|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Emlékezz rám 2...
Emlékezz rám, csak téged erre kérlek,
ezen órákból, lesznek a szép emlékek.
Ezek az órák, mitől még talán élek,
az érzéseid, melyek olyan mélyek.
Emlékezz rám, mikor süvített a szél,
téli éjszakán, mikor tőlem elmentél.
Akkor jöttem rá, átéltem már párszor,
egy másik életben, legalább vagy százszor.
Emlékezz rám, hogy hány életben láttál,
vajon akkor is, te olyan nagyon fáztál.
Hány életben volt, az hogy mi egyek vagyunk,
hogy együtt élünk, hogy együtt meghalunk.
Emlékezz rám, kérlek legalább egyszer,
ezen életben, nem kell sok ezerszer.
Elég lenne ó, csak egyetlen pillanat, mit a szerelmünk, újra és újra átitat.
Emlékezz rám, hogy mennyire szerettél,
másik életben, talán több is lehettél.
Énnekem csak ez, ez az élet érdekel,
miben úgy szeretél, szívvel és lélekkel.
Emlékezz rám, utoljára kérem ezt,
nem kérek mást, csak dobd le azt a jelmezt.
Mi álcáz téged és lelked eltakarja,
mi az én szívem, mindíg felkavarja.
Emlékezz rám, és hogy búcsúztál el,
azóta már a, szívem nem éred el.
Úgy mentél el, hogy el sem köszöntél,
azóta fúj néked, minden éjjel hűvös szél.
Gubacsi Sándor |
|
A női comb a termékenység, az érzékiség a teremtés misztériuma
És az ősi formák tökéletességének legfőbb jelképeként magasztosul fel,
Gyakran -axis mundi-vá, világtengely szent templommá vagy hullámzó kozmikus tájjá válik.
A női combot a vándorló férfi számára menedéket nyújtó part ként,
Vagy olyan oltárként képzelem el, amelyre a szerelem áldozatát helyezik.
----------------------------------------------------------------------------------
Az érdektelen nő minden oldalról forgatja elutasítását;
Egyetlen „nem”-mel szennyezi be a vágy összes városát,
Miközben lányok mezítláb szaladnak a kifakult zokogás kertjein át,
Szemükben huncut megvetés és vegyes nevetésnek rügyei kezdik a színtelen kibontakozást.
A szenvedélyes nő hátán a levelek reszketnek,
Ahol férfiak lágyan, puhán térdelnek, mert szerelmesek;
Mellein – e kerek, lágy köveken – maró csókot feszítettek keresztre,
S tüzes szavakkal , benépesítik ég üres izgalommal az üres érzelmek hegyeit férfiakkal.
A férfiak bálványozzák a bűvölő nő combjait,
Bájai olyan temetőt rajzolnak ki, ahol titokban hantolják el az áldozatokat,
Bőrének minden redőjében, a tökéletesség, a fenséges kizöldül,
Szerelmesek sorvadnak el a kétségbeesés uralta térben gyógyíthatatlanul.
A költő az álmodozás fonalán kibontakozó nőt szemléli;
A női típus kaméleonként színt játszik, csillog az öröm változó állapotaiban,
S a tűnődés vasrúdjaival fojtja meg a minden eredetiséget,klisét,
Miközben minden szó mélyén nők világa mocorog, a boldogság dicsfényébe vonva mindent.
|
|
A lét hullámvasútja mikor ránt vészféket?
(leoninus)
Eddigi éltem, már jó hosszú volt, de nem létem ki avarnokolt…
Ami eddig volt, az a régmúlt, még a vége, mikor lesz kifakult?
Ki az ki ismeri a jövőt, bár többel is találkoztam én lökött…
Fontos-e, hogy az ember ezt jól megfigyelje? Hogy mikor lesz elege?
(HIQ duó)
Álom bíz’
A hosszú élet…
Mivé lesz?
Öregen
hosszú életet?
Mivé lesz?
(Apeva)
A
létem
Ketyereg…
Hosszú volt már,
Vég… úgyis eljő!
(Senrjú)
Sors furkálódik?
Mintha köze lehetne…
Ismeretlen vár?
Vecsés, 2026. július 19. Kustra Ferenc József
Ui. az olvasóknak:
Éber bennem a gondolatom, várni, míg élettavam sors: „én kiszárítom”!
Csak hullámvasút kerék ne legyen pont épp velem defektes, mert az végzetes…
Az biztos: nőmet látva, arcom lesz mosolyos, ha látom és nem válogatós…
Asszonyom bizony maga tetszik nékem; jó, ha látlak, még élnénk, mert imádlak…
Ó, honfiság, szerelem, asszonyom, Ti lelkemben vagytok… kellene maradnom!
Nőm! Emlékszel még… szép volt múltunk, tavunkban lubickoltunk…
Nőm emlékszel még? Minden szép volt a tóban… emlékszel még?
Kustra Ferenc József
|
|
Volt egyszer egy kicsi kutya,
Szemében csillogott huncutsága,
Mert a konyhában kolbász lógott,
S ő már régóta arról álmodott.
Lopakodott, mint egy nindzsa,
Puha, csendes a mancsa,
Orrát vezette a füstös illat,
“Ez lesz napom nagy zsákmánya!”
Aztán egy hirtelen mozdulat,
Kolbász eltűnt, mint a varázslat.
Gazdi kérdi: Hol a vacsora?
Nézett a kutya: Milyen kolbász? Mia?
Bajusza zsíros, pofija dagadt,
De ártatlan képpel csak ült, s hallgat.
A gazdi nevetett, a haragja is gyorsan elszállt,
Mert ez a kis csibész a szívéhez nőtt már.
Siófok, 2025. február 15. -Gránicz Éva- |
|
Vétlenül?
Kívül és belül…
Árnyék köd…
Árnyékkal
Jár együtt élet?
Árnyék köd…
Árnyék köd
Testben és mögött!
Árnyék köd…
Foszló lét…
Élet part… belül?
Árnyék köd…
Múltam él…
Lét-folyóm alig…
Árnyék köd…
Lepereg
A lét… elpereg!
Árnyék köd…
Vecsés, 2025. február 24. -Kustra Ferenc József- írtam: az örökmozgó lét tárgyában, HIQ -ban.
|
|
Ez az én dalom...
Emberi nyelven csak az ember tud beszélni,
ahogy a dalaimat se írja meg senki helyettem senki.
Nem nyomkodom a kijelzőt, hogy meg mondja mi legyek,
a sorok mögött én állok, nem valami gépi szöveg.
Van egy aki a telefonba beírja, mit napközben hall,
öt perc múlva már a mobilján szól az új dal.
De én nem voltam híve soha sem ennek,
jobb, ha a kezek a saját eszük után mennek.
Nem kell szűrő, nem kell filter a szavamra,
nem kell program, hogy rájöjjek, mit akar a ma.
A szív, ha ver, az agy, ha ég és a fülem ha hall, a saját eszem tudja, hogy szívből jön a dal.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem akarok lenni sablon a falad közepén,
nem kell az instant-hírnév egy kattintásnyi remény.
A sor, ami megmarad, nem attól él soká,
hogy hány megosztás kíséri az éjszakkon át.
Tintaszagú ébredés, kockás füzet és tiszta lap,
ahol a hiba is enyém, mégis az enyém marad.
Minden elírt szóban ott a kezem munkája,
a törlés helyett inkább összegyűröm és kidobom a kukába.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem kell szponzor, hogy legyen szív a dalban,
nem kell like-vihar, hogy értsem, mit akartam.
Ha el is bukik a dalom, legalább az enyém,
nem egy eszköz írta helyettem a reményt.
Mert egyszer elhallgat majd a hálózat zaja,
és nem marad más, csak az ember szava.
Kiderül majd, ki tanult meg élni, mért kapja a gázsit,
és ki nem csak megtanult, megosztani bármit.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha minden kijelző egy pillanatra elsötétülne,
a gépi hang a csönd mögött végleg szétesne.
Akkor derül ki, hogy a földön ki marad még talpon,
aki papírban hitt, vagy aki a felhőben aludt folyton.
Mert a saját kéz, a saját ész írja a sort, amiben van még ritmus,
nem pedig telefon, egy gép, vagy egy algoritmus.
Ez bizony az én hangom, nyers és szabad,
nem frissítés kell hanem, csak igazi szavak. Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha írok, hát írok, a csöndbe, de csak magamnak,
és ha meghallod, tudni fogod, ez nem gép, ez egy ember hangja.
Maradjon inkább tintás, gyűrött és sebzett a lap,
mert amit kézzel írunk, az marad csak igazán igaz.
Gubacsi Sándor |
|
Filozofikusan keresem a választ… de akkor mit?
Jelzem, tudom, hogy valahogy élem a csendem.
Jelzem, tudom, kezdem élni hevesen… csendem.
Nem is zizeg a csendem…
Nem is zörög a csendem…
Nem is hörög a csendem…
Nem is röfög a csendem…
Nem is dünnyög a csendem…
Nem is hüppög a csendem…
Nem is nyivákol a csendem…
Nem is rikácsol a csendem…
Nem is duruzsol a csendem…
Nem is mormogol a csendem.
Nem is dübörög a csendem…
Nem is mennydörög a csendem…
Nem zötykölőg a csendem.
Nem lődörög a csendem.
Nem ücsörög a csendem
Nem sündörög a csendem.
Nem csatangol a csendem.
Nem barangol a csendem.
Nem leblokkol a csendem.
Nem bekrakkol a csendem.
Nem lubickol a csendem.
Nem bóbiskol a csendem.
Nem randizik a csendem.
Nem partizik a csendem.
Nem behatol a csendem.
Nem kamatyol a csendem.
Nem kufircol a csendem.
Nem ficánkol a csendem.
Nem befarol a csendem.
Nem rostokol a csendem.
Nem harácsol a csendem.
Nem kárpótol a csendem
Nem sumákol a csendem.
Nem istápol a csendem.
Nem háromszög a csendem.
Nem járomszög a csendem.
Minek is van csendem? Ha ily’ mint a leírtak szerint, lehet, hogy nem is szenvedhetem?
Lehetetlen-e csendem? Ha ily, mint a leírtak, vele a hátra lévőt élhetem?
Mégis én élvezem csendem! Ha ily', mint a leírtak, tartom vele együttélésem!
Vecsés, 2024. szeptember 29. -Kustra Ferenc József- írtam: mint kutatómunkát a csendem filozófiájáról, önéletrajzi írásként.
|
|
Bánat borítja lelkem,
Amikor el kell mennem,
Ha Tőled el kell válnom.
Ölellek, és azt mondom:
Veled akarok lenni még,
Mert belőled sosem elég!
Hallani kedves hangodat,
S látni gyönyörű arcodat.
Üres a szobám és a lelkem,
Nem találom a másik felem.
Nem jó egyedül, nem jó nekem.
Megőrülök, ha nem vagy velem!
Veled akarok lenni még,
mert belőled sosem elég!
Hallani kedves hangodat,
S látni gyönyörű arcodat.
Siófok, 2025. június 8. - Gránicz Éva - |
|
Nem bánat volt...
Nem bánat volt vagy búcsú, rúzstól nedves ajkadon,
úgy hiszem, nem lemondás, még csak nem is szánalom.
Nem szóltál semmit, azt sem mondtad, hogy szeretsz,
csak szemembe volt írva, na most már mehetsz.
Az ajtó halkan csukódott, benn rekedt minden szavam,
a csönd a hátam mögött nőtt, mint egy árnyékot kapó fal.
Nem kérdeztem, hogy maradsz-e, féltem a választól,
csak számoltam a lépteid a sötét folyosóról.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Nem bánat volt a csend sem, inkább fáradt nyugtalanság,
mint mikor a vihar előtt megáll a levegő, a világ.
A bögrében maradt kávéd lassan kihűlt asztalán,
de az ujjlenyomatod ott ég még a múltam homlokán.
Az utcán összekeverve arcod más arcok között,
minden tömeg tükör nekem, mélybe beleköltözök.
Ha elfordultál, én mégis utánad néztem százszor,
minden sarkon azt reméltem, hogy ma visszafordulsz, mától.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Ha egyszer majd megérkezel egy másik délután,
ugyanúgy áll a széked itt, érintetlenül talán.
Nem kérdezem, hogy merre jártál, csak leülünk csendesen,
és hagyjuk, hogy a szív beszéljen kimondatlan szavakat helyettem.
Ha mégsem jössz, a szél hoz majd egy ismerős illatot,
és én mosollyal engedem el a sosem volt tegnapot.
De míg dobban bennem bármi, és a hajnal rám talál,
nem fogadom el, hogy vége, bennem újra kezdődnél már.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
És ha egyszer elfáradtunk és már csak suttog a világ,
akkor is őrzöm a hangod minden csendes éjszakán.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elengedett könnycsepp egy új kezdet ígérete.
Nem bánat volt vagy búcsú, csak egy félbehagyott dal,
amit majd egyszer folytatunk, ha a sors is úgy akar.
Addig őrzöm a pillanatot, mikor ajkad hozzám hajolt,
és halkan súgja a szívem még, ez nem a vég,
nem a vége volt.
Gubacsi Sándor |
|
Ribizli:
Fürtökben csüngő,
Rubinszemek nevetnek.
Nyári savas csók.
*
Szeder:
Tüskés ölelés,
Sötétlő szem csalogat.
Vadon csókja ez.
*
Málna:
Nap érlelgeti,
Bíbor gyöngyök rejtőznek.
Illata szálldos.
Siófok, 2025. július 5. - Gránicz Éva - |
|
Gizike !....
Gizike nem volt kimondott szépség,
Mosolyában nem volt semmi kétség.
Érdeklődésel mustrálta a férfi nemet
Szépséges bájaival örömmel díszelgett.
Mama intette őt,a jó szóra,szégyent
Ne hozzon a tisztességes otthonra.
Tartsa be a tiszteletet ami dukál minden
Felnőtt embernek,mindenkinek....
Gizike kacérkodott a hím nemmel,ő már
Mindent tudott,de azért voltak dolgok,
Amiben nem volt biztos,azok izgatták a
kiváncsiság benne torlódott.
Egy nap szembekerűlt a másik nemmel
Szemeit levenni róla nem tudta,úgy érezte
El van varázsolva,ki hitegette mindenféle
Jóval,szerelmes vágyódo gondolatokkal.
Gizikének tetszett az ember,aki idősebb
Volt nála, papája is lehetett volna, amit Gizike
Nem látott,rózsaszin fellegekben látta a
Világot,boldogsága túláradott.
A lovag elvitte őt egy helyre ahol minden
kibontakozott előtte,kiváncsi örömére.
Vágyódása beteljesedett, a legszebb nap
Volt amit valaha is elképzelhetett.
Teltek a napok,a mama valamin gyanakodott
Gizike bevallotta,rátalált életének párjára
Akit bemutatni még nem tud,várják a következő
Alkalmat,mikor a boldogság bekopogtat.
Egy szép napon a lovag nem jelent meg
A mebbeszélt helyen,ami Gizikét aggasztotta,
kinek a szivét oda adta,kivel álmodik gyakorta
Fiatal életének ez volt a mély pontja !
Hónapok teltek a hős szerelmes nem jelentkezett,
Nézegette a naptárt,valami nincs rendben
Késik a vonat,mi lesz velem édes istenem, az
Első lecke ami a legnehezebb az életben
Gizikének megszületett a pici babája ő lett
Életének a legszebb boldogsága,lovagját
Soha nem felejtette el,aki addta azt a babát,
Hogy amíg éll emlékeztesse az első szerelemre !
.......
Ágoston Tibor |
|
A szikráim villognak, Berta!
Benne bizony, minden tombola!
Nagy-nagy szerelemben,
Benne élsz szívemben.
Emléked, lángomat begyújtja.
Nem gyújtasz, mert már lángban égek,
Szavadtól, forr bennem a lélek.
Nem szikra, tűzvihar,
Szívemben dúl vihar.
Szerelmünk már öröktűz-ének.
*
Álmok-vágyak, érzelmek… sokak.
Veled együtt lenni… jó sokak.
Szerelme ér égig,
Eszembe vagy mindig.
Veled teli gondolat… sokak.
Szívünkben csillan a nap fénye,
Szavad zene, lelkem reménye.
Benned ég a lángom,
Minden vágyat vágyom.
Sorsom írva lett már tiedre.
*
Élet kegyetlen, rablott téged…
Visszakapom-e még a szíved?
Jövőm zord és rideg,
Jól gondolom… hideg?
Érzelem, szeretet… ezt Néked!
Bár az élet tépett, meggyötört,
Szívem mégis nálad kikötött.
Hiányodban élek,
De ha látlak, fények
Gyúlnak bennem... s nem leszek letört.
Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2025. július 25. - Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzős LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam a párosokat!
|
|
Mennyi idő van még előttünk?
Eltelt évek vigyáznak még ránk míg élünk,
és ki tudja, mennyi idő van még előttünk…
Minden pillanatban, amikor veled vagyok,
az én kicsi szívem csak érted dobog.
Mond, az életem mit is érne nélküled?
Ezért félek kimondani, hogy ég veled.
Sok sok eltelt év van már mögöttünk,
de vajon mennyi idő van még előttünk?
Mondd, meddig ír még rólunk az idő szava?
Meddig lesz ennyire egyszerű a holnap maga?
Fogd a kezem, míg tart ez az egyetlen percre sem,
ne engedd el, ha bármi is fáj majd, ne engedd el.
Ha a holnap néha túl sötétnek is tűnik éppen,
te vagy bennem a halvány fény az éj közepében.
Eltelt évek súlyát, súgja a szívünk míg élünk
de ki tudja, mennyi idő van még előttünk?
Emlékszem minden apró rezdülésedre,
az első mosolyod tűzére, az első nézésedre.
Annyiszor féltem már, hogy elveszítelek, soha nem mondom ki, hogy téged engedlek.
Száz kimondatlan, remegő szó, hogy szeretlek,
mögötte annyi megtartott könnycsepp lehetek.
Ha most nem lépek, akkor majd megbánom,
de nagyon félek az ártatlan, ég veled szó árnyától.
Ha menned kell, mondd, hogy sosem mész el,
ha távol vagy, mondd, hogy csak értem égsz el.
Mert minden búcsú, csak egy újabb kezdet,
de nélküled én csak fél egész lennék benned.
Lehet, hogy egyszer el fog fogyni az erőnk,
lehet, hogy egyszer elenged a szél és az időnk.
Dee addig hadd legyek az, aki benned él tovább,
minden félelmet halk dalra cseréld le hát.
Mondd, meddig ír még rólunk az idő szava?
Hogy mennyi álmunk válik még valóra?
Fogd a kezem, míg érted dobban a szívem,
te legyél bennem a válasz, minden kérdésem.
Ha egyszer menned kell, ne mondd, hogy ég veled,
inkább azt suttogd, várlak még, amíg csak lehet.
Eltelt évek vigyáznak még ránk amíg csak élünk,
és ki tudja, mennyi idő van még mielőttünk…
Mennyi idő van még előttünk?
Gubacsi Sándor |
|
Az életem, lét egy nagy sakktábláján telik!
Kik velem ott vannak… csak integetek nekik.
Nem-igen látom, hogy minket a sorsközösség összekötne,
Az egész csak front és nem hozott teát a Hamupipőke.
A lét miben élsz,
Egy fekete, fehér lap.
Ki körül vesz, nem mind jó.
Életed nehéz,
Mert van ami fekete,
És te fehérnek hitted.
*
Sakkozni szeretsz-e,
Kedves? Kedves vagy, tán nem is?
Én feketén, te nem.
Ketten vagyunk a sakktábla,
Vagy bábuk lettünk mi mára?
*
Fekete-fehér kockákon sivár életünket tengetjük,
Amíg ki nem lőnek a bástyából, addig zászlót lengetjük,
Vagy várhatjuk, hogy erre jár futár, kaszabol… mi kergetjük.
Űzzük a rosszat,
Jóból is kicsi jusson.
Így teng-leng az életünk.
Harcolunk jóért,
Néha sikerrel járunk.
Hol fenn, hol lenn? Így élünk.
*
Te király vagy, Édes...
Én paraszt. Védelek drágán.
Erőn túl is, játszom.
Veled, érted vagyok, ne félj.
Bolondok királya, remélj!
*
Míg az élet, kemény és a gumitalp is kopogós,
Addig, minden gondolat torzba fordul, megroppanós.
Nem számít semmit sem, ha poétaként lelki-titkot írok,
És olvasás után még nagyon megfejtendők... gondolatok.
Kemény az élet,
S ha élet-titkot írok,
Ha megfejted őrizd azt.
Ha vérzik szívem,
És titkom versbe öntöm,
Csak olvasd, ne fejtegesd.
*
Titkot súgok, fülelj!
Versbe sírom bánatomat.
De hiába kérlek…
Te király, én paraszt vagyok.
A Halál kaszája ragyog.
*
Támad a vezér, kicselezi a mi bástyánkat,
Tábláról, csak úgy lerúgja élő parasztokat...
Csoda, hogy még élek... kapom menetparancsokat.
A sors ha üldöz,
S megfoszt attól kit szeretsz,
Ha túléled... csak szenvedsz.
A sors kegyetlen,
Néha rugdos, nem csak ver.
Túlélni alig lehet.
*
Neked is Kedvesem,
Ugyanúgy csillan az éle,
Mint nekem. Nem választ.
Engem visz el előbb, tudom,
De játékot el nem unom.
*
Amióta világ a sakk-világ,
S mióta az egér mindent megrág,
Szép bíz' a géppisztolysorozat szimfóniája
És mi vagyunk a tábla, paraszt ármádiája.
Játszma az élet,
Csak sakkfigurák vagyunk,
Az élet sakktábláján.
Sakkozik a sors,
Keze húz...bábuk vagyunk.
Sakktáblán telik létünk.
*
Jössz majd Te, Királyom
Utánam. Leszek szeretve,
Általad ölelve.
Mert halálon túl nem számít,
Ki, mi volt, éppen mit állít...
*
Büntetlenül játszik velünk a tábla másik oldala, mint az életben,
Ki a bábukat tologatja, leveszi, bizony az úr! Több mint kegyetlen…
Tologató, vagy tábla, ha parasztot lát, vég nélkül tapossa... lelketlen…
Vecsés, 2008. március 9. – Szabadka, 2018. május 20. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, a sedoka –kat Jurisin (Szőke) Margit (a sedoka -k címe: ”Csak sakkfigurák vagyunk”). A TANQ –kat írta Farkas Tekla.
|
|
Ahol nincs érzés, a vágy is halott,
Hol kihűl a szív, nem vár holnapot.
Test és a lélek csendben éhezik,
Közelség nélkül minden megszűnik.
Ne csak akkor szólj, ha könnyű a szó,
Szeretet próbája viharban jó.
Ölelés olykor fontosabb szónál,
Csend is beszél, ha szív szívre talál.
Ha boldogan, szépen is élhetünk,
Miért cipelnénk annyi bánatunk?
A szeretetből új remény fakad,
És együtt könnyebb minden pillanat.
Siófok, 2025. május 14. - Gránicz Éva - |
|
Fogd a kezem....
Fogd a kezem és soha ne engedd el,
legyen a szíved az egyetlen menedékhely.
Adj újra nekem hitet és a szívedben egy kis helyet,
hisz nem várok már ígéretet, csak maradj velem, ameddig lehet.
Csak állok itt, mint parton a jel,
hullámaid bennem a múltat mossák el.
Ha nézel rám, még mindig reszketek,
de szemedben látom, hogy én is lehetek.
Valakinek a holnap, nem csak tegnapi seb,
egy félbehagyott mondat, mit végigírni lehet.
Látod, hogy fáradt vagyok, de indulnék tovább,
a lépteidhez igazul, minden elrontott világ.
Fogd a kezem és soha ne engedd el,
legyen a szíved az egyetlen menedékhely.
Adj újra nekem hitet és a szívedben egy kis helyet,
hisz nem várok már ígéretet, csak maradj velem, ameddig lehet.
Nem kérek szép szavakat, csak csillogó holnapokat,
csak azt, hogy ha néha elbukom, te visszahúzd a karomat.
Nem kérek több fogadalmat, mit elsodor a szél,
csak legyél itt, mikor a csend már túl közel ér.
Mert
Fogd a kezem és soha ne engedd el,
legyen a szíved az egyetlen menedékhely.
Adj újra nekem hitet és a szívedben egy kis helyet,
hisz nem várok már ígéretet, csak maradj velem, ameddig lehet.
Fogd a kezem, és soha ne engedd el,
legyen a szíved az egyetlen menedékhely.
Adj újra nekem hitet és a szívedben egy kis helyet,
Hisz nem várok már ígéretet, csak maradj velem, ameddig lehet.
Fogd a kezem, ne engedd el, hadd higgyem újra, hogy van, ki még mellém áll.
Fogd a kezem, ne engedd el, ha egyszer elindulunk, ne nézzünk hátra már.
Gubacsi Sándor |
|
I blokk
Magácska árnyékom… ó, Jolán!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
*
II blokk
Ködbe veszők nálunk a tények, ez az mit biztosak vélek.
Még vélem, hogy az árnyékhatásom, amiben telik nyárom…
De az élet fura, minden elvész akárha, de mégsem jött vissza.
Sorsunk összetört és a jók elszaladtak, köztük gurultak szavak.
A hitvallásom, továbbra is… jöjjön házamba, várom tovább is!
Gondolom, mi nem írjuk meg saját memoárt… építjük emlékvárt!
***
Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2026. június - Kustra Ferenc József – Gránicz Éva írtuk: romantikus LIMERIK -ben s Gránicz Éva szerző-, és poétatáram írta a II. blokkot leoninusban. |
|
Július ötödikére
Ha szemem lehunyom, itt vagy velem,
a mosolyod felragyog csendesen.
Illatod ringat, mint nyári liget,
szívem mélyén őrzöm lépteidet.
Harmincegy év... de mégsem fogy a fény,
a szívemben élsz, mint halk költemény.
A napsugár arcodat idézi,
az emlék csendben lelkem kíséri.
Lényed olykor szárnyát körém fonja,
mint hazatérő angyal varázsa.
Hiányod bennem sosem lesz kisebb,
csak a szeretet nő s egyre mélyebb.
Míg a nap rám virrad, s a szív dobban,
te vezeted csendben minden utam.
Ha egyszer földi pályám véget ér,
tudom, ott vársz majd, ahol nincs több tél.
Siófok, 2026. július 5. - Gránicz Éva - |
|
(Septolet)
Világ oly’, mintha
Züllötten aranyos,
Tán’ kapatos
Is volna…
Min mulatott?
Vagy múlatott?
Elhagyott?
*
(Anaforás, 10 szavas duó)
Megoldás: életállást kellene változtatni,
Megoldás nem lehet, újra kellene születni…
*
Világ oly’ nekünk, amilyenbe születtünk,
Világot… sorséknál kik rendelték nekünk?
Vecsés, 2021. január 31. – Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként.
|
|
A behívattak: a már olyan régen a fronton ott vesztek utódjai…
(alloiostrofikus versforma)
Hadvezérről? Nem zengek én egy ölös ilyenről…
Háború szervezőjéről? Sohase egy ilyenről!
Kinek a nevét örökre az ölés tartja a magasba…
Kinek a neve már alapba is lángol a jó magasba…
Én csak az helyes hétköznapi emberről… zengek.
Hogy az ők képviselői, ha jót-szépet zengnek.
Én az egyszerű bevonuló emberről zengek
Mert én megtudtam, máris kapott behívót… rengek!
Ki volt készíve neki nehézgéppuska, miből harci lónak egy elég vala…
Á… nem kellett cipelni, de ha az ellen ekkora csulónak ment neki… vala.
Kit meg volt… az első napon egy bomba majd’ eltalálta, örült, hogy van egy lába.
Másnap műtét, sok havi kezelés, fél évig haza sem mehetett, volt sorsába.
Végül hazavitték, ahol bombánál biz' nagyobb meglepetés várta.
Közben már az özvegye más felesége, más a gyerekei apja.
Igy biz’ fejre állt a világ, ez meg, meg sem rettent, mert ez az itthoni csatatér…
A katona meghalt bánatában és fájdalmában… talán fent… a végtelen tér.
(senrjon trió)
Már senki nem emlékez,
Lett ő ismeretlen katona.
Még él családja?
Nem emlékszünk gyerekre
Meg nem a férjezett özvegyre…
Kicsik felnőttek?
Fonton még hány ilyen lett?
Holtra lőve vajh' min kesergett?
Háborús héják!
Vecsés, 2016. 09. 01. Kustra Ferenc József
|
|
Végakarat...
Testemet ne zárjátok koporsóba,
ne rejtsen el a föld a gyolcs homálya,
ne legyek súly egy fásult sírgödörben,
hadd legyek fény egy őszi délutánban.
Ne tegyétek összetört szívemet kő közé,
engedjétek szállni szabadon a szél ölébe!
Hadd legyek por a vándor fellegekben,
halk emlék egy kis csóknyi csendben.
És ha majd a szél az arcodat simítja,
tudd, hogy a lelkem újra átkarolt újra.
És ahányszor a lomb a válladhoz koccan,
olyan leszek, mint régen a vigasz és oltalom.
Hagyjatok szállni a suttogó széllel, völgyeken át, szelíd hegyek felett,
hadd énekeljek csöpp falevéllel, mely rajtad táncol, ha rám emlékezel.
Erdő csendjében szórjatok széjjel, hol mohán pihen az eső illata,
hol gyökérhez bújik a fény az éjjel és az ágak közt ring a múlt dallama.
Ne félj, ha egyszer csendben el kell engedned,
nem leszek messze, csak más alakban élek.
Egy dércsillanás leszek csak a hajad peremén,
egy hajnali fuvallat a párnának a szélén.
Ne állítsatok néma követ fölém, ne zárjon keretbe a végtelen nevem,
elég, ha néha az űr helyén kimondod halkan itt vagy nekem.
Álmom legyen benned el nem múló jelen,
amely váratlanul szólal meg oly szelíden,
Hadd legyek por a vándor fellegekben,
halk emlék egy csóknyi csendben.
És tudd, míg lélegzel, benned dobban,
az én szívem is dobban, benned titokban.
Gubacsi Sándor |
|
Viharos háborúban… és tengeren.
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*
A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.
Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*
(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*
(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…
Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
|
|
Rozsdás ajtó...
Te voltál, ki bekopogtál a rozsdás ajtómon,
poros zsanér jajdult, mégis fény szökött a poron.
Néztél rám úgy, mintha nem lennék hibás,
mintha bennem élne még egy újrakezdés egy új világ.
De a múltam lánca visszarántott halkan,
bent rekedt a szó, a bátor, tiszta vallomásban.
Most már csak árnyékod jár bent a szobám falán,
hiányod árnyalja szürkére a napomat, a talány.
Te voltál a kulcs a rozsdás ajtó zárjában,
mégis kinn maradtál, bezárva a vállalásban.
Elsőnek szerettelek, de némán maradt a szám,
szívem csöndje lett a bűnöm és a büntetésem már.
Te voltál a láng a sötét szobának a falán,
most hamut fúj a szél szívem romjai alán.
Lehet, hogy messze jársz, de bennem élsz tovább,
én meg egyre csak csukom, rozsdás ajtóm rád.
Te voltál az első, kit szerelemmel féltettem,
egy név a napló szélén, amit titokban leírta az életem.
Bársonyos szavaid bennem véres tőrként jártak,
mert nem tudam, hogy minden mosolyod nak nagy árat szántak.
Álmomban mondtam el, amit élőben nem mertem,
hogy tiéd a lelkem, de a testemmel elkerültem.
Most minden el nem mondott, el nem csókolt pillanat,
szúr, mint a törött üvegcserepek a kihűlt múlt alatt.
Te voltál az első nő, kiért könnyem hullott,
az arcodra írt sorsom minden betűje kihunyt ott.
Kérdezem magamtól, hogy tudnálak elfeledni,
ha a hangod minden zajból vissza tud kicsengni?
Tovább kéne lépnem, mondja bennem a józan ész,
de a lábam földbe gyökerezik, ahol álmom még ég.
Muszáj lenne elengedni a tegnapi napot,
hátha egy másik másik, egy új esélyt kapok.
Minden nap egy új nap a pokol kapujában,
nélküled lépek át a reggelek határában.
Ha nem láthatlak élőbe, hát jöjj az álmaimba,
legyen az éj a tiltott, elrejtett otthonunk ma.
Szívem még most is gyorsvonatként ver érted,
sínekre fagyott múltam visszhangozza a nevedet.
Ha egyszer kinyílik újra ez a rozsdás ajtó már,
talán már nem te leszel az, aki mögötte vár.
Te voltál a kulcs a rozsdás ajtónak a zárjában,
de elnyelt téged is az időnek a bús homokjában.
Elsőnek szerettelek de ha egyszer el is engednélek,
neved a szívembe vésve őrzöm, amíg csak lélegzek.
Gubacsi Sándor |
|
Emlékezés mesélésben…
1 blokk
(Bokorrímes)
Ah, Ah’ Ó az élet… a lelki lehetőségei kitárt országútja
Ezen megyünk el bármerre-valamerre, utána meg caplatunk haza.
Persze van az erdőkben is, meg a szülősökben is sok út,
Meg még van sokfajta is, de bajban van-e nagy lelki kiút?
Persze az okosok állitják, hogy minden út csak úgy Rómába vezet
Ezt is tanultuk réges-rég, meg hallottuk piacon, biztosan vezet.
De miért nem Damaszkusz a végcél, Debrecen, legalább egy földút végén?
Vagy miért nem egy ókori római út. Dunántúllal a messzi végén?
Hallottam én már, hogy bármely út is elvezet... nem a messzi végére,
Meg azt is, hogy minden lelki úr is elvezet a lélekbaj végére…
Van bizony otthon nekünk a házunkon vakablak, meg az utcánk egy zsákutca,
És ha ide bekeveredünk, lesz-e és hogyan emberfiának kiútja?
**
2 blokk
Ó, azok az utak…
Utak futnak csendes városon,
Lépteim zaja koppan az úton.
Száz irány közt magamban keresem,
Holott cél már régen ott él bennem.
Néha a falba ütközők vakon,
Visszafordít a félelem nagyon.
Zsákutca csak tükröt tart magamban,
És döntés születik benn titokban.
**
Egyenes az út,
nem kérdez, csak haladunk.
Cél néz vissza ránk.
*
Görbe út vezet,
tanít lassan kerülni.
Bölcs lesz, aki vár.
*
Sok út, egy irány,
Róma mindig beljebb van.
Nem a térképen.
*
Földút pora száll,
léptek emléke marad.
Eső írja át.
*
Köves úton jársz,
a türelem megcsorbul.
Láb erősödik.
*
Kanyargós útnak,
nem látni még a végét.
Csak azt: megy tovább.
*
Zsákutca csendje,
fal áll ott a legvégén.
Ajtót reméltünk.
*
Kiút néha nincs,
csak másként nyíló ajtó.
Bennünk nyikordul.
*
Kereszteződés,
nem az út dönt, a szív lép.
Egy irány felé.
Vecsés, 2019. szeptember 1. – Siófok, 2026.-február 26.-Kustra Ferenc József – Gránicz Éva- írtuk: 2 szerzősnek.
|
|
Lázálom a szívemben...
Most a szívem kesereg, de ha mégis felállna,
hamu alól parázslana egy utolsó fényt ha találna. szomorú, hogy nincs, ki meghallgassa az imám,
csak a falak ismétlik vissza hangtalan szaván.
Lázálom lett minden, mi valósnak hatott,
és a hitem önmagamban is porrá omlott.
Már nem kísért a hangja, csak a csend maradt,
a tükörben egy arc, ki túl sokat szaladt.
Túl sokszor futottam hazug ígéretek után,
míg lelkem minden színe szétmállott a futás nyomán.
A padlón ülök, körülöttem törött álmok üvege,
az első vérző lépésé lett a büszkeségem ára, heve.
Az éjszaka vállán sírtam volna ki magam,
a csillagok hallgattak, nem szóltak csak halkan. Az a nő, kiért égett bennem a láng,
most már csak hideg árnyék a szívem falán.
Nem őrzi már képét, csak egyetlen idegszál,
csak a seb tud róla, amely még belőlem kiáll.
Az a nő, kit úgy szerettem, nincs már többé,
még a nevét sem fogomleírni le soha többé.
Emlékeimben sem él, csak egy kifakult alak,
mint régi képkeret, melyről lepereg a lakk. Egy lázálom maradt, csak egy vad, reszkető kép,
egy árny, ki megtanította, mit jelent a mélység .
Most a szívem kesereg, mégis feláll ma még,
hamu alól ébred bennem a saját új reménység.
Nem kell, hogy meghallgassák minden halk imám,
megtanulom, hogy elég, ha én állok ki magamért talán.
Barátaim is cserben hagytak, de lesz új, tiszta szó,
mely nem árul el engem egy percnyi mosolyért, mi olcsó.
És az a nő is, ki volt, csak emlék nélküli árny marad,
csak egy elhaló lázálom, melytől a szívem újra szabad.
Gubacsi Sándor |
|
|
|
Ma 2026. július 20. hétfő,
Illés napja van.
Holnap Dániel napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
