Az öregedő tücsök esteli szólamot játszik,
Aztán meg van virág, ami igy este tátikázik…
Az éber bagoly új elemet tesz a szeme mögé,
Hogy lássa a vacsoráját, teszi csőr-felek közé.
Szél kitép kisebb fácskákat, távoli égzengés zavaró… nem tud elfújni gyertyákat.
Eső nagyon esik és a viharban vízszintesen repül… minden vizes, kegyetlenül.
Elkezdődik ágak recsegése, az orkán el röpíti ezeket a… messzeségbe.
*
Az énekesmadarak félnek, elbújnak kicsikéikkel
A fészek mélyébe. A szárnyukkal látják el védelemmel.
Közben biztos az ördög lépett patás lábbal ki a színre,
Megjött villámlás, vihar meg megy… Így már nem kell lépni vízbe...
Vecsés, 2024. június 14. Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes és leoninus csokorban…
|
|
Egy misét megér...
Mint gömbvillám az égből, úgy vágódsz be nekem,
tudom, ha nem is mondom, tied az én szívem, lelkem.
Ha nem figyelek, arcod csak úgy ragyog felém,
várom a sóhajtást, azért egy misét megér.
Félmondatokban élek, ha rólad mesélek,
a csend mögött a hangod ébreszt fel még élek.
Elkísérsz az álmok pereméig halkan,
futnék el előled, de nem bírok a zajban.
Mint gyóntatószék mélyén, úgy őrzöm a neved,
nem tud rólad senki, mégis te vagy a hitem.
Ha lehunyom a szemem, te húzod a fénycsíkot az égen,
ha bűn is, hogy akarlak, egy misét megér a vétkem.
Mint oltárnál a csöndben, úgy várom az érintésed,
elhallgat minden imám, mikor megérzem a lépted.
Ha nem szabad, ha tilos, mégis hozzád ér a képzet,
ha kárhozat az ár, egy misét megér az egész élet.
Mások szava zúg, de bennem csend is oda ül,
szívdobbanás-katedrális, ahol te vagy nem véletlenül.
Minden rezdülésed bennem visszhangzik rég,
és a kételyek közt te vagy az egyetlen jel még.
A hét napjaiban mindig rád fog az idő kereke,
percmutató fuvoláz, ha a szívedhez érek vele.
Ártatlan a mosolyod, veszélyes a szemed,
úgy gyújtod be a lelkem, mint gyufát a szelek.
Mint gyóntatószék mélyén, úgy őrzöm a neved,
nem tud rólad senki, mégis itt van a helyed.
Ha lehunyom a szemem, te húzod a fénycsíkot az égen,
ha bűn is, hogy akarlak, egy misét megér a vétkem.
Mint oltárnál a csöndben, úgy várom az érintésed,
elhallgat minden imám, mikor megérzem a lépted.
Ha nem szabad, ha tilos, mégis hozzád ér a képzet,
ha kárhozat az ár, egy misét megér az egész élet.
Nem kell ígéret, csak még egy pillanat,
hogy a tekintetedben elférjen a holnap.
Ha el is veszítelek, nyomot hagysz a bőrömön,
mint feszületen a szög, ott maradsz örökkön.
Én lennék a titkod, amit félve rejtesz el,
az első és az utolsó, kiért az éghez beszélsz fel.
Ha már ítélet vár rám minden egyes léptedér,
legyen ez az éjszaka, ami egy misét megér.
Mint gyóntatószék mélyén, úgy őrzöm a neved,
már tud rólad az éj is, hogy te vagy a hitem.
Ha lehunyom a szemem, te írod az új fejezetet bennem,
ha bűn is, hogy akarlak, egy misét megér a szerelem.
Mint oltárnál a csöndben, úgy várom az érintésed,
megváltás vagy pokol, nekem mindegy, ha tiéd leszek.
Ha szétszakad az ég is, mi akkor is megérjük még egyszer,
mert ha csak érted lobbanok, egy misét megér ez a tűz egyszer.
Gubacsi Sándor |
|
Manon Lescaut ismert híres igaz történet amit
minden nyelvre átirtak. Jules Massenet operaja.
Mannon balladája...
Manonnak hívták a gyönyörű kéjnőt,
kinek igényei túlszárnyaltak minden előkelőt.
Ő nem látott benne semmi különöset,
aki élvezni akarja az örömeit kell,
hogy kielégítse igényeit.
A XVII.század közepén volt,mikor
egy fiatal francia nemes kinek neve:
Chavalier des Griex,Manonba szerelmes lett
Kit az apja kitagadott Chevalier
nagy bajba volt.
Chavalier halálosan szerelmes lett
Manonba aki szintén szerette mert minden
bajtol megvédte.Gyengédségét
dédelgette,sajnálta őt,amit
az apja tett vele.
Történt,hogy magasabb kőrökben,
szót emeltek a szerelmes pár kétes élete ellen.
Mert kijátszottak egy-két nemes urat,
kik ezen szörnyen felháborodtak,a törvény
utoléte őket börtönbe jutottak.
Chavalier-nek sok barátja volt,
akik segítették őket átvészelni a nehéz időket.
A boldogság nem tartott örökké,
újabb sötét felhők gördültek az ifjú pár fölé,
ami ezúttel rosszabb volt mindennél.
Abban az időben a törvény az volt,
bűnözőket, utcalányokat kitoloncoltak
az új világba,Amerikába.New-Orleans-ba.
Amit a Franciák Amerikátol
kaptak ajándékba.
Egy nap a verdictet kimondták.
Manon-t New Orleans-ba toloncolják.
Chavalier borzasztóan fel volt háborodva.
Manon-t láncra verték,rátették egy szekérre,
azon vitték a kikötőbe.
Chavalier nem tudott megválni Manon-tól,
ment szerelmével az új világba,ahol nem tudhatták
mi lesz a helyzet,de reméltek egy jobb
életet.És azt,hogy boldogságuk a
jelenleginél boldogabb lesz.
Miután megérkeztek,Manon szabad lett.
annál szebb életet elképzelni
sem tudtak. Míg egy nap a kormányzó fia
baleszeretett Manon-ba.Ami neki nem volt probléma,
Chavaliert nagyon felháborította.
Dúlt a viadal Chavalier és a körmyányzó fia között,
ami halálos párbajjal végződött.A kormányzó fia meghalt.
Nekik menekülni kellett.Az út dzsungelen
keresztül amit nem ismertek,
élet halál lett.
Mocsárvilág volt az a dzsungel,
Krokodilok,százféle csúszómászók zöld,
ingoványos maszat,ahol a halál leselkedik minden
pillanatban.Chavalier remélte, átvészeli
szerelmével a veszélyes helyzetet..
Manon nem birta a nehéz terepet
megtört a hosszú út alatt,nagyon beteg lett.
Chavalier mindent megtett, semmi nem segített,
manon végelgyengülésbe, Chavalier karjaiban kiadta
az utolsó leheletet.
Chavalier elvesztette szerelmét,amiért igazán élt.
A fájdalom megtörte,két kezével ásta a gödröt ahová
Manont eltemette.Napokig maradt a sír
mellett,míg végre megvált tőle visszament
az óhazába,franciaországba..
Sokat gondolkodott a helyzetén
bánta,hogy nem maradt ott örökre szerelme sírja
mellett,mert az életének előbb-utóbb
halál lesz a vége nem tud beilleszkedni
egy új életbe.
Chavalier sokáig magán kívül volt,
nem tudott belenyugodni,beállt egy kolostorba
papnak.Ahol évekig kínlódott.
Megváltoztatta nevét Abbé Prévost-ra és
évek múltán ő írta ezt a történetet...
( Amit magyarra fordítottam az Ő utolagos engedelmével )
Ágoston Tibor |
|
(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.
(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.
Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.
Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.
|
|
Depresszió...
Falakon táncolnak az árnyak,
lelkemet szívják ki a vágyak.
Tükörből egy idegen néz rám,
nem ismerem már a saját világom talán?
Üres szobák, kihűlt remények,
szürkén kongnak bennem a fények.
Mosoly helyett repedt a feladás,
minden nap egy újabb, lassú zuhanás.
Szétesett álmok és a jéghideg takaró,
nem kérdez senki, hogy meddig fáj még jó.
Magamba zár ami láthatatlan,
és minden lélegzet egy újra hangtalan.
Depresszió, sötét horizont,
magamhoz láncol minden gond.
Benn rekedt kiáltás, néma vihar,
szívemen rozsdás, nehéz lakat van.
Depresszió, mélyre ránt a csend,
fájó emlék minden pillanat itt bent.
Ha volna kulcs, ha volna még szavad,
talán kinyílna ez a bezárt kis lakat.
Hol a hajnal, ami áttör néha még?
Hol az érintés, amiért érdemes az ég?
Elveszett imák, füstszagú az ég,
mégis várom, hogy egyszer rám találj még.
Ha elbukok, mondd, lesz-e, ki felemel?
Vagy marad a sötét, a hideg lejtővel?
Egy utolsó szikra, ami bennem megmaradt,
kérlek, ne engedd, hogy kihunyjon alattad.
Sikertelenség tüze bennem ég,
de valahol egy parázs mégis él.
Kulcstalan zár, de keresem a jelét,
Hátha egyszer kinyit a sötétség feléd.
Depresszió, sötét horizont,
magamhoz láncol minden gond.
Benn rekedt kiáltás, néma vihar,
szívemen rozsdás, nehéz lakat van.
Depresszió, mélyre ránt a csend,
fájó emlék minden pillanat itt bent.
Ha volna kulcs, ha volna még szavad,
talán kinyílna ez a bezárt kis lakat.
Hol a hajnal, ami áttör néha még?
Hol az érintés, amiért érdemes az ég?
Elveszett imák, füstszagú az ég,
mégis várom, hogy egyszer rám találj még.
Ha elbukok, mondd, lesz-e, ki felemel?
Vagy marad a sötét, a hideg lejtővel?
Egy utolsó szikra, ami bennem megmaradt,
kérlek, ne engedd, hogy kihunyjon alattad.
Fáradt a testem, de ordít a csend,
minden kimondatlan szó idebent rekedt.
Ha nyújtod a kezed, talán elhiszem,
hogy nem csak a mély húz le véglegesen.
Falalakon elfáradnak az árnyak,
lassan visszahúzódnak a vágyak.
Tükörből egy megtört, de élő arc néz rám,
talán még én írom a saját világom tovább.
Ha elér a fény, nem bújok el tovább,
megküzdök érte, mint egy néma katonád.
Ha megreped végre ez a rozsdás fal,
talán a seb helyén majd új élet .
Depresszió, sötét horizont,
magamhoz láncol minden gond.
Benn rekedt kiáltás, néma vihar,
szívemen rozsdás, nehéz lakat van.
Nem ígérem, hogy nem zuhanok vissza,
de minden mélypont újabb, gyenge hídra visz ma.
Ha átmész rajtam, ne lépj túl gyorsan át,
hátha még megmentheted bennem a világát.
Gubacsi Sándor |
|
Álom, írtam neked,
Jöjj el és csillapítsd a vágyat keblemben...
S azóta várok rád –
Álom, te – halála az élőknek.
Öregség, jövök köhögve.
Gyere, hozd el a telet...
El akarom felejteni, hogyan kell elmélkedni,
Meg akarok halni, de azért, élő legyek.
Halál, fiatal szűz lány, eljöttem, hogy véremből adjak neked...
Élni annyi, mint sírni, s az élet során íme ezt gyűjtöttem össze:
Sírást és könnyeket, s újra csak sírást, könnyeket.
Halál, jer és ölj meg.
Az álom, amelyet álmodtam, ez volt:
Örökké csalatkozni...
— Azt hiszem, eleget álmodtam már.
Elég volt... Elég volt...Még egy keveset élni.
|
|
A lemondás nem büntetés....
Az életed leélni nem mindegy, hogy teszed,
élhetsz szabadon, szárnyalva, önfeledt.
Választhatsz fényt, vagy a megszokott sötétet,
te döntöd el, mi lesz végül a történeted.
Lehet a lelked könnyű, mint a nyári zápor,
ha nem fojtogat már, az egykori mámor.
De élhetsz úgy is, hogy úgy lásd minden szép lesz,
hogy ha a rossz szokásból börtönt építesz.
Nem mindegy, hogyan írod meg a könyved lapjait,
hogy szárnyalsz-e az égen, vagy húzod a láncaid.
A lemondás egy kulcs, ami belül nyit zárakat,
így találod meg majd az értelmes vágyakat.
Rabságban tarthat még a rossz szokás,
az alkohol, a dohány és a drog fogyasztás.
Lassan veszi el az álmaid reményétnek színét,
csak nézed, hogy veszted el szíved éltető vizét.
Minden pohár egy újabb lépés a szakadék szélén,
minden korty után után, mélyebb lesz az éjfélnél.
Minden mámor ára egy darab az életedből,
de van visszaút, ha kilépsz végre ebből.
Nem mindegy, hogyan írod meg a könyved lapjait,
hogy szárnyalsz-e az égen, vagy húzod a láncaid.
A lemondás egy kulcs, ami belül nyit zárakat,
így találod meg az értelmes pillanatokat.
A lemondás nem büntetés, inkább felszabadulás,
egy csendes és nagyon mély, belső átalakulás.
Nem másokért, csak magadért mondj nemet,
hogy végre tisztán lásd a benned élő teret.
Minden nem mögött ott vár egy új igen,
egy tisztább jövő a múltad romjain innen.
Lelki fegyelmed, mint szikla a viharban,
megállsz, és erősebb leszel minden harcban.
Nem mindegy, hogyan írod meg a könyved lapjait,
hogy szárnyalsz-e az égen, vagy húzod a láncaid.
A lemondás egy kulcs, ami belül nyit zárakat,
így találod meg az értelmes pillanatokat.
Nem vagy a tegnapod, bármennyi seb is fáj,
a jelenben dől el, hogy egyszer mivé leszel már.
Minden tiszta lélegzet egy újabb esély,
hogy ledobd magadról, ami vissza húz és tovább nem kísér.
Nézz szembe tükörrel, de most először igazán,
lásd meg, ki lehetnél az életed csúcsán.
Nem kell, hogy lánc csörögjön minden lépésed alatt,
szabaddá válhatsz, ha a szíved kimondja, elég volt, maradj!
Nem mindegy, hogyan írod meg a könyved lapjait,
hogy szárnyalsz-e az égen, vagy húzod a láncaid.
A lemondás egy kulcs, ami belül nyit zárakat,
így találod meg az értelmes pillanatokat.
Az életed leélni nem mindegy, hogy teszed,
ma dönthetsz úgy, hogy szárnyalsz önfeledt.
Kilépsz a börtönödnek a kapuján végleg,
és a szabadságban találod meg az értelmes létet.
Gubacsi Sándor |
|
Ó, hogy mily’ ez a reggel…
(Leoninus)
Darázsszárnyai vannak a reggelnek, közben a nap sugarai már perzselnek…
Az éji álmok teveháton elgaloppoznak, engem meg itt hagynak… új mának!
(Kétsoros, bokorrímes)
Az elalvó álmokat az erős fény biz’ elkergeté,
Ablakon a fényerő már besüt, a melót megkezdé…
Vecsés, 2024. szeptember 13 -Kustra Ferenc József
|
|
Van nekünk egy maci cicánk,
szürke, dundi, igazi mókás.
Pocakja nagy, bajusza kunkor,
ha leesik, csak néz: “Ez most komoly?”
Ha lépeget, ring a hasa,
olyan, mint egy kis plüss panda.
Próbál ugrani? Hát az móka!
Kb. két centi magasra... aztán, puff a padlóra!
Á, ez bizony nem neki való,
inkább gurul, az sokkal hatásosabb show!
Néha kísérel egeret fogni,
de inkább csak leül, és kezd bámulni.
“Jöjjön ide az az egér,
én megvárom, míg magától ideér!”
Ha elfárad, elterül elég gyorsan,
szundít egy nagy tál ropogósban.
”Te nem is cica vagy!” - kis gazdi mondja.
Maci cica ásít: “Hát persze, Király vagyok, na!”
Siófok, 2025. március 2. -Gránicz Éva– |
|
Ó drága Nagypapa...
Ó drága Nagypapa, bezárt a régi ház,
a kulcs a polcon porosodik, nincs már, ki hazavár.
Nem érezzük a szobád régi, dohos illatát,
pedig a lelkünk mélyén őrizzük a nyomát.
Lógtak a falon a képek, horgászat, nyári est,
ahogy a parton ültünk és a szél mesét ereszt.
A régi képek nincsenek, a szemét közt hevernek,
de bennem él minden perc, mikor melletted nevettem.
Ó drága Nagypapa, annyira hiányzol nekünk,
nélküled annyira üres lett az életünk.
Ó drága Nagypapa, ha hallasz, nézzél le ránk,
és kérlek, hogy küldjed a szíved áldását.
Ó drága Nagypapa, tudom, hogy sokszor rossz voltam,
te nem szidtál, azt mondtad, csak örömöt hoztam.
Ó drága Nagypapa, tudod, én akkor nem hittem neked,
ma már érzem, igazad volt, csak jó volt veled.
Nem fogsz már több halat, a bot a sarokban áll,
nem kelsz hajnalban mosolyogva, a botod se vár.
De látlak, ahogy fent a fényes vizek partján ülsz,
angyalok közt horgászol és minden lélekre figyelsz.
Tanítsd meg őket minden titkos, régi fogásra,
hogy kell várni csendben, bízva egyetlen mozdulásra.
És mikor az ég is elcsitul és a nap is békén száll a mára,
adj édes csókot minden angyal homlokára.
Ó drága Nagypapa, annyira hiányzol nekünk,
nélküled annyira üres lett az életünk.
Ó drága Nagypapa, ha hallasz, nézzél le ránk,
és kérlek, hogy küldjed a szíved áldását.
Ó drága Nagypapa, tudom, hogy sokszor rossz voltam,
te nem szidtál, azt mondtad, csak örömöt hoztam.
Ó drága Nagypapa, tudod, én akkor nem hittem neked,
ma már értem, miért mondtad, hogy jó neked velem.
Most minden csendes este egy imával kezdődik,
a csillagokra nézek, hátha a szíved felragyog itt.
Ha néha gyenge vagyok és a könnyem is kicsordul,
elképzelem az mosolyod és a lelkem felborul.
Ó, mondd, hogy látsz még onnan, ahol a fény lakik,
mondd, hogy a sok emlék közt én is ott maradok kicsit.
Ahogy a válladon aludtam egy nyári éjjelen,
És te óvtál minden rossztól, csendben, szelíden.
Ó drága Nagypapa, annyira hiányzol nekünk,
nélküled annyira üres lett az életünk.
Ó drága Nagypapa, ha hallasz, nézzél le ránk,
és kérlek, hogy küldjed a szíved áldását.
Ó drága Nagypapa, tudom, hogy néha rossz voltam,
de a szemedben láttam, hogy mégis szeretőn fogadtam.
Ó drága Nagypapa, most már hiszem minden szavad,
a szívem mélyén őrzöm örökké a mosolyod az arcom alatt.
Egy szék az asztalnál most örökre üres már,
a csöndben is hallom, hogy a hangod bennem vár.
Itt lenn a szél a hangod hozza, mint árnyék a falon,
és én suttogom a neved, mert hiányzol nagyon.
Ó drága Nagypapa, annyira hiányzol nekünk,
nélküled annyira üres lett az életünk.
Ó drága Nagypapa, ha hallasz, nézzél le ránk,
és kérlek, hogy küldjed a szíved áldását.
Ó drága Nagypapa nem érezzük azt az elillant, dohos illatot,
de a lelkemben az emléked örökre nyomot hagyott.
Ó drága Nagypapa, míg dobban bennem ez a szív,
a történeted velem él és általam tovább ki is virít.
Gubacsi Sándor |
|
Leonóra
Fájó szívvel búcsuzom tőled,
egy világ dőlt össze
nélküled,soha nem felejtlek
Emlékez rám,nefelejcs el soha,
az Isten áldjon.
Imádni foglak a túlvilágon.
( Verdi után szabadon.Trubadour
című operájábol ) |
|
Hétköznapi pszichológia… az atomháborúra készülődő légközegben. (És igaz!)
(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.
Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
(senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.
Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.
Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.
Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.
Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.
Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.
Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.
Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!
Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?
Készüljek: óra ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?
Gyorsak a percek, a jövők ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?
Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?
A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?
Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?
Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?
Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?
Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.
Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.
Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.
A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.
Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.
Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.
*
Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?
*
(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?
Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!
|
|
Emlékezz rám 2...
Emlékezz rám, csak téged erre kérlek,
ezen órákból, lesznek a szép emlékek.
Ezek az órák, mitől még talán élek,
az érzéseid, melyek olyan mélyek.
Emlékezz rám, mikor süvített a szél,
téli éjszakán, mikor tőlem elmentél.
Akkor jöttem rá, átéltem már párszor,
egy másik életben, legalább vagy százszor.
Emlékezz rám, hogy hány életben láttál,
vajon akkor is, te olyan nagyon fáztál.
Hány életben volt, az hogy mi egyek vagyunk,
hogy együtt élünk, hogy együtt meghalunk.
Emlékezz rám, kérlek legalább egyszer,
ezen életben, nem kell sok ezerszer.
Elég lenne ó, csak egyetlen pillanat, mit a szerelmünk, újra és újra átitat.
Emlékezz rám, hogy mennyire szerettél,
másik életben, talán több is lehettél.
Énnekem csak ez, ez az élet érdekel,
miben úgy szeretél, szívvel és lélekkel.
Emlékezz rám, utoljára kérem ezt,
nem kérek mást, csak dobd le azt a jelmezt.
Mi álcáz téged és lelked eltakarja,
mi az én szívem, mindíg felkavarja.
Emlékezz rám, és hogy búcsúztál el,
azóta már a, szívem nem éred el.
Úgy mentél el, hogy el sem köszöntél,
azóta fúj néked, minden éjjel hűvös szél.
Gubacsi Sándor |
|
A női comb a termékenység, az érzékiség a teremtés misztériuma
És az ősi formák tökéletességének legfőbb jelképeként magasztosul fel,
Gyakran -axis mundi-vá, világtengely szent templommá vagy hullámzó kozmikus tájjá válik.
A női combot a vándorló férfi számára menedéket nyújtó part ként,
Vagy olyan oltárként képzelem el, amelyre a szerelem áldozatát helyezik.
----------------------------------------------------------------------------------
Az érdektelen nő minden oldalról forgatja elutasítását;
Egyetlen „nem”-mel szennyezi be a vágy összes városát,
Miközben lányok mezítláb szaladnak a kifakult zokogás kertjein át,
Szemükben huncut megvetés és vegyes nevetésnek rügyei kezdik a színtelen kibontakozást.
A szenvedélyes nő hátán a levelek reszketnek,
Ahol férfiak lágyan, puhán térdelnek, mert szerelmesek;
Mellein – e kerek, lágy köveken – maró csókot feszítettek keresztre,
S tüzes szavakkal , benépesítik ég üres izgalommal az üres érzelmek hegyeit férfiakkal.
A férfiak bálványozzák a bűvölő nő combjait,
Bájai olyan temetőt rajzolnak ki, ahol titokban hantolják el az áldozatokat,
Bőrének minden redőjében, a tökéletesség, a fenséges kizöldül,
Szerelmesek sorvadnak el a kétségbeesés uralta térben gyógyíthatatlanul.
A költő az álmodozás fonalán kibontakozó nőt szemléli;
A női típus kaméleonként színt játszik, csillog az öröm változó állapotaiban,
S a tűnődés vasrúdjaival fojtja meg a minden eredetiséget,klisét,
Miközben minden szó mélyén nők világa mocorog, a boldogság dicsfényébe vonva mindent.
|
|
A lét hullámvasútja mikor ránt vészféket?
(leoninus)
Eddigi éltem, már jó hosszú volt, de nem létem ki avarnokolt…
Ami eddig volt, az a régmúlt, még a vége, mikor lesz kifakult?
Ki az ki ismeri a jövőt, bár többel is találkoztam én lökött…
Fontos-e, hogy az ember ezt jól megfigyelje? Hogy mikor lesz elege?
(HIQ duó)
Álom bíz’
A hosszú élet…
Mivé lesz?
Öregen
hosszú életet?
Mivé lesz?
(Apeva)
A
létem
Ketyereg…
Hosszú volt már,
Vég… úgyis eljő!
(Senrjú)
Sors furkálódik?
Mintha köze lehetne…
Ismeretlen vár?
Vecsés, 2026. július 19. Kustra Ferenc József
Ui. az olvasóknak:
Éber bennem a gondolatom, várni, míg élettavam sors: „én kiszárítom”!
Csak hullámvasút kerék ne legyen pont épp velem defektes, mert az végzetes…
Az biztos: nőmet látva, arcom lesz mosolyos, ha látom és nem válogatós…
Asszonyom bizony maga tetszik nékem; jó, ha látlak, még élnénk, mert imádlak…
Ó, honfiság, szerelem, asszonyom, Ti lelkemben vagytok… kellene maradnom!
Nőm! Emlékszel még… szép volt múltunk, tavunkban lubickoltunk…
Nőm emlékszel még? Minden szép volt a tóban… emlékszel még?
Kustra Ferenc József
|
|
Volt egyszer egy kicsi kutya,
Szemében csillogott huncutsága,
Mert a konyhában kolbász lógott,
S ő már régóta arról álmodott.
Lopakodott, mint egy nindzsa,
Puha, csendes a mancsa,
Orrát vezette a füstös illat,
“Ez lesz napom nagy zsákmánya!”
Aztán egy hirtelen mozdulat,
Kolbász eltűnt, mint a varázslat.
Gazdi kérdi: Hol a vacsora?
Nézett a kutya: Milyen kolbász? Mia?
Bajusza zsíros, pofija dagadt,
De ártatlan képpel csak ült, s hallgat.
A gazdi nevetett, a haragja is gyorsan elszállt,
Mert ez a kis csibész a szívéhez nőtt már.
Siófok, 2025. február 15. -Gránicz Éva- |
|
Vétlenül?
Kívül és belül…
Árnyék köd…
Árnyékkal
Jár együtt élet?
Árnyék köd…
Árnyék köd
Testben és mögött!
Árnyék köd…
Foszló lét…
Élet part… belül?
Árnyék köd…
Múltam él…
Lét-folyóm alig…
Árnyék köd…
Lepereg
A lét… elpereg!
Árnyék köd…
Vecsés, 2025. február 24. -Kustra Ferenc József- írtam: az örökmozgó lét tárgyában, HIQ -ban.
|
|
Ez az én dalom...
Emberi nyelven csak az ember tud beszélni,
ahogy a dalaimat se írja meg senki helyettem senki.
Nem nyomkodom a kijelzőt, hogy meg mondja mi legyek,
a sorok mögött én állok, nem valami gépi szöveg.
Van egy aki a telefonba beírja, mit napközben hall,
öt perc múlva már a mobilján szól az új dal.
De én nem voltam híve soha sem ennek,
jobb, ha a kezek a saját eszük után mennek.
Nem kell szűrő, nem kell filter a szavamra,
nem kell program, hogy rájöjjek, mit akar a ma.
A szív, ha ver, az agy, ha ég és a fülem ha hall, a saját eszem tudja, hogy szívből jön a dal.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem akarok lenni sablon a falad közepén,
nem kell az instant-hírnév egy kattintásnyi remény.
A sor, ami megmarad, nem attól él soká,
hogy hány megosztás kíséri az éjszakkon át.
Tintaszagú ébredés, kockás füzet és tiszta lap,
ahol a hiba is enyém, mégis az enyém marad.
Minden elírt szóban ott a kezem munkája,
a törlés helyett inkább összegyűröm és kidobom a kukába.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem kell szponzor, hogy legyen szív a dalban,
nem kell like-vihar, hogy értsem, mit akartam.
Ha el is bukik a dalom, legalább az enyém,
nem egy eszköz írta helyettem a reményt.
Mert egyszer elhallgat majd a hálózat zaja,
és nem marad más, csak az ember szava.
Kiderül majd, ki tanult meg élni, mért kapja a gázsit,
és ki nem csak megtanult, megosztani bármit.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha minden kijelző egy pillanatra elsötétülne,
a gépi hang a csönd mögött végleg szétesne.
Akkor derül ki, hogy a földön ki marad még talpon,
aki papírban hitt, vagy aki a felhőben aludt folyton.
Mert a saját kéz, a saját ész írja a sort, amiben van még ritmus,
nem pedig telefon, egy gép, vagy egy algoritmus.
Ez bizony az én hangom, nyers és szabad,
nem frissítés kell hanem, csak igazi szavak. Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha írok, hát írok, a csöndbe, de csak magamnak,
és ha meghallod, tudni fogod, ez nem gép, ez egy ember hangja.
Maradjon inkább tintás, gyűrött és sebzett a lap,
mert amit kézzel írunk, az marad csak igazán igaz.
Gubacsi Sándor |
|
Filozofikusan keresem a választ… de akkor mit?
Jelzem, tudom, hogy valahogy élem a csendem.
Jelzem, tudom, kezdem élni hevesen… csendem.
Nem is zizeg a csendem…
Nem is zörög a csendem…
Nem is hörög a csendem…
Nem is röfög a csendem…
Nem is dünnyög a csendem…
Nem is hüppög a csendem…
Nem is nyivákol a csendem…
Nem is rikácsol a csendem…
Nem is duruzsol a csendem…
Nem is mormogol a csendem.
Nem is dübörög a csendem…
Nem is mennydörög a csendem…
Nem zötykölőg a csendem.
Nem lődörög a csendem.
Nem ücsörög a csendem
Nem sündörög a csendem.
Nem csatangol a csendem.
Nem barangol a csendem.
Nem leblokkol a csendem.
Nem bekrakkol a csendem.
Nem lubickol a csendem.
Nem bóbiskol a csendem.
Nem randizik a csendem.
Nem partizik a csendem.
Nem behatol a csendem.
Nem kamatyol a csendem.
Nem kufircol a csendem.
Nem ficánkol a csendem.
Nem befarol a csendem.
Nem rostokol a csendem.
Nem harácsol a csendem.
Nem kárpótol a csendem
Nem sumákol a csendem.
Nem istápol a csendem.
Nem háromszög a csendem.
Nem járomszög a csendem.
Minek is van csendem? Ha ily’ mint a leírtak szerint, lehet, hogy nem is szenvedhetem?
Lehetetlen-e csendem? Ha ily, mint a leírtak, vele a hátra lévőt élhetem?
Mégis én élvezem csendem! Ha ily', mint a leírtak, tartom vele együttélésem!
Vecsés, 2024. szeptember 29. -Kustra Ferenc József- írtam: mint kutatómunkát a csendem filozófiájáról, önéletrajzi írásként.
|
|
Bánat borítja lelkem,
Amikor el kell mennem,
Ha Tőled el kell válnom.
Ölellek, és azt mondom:
Veled akarok lenni még,
Mert belőled sosem elég!
Hallani kedves hangodat,
S látni gyönyörű arcodat.
Üres a szobám és a lelkem,
Nem találom a másik felem.
Nem jó egyedül, nem jó nekem.
Megőrülök, ha nem vagy velem!
Veled akarok lenni még,
mert belőled sosem elég!
Hallani kedves hangodat,
S látni gyönyörű arcodat.
Siófok, 2025. június 8. - Gránicz Éva - |
|
Nem bánat volt...
Nem bánat volt vagy búcsú, rúzstól nedves ajkadon,
úgy hiszem, nem lemondás, még csak nem is szánalom.
Nem szóltál semmit, azt sem mondtad, hogy szeretsz,
csak szemembe volt írva, na most már mehetsz.
Az ajtó halkan csukódott, benn rekedt minden szavam,
a csönd a hátam mögött nőtt, mint egy árnyékot kapó fal.
Nem kérdeztem, hogy maradsz-e, féltem a választól,
csak számoltam a lépteid a sötét folyosóról.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Nem bánat volt a csend sem, inkább fáradt nyugtalanság,
mint mikor a vihar előtt megáll a levegő, a világ.
A bögrében maradt kávéd lassan kihűlt asztalán,
de az ujjlenyomatod ott ég még a múltam homlokán.
Az utcán összekeverve arcod más arcok között,
minden tömeg tükör nekem, mélybe beleköltözök.
Ha elfordultál, én mégis utánad néztem százszor,
minden sarkon azt reméltem, hogy ma visszafordulsz, mától.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Ha egyszer majd megérkezel egy másik délután,
ugyanúgy áll a széked itt, érintetlenül talán.
Nem kérdezem, hogy merre jártál, csak leülünk csendesen,
és hagyjuk, hogy a szív beszéljen kimondatlan szavakat helyettem.
Ha mégsem jössz, a szél hoz majd egy ismerős illatot,
és én mosollyal engedem el a sosem volt tegnapot.
De míg dobban bennem bármi, és a hajnal rám talál,
nem fogadom el, hogy vége, bennem újra kezdődnél már.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
És ha egyszer elfáradtunk és már csak suttog a világ,
akkor is őrzöm a hangod minden csendes éjszakán.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elengedett könnycsepp egy új kezdet ígérete.
Nem bánat volt vagy búcsú, csak egy félbehagyott dal,
amit majd egyszer folytatunk, ha a sors is úgy akar.
Addig őrzöm a pillanatot, mikor ajkad hozzám hajolt,
és halkan súgja a szívem még, ez nem a vég,
nem a vége volt.
Gubacsi Sándor |
|
Ribizli:
Fürtökben csüngő,
Rubinszemek nevetnek.
Nyári savas csók.
*
Szeder:
Tüskés ölelés,
Sötétlő szem csalogat.
Vadon csókja ez.
*
Málna:
Nap érlelgeti,
Bíbor gyöngyök rejtőznek.
Illata szálldos.
Siófok, 2025. július 5. - Gránicz Éva - |
|
Gizike !....
Gizike nem volt kimondott szépség,
Mosolyában nem volt semmi kétség.
Érdeklődésel mustrálta a férfi nemet
Szépséges bájaival örömmel díszelgett.
Mama intette őt,a jó szóra,szégyent
Ne hozzon a tisztességes otthonra.
Tartsa be a tiszteletet ami dukál minden
Felnőtt embernek,mindenkinek....
Gizike kacérkodott a hím nemmel,ő már
Mindent tudott,de azért voltak dolgok,
Amiben nem volt biztos,azok izgatták a
kiváncsiság benne torlódott.
Egy nap szembekerűlt a másik nemmel
Szemeit levenni róla nem tudta,úgy érezte
El van varázsolva,ki hitegette mindenféle
Jóval,szerelmes vágyódo gondolatokkal.
Gizikének tetszett az ember,aki idősebb
Volt nála, papája is lehetett volna, amit Gizike
Nem látott,rózsaszin fellegekben látta a
Világot,boldogsága túláradott.
A lovag elvitte őt egy helyre ahol minden
kibontakozott előtte,kiváncsi örömére.
Vágyódása beteljesedett, a legszebb nap
Volt amit valaha is elképzelhetett.
Teltek a napok,a mama valamin gyanakodott
Gizike bevallotta,rátalált életének párjára
Akit bemutatni még nem tud,várják a következő
Alkalmat,mikor a boldogság bekopogtat.
Egy szép napon a lovag nem jelent meg
A mebbeszélt helyen,ami Gizikét aggasztotta,
kinek a szivét oda adta,kivel álmodik gyakorta
Fiatal életének ez volt a mély pontja !
Hónapok teltek a hős szerelmes nem jelentkezett,
Nézegette a naptárt,valami nincs rendben
Késik a vonat,mi lesz velem édes istenem, az
Első lecke ami a legnehezebb az életben
Gizikének megszületett a pici babája ő lett
Életének a legszebb boldogsága,lovagját
Soha nem felejtette el,aki addta azt a babát,
Hogy amíg éll emlékeztesse az első szerelemre !
.......
Ágoston Tibor |
|
A szikráim villognak, Berta!
Benne bizony, minden tombola!
Nagy-nagy szerelemben,
Benne élsz szívemben.
Emléked, lángomat begyújtja.
Nem gyújtasz, mert már lángban égek,
Szavadtól, forr bennem a lélek.
Nem szikra, tűzvihar,
Szívemben dúl vihar.
Szerelmünk már öröktűz-ének.
*
Álmok-vágyak, érzelmek… sokak.
Veled együtt lenni… jó sokak.
Szerelme ér égig,
Eszembe vagy mindig.
Veled teli gondolat… sokak.
Szívünkben csillan a nap fénye,
Szavad zene, lelkem reménye.
Benned ég a lángom,
Minden vágyat vágyom.
Sorsom írva lett már tiedre.
*
Élet kegyetlen, rablott téged…
Visszakapom-e még a szíved?
Jövőm zord és rideg,
Jól gondolom… hideg?
Érzelem, szeretet… ezt Néked!
Bár az élet tépett, meggyötört,
Szívem mégis nálad kikötött.
Hiányodban élek,
De ha látlak, fények
Gyúlnak bennem... s nem leszek letört.
Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2025. július 25. - Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzős LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam a párosokat!
|
|
|
|
Ma 2026. július 24. péntek,
Kinga, Kincső napja van.
Holnap Kristóf, Jakab napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
