|
 Vendég: 42
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,226
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Fontos, hogy olvasható és értékelhető legyen…
(3 soros zárttükrös)
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység,
Aki alkalmas rá, annak bő-sok és jó bőn-nagy a lehetőség…
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység.
(HIQ duó)
Versikét
Ir olvasóknak.
Ily’ a poéta.
Sokrétű
Téma… megírás.
Poéta sorsa.
(Apeva)
Én
Magam
Egyedül
Írok több sort…
Mások olvassák!
(10 szavas csokor)
A sor furcsán játszik velem,
Beleadom eszem, testem meg lelkem.
Le is írom, ha valami megérintett…
Meg olvasói mély lelkiséget.
Ez nekem szórakozás, mert szeretek írni.
Élvezet másoknak írni!
Hiszek a gondolat leíródott képességében,
Kicsit hiszek a vágyak teljesülésében…
(senrjon)
Írás közben egyedül
Vagyok, íráskor bőn’ hevenyült…
Élvezem írást.
(Bokorrímes trió)
De a sorsnak van azért furcsás játéka… mert van nekem szerzőpárom!
Miközben nem is ülünk egy asztalnál, telefonon a hívását mindig várom.
Egymás papírján, meg gépbe írunk nincsen se kicsi, se nagy lábnyom…
Mi ketten se élünk torzan gondolkozó kapcsolatban, de élünk szeretetben.
Gondolatokat átrágjuk, megszűrjük, sorokat szót’ egyeztetjük, szeretetben.
Írjuk a verset, átrágjuk, mondatot módosítjuk, szépítgessük, szeretetben.
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység, nagyobb figyelmet igénylő,
Minket meg nem is zavar, hogy poétatárs nem néz szembe… beszélgetést igénylő!
Közösöket is írunk, háborúról, békéről, szerelemről stb. ezek mind olvasói igénylő.
Vecsés, 2025. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – írtam: elmélkedésként a versírásról…
|
|
Szerelem térj vissza...
Megint hiányzol, édes szerelem,
egyensúlyt hozol a reggelemen.
Mond, te miben méred a szerelmet?
Miből én oly sokat adtam neked.
Egyhangú napok fakó ködben,
a régi fényed keresem ébren.
Gyere vissza, ne hagyj egyedül,
hadd szálljon újra dal a szívem körül.
Veled könnyebb minden terhem,
nem félek már a holnaptól sem.
Ha rám borul az égbolt súlya,
két karod a lelkem gyógyítja.
Szerelem, térj vissza hozzám,
gyújts fényt a kihűlt szobám falán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
hadd legyen újra tavasz a szívemben!
Szerelem, ébredj fel bennem,
szítsd fel a tüzet a csendes lelkemben!
Mert nélküled minden út idegen,
gyere vissza, maradj még velem!
Te vagy az álom a hosszú éjben,
a halk remény a fáradt szívben.
Ha mellettem vagy, nincs akadály,
a bánat is örökre messzire száll.
Nem kell többé szomorú pillanat,
ha a hangod hozzám visszatalálhat.
Minden érintése nekem egy varázslat,
mely új életet lehel minden napom alatt.
Itt élsz bennem mélyen, rég,
őzöm a lángod minden percét.
Bár most alszol a szívem körül,
egy halk sóhaj még mindig örül.
Szerelem, térj vissza hozzám,
gyújts fényt a kihűlt szobám falán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
hadd legyen újra tavasz a szívemben!
Szerelem, ébredj fel bennem,
szítsd fel a tüzet a csendes lelkemben!
Mert nélküled minden út idegen,
gyere vissza, maradj még velem!
Ha egyszer újra rám találsz,
ne engedd el a két kezem már!
Ami bennem soha nem múlt el,
most lángoljon fel újra egy új szívvel!
Szerelem, térj vissza hozzám,
ragyogj fel újra minden éjszakán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
töltsd fel fénnyel az egész életem!
Szerelem, ébredj fel bennem,
legyél a dal minden lélegzetemben!
Mert nélküled nem teljes a szívem,
gyere vissza szerelmem, maradj örökre velem!
Gubacsi Sándor
|
|
gesztenyefa levél a markomban
felmegyek a kertbe az alkonyat sűrűjében
s a hőség mocsarában düh árad lelkemben
végig nézek a kókadó fák fáradt törzsén
ahogy pokoli kánikula jár kertem földjén
itt áll a gesztenyefa dacos magányában
levelei barnára égtek az árnyék hiányában
ilyet még nem látott ez a sokat látott szem
leszakítom levél darabját kezembe teszem
s a markom gyengéd szorításában recsegve
ezernyi darabra hullik szét a levél száradt teste
lassan szétpereg az ujjaim között az utolsó remény
mindent elnyel s nem marad földben élő növény
forróság kíméletlenül felperzseli az utolsó zöldet
vívódok azon hogy egyedül mentsem meg a földet
mily kegyetlen ez az ördögi körforgás
végleg elenyészik az élet ha nincs locsolás
pazarlom a tiszta éltető ivóvizet a kútból
ha visszahozom szomjas növényeim az elmúlásból
van ez a dilemma most vagy később halunk-e bele
miattam ha évekkel később kihal az emberiség fele
de a szív nem kér engedélyt itt az idő a mának
felemelem a kannát és életet adok a fáknak
nem nézhetem tétlenül már ritkán látni az égen felhőt
még mindig rágódok hogy tudnám egyedül megmenteni a sok felnövőt
|
|
Владимир Высоцкий:
ВЫСОТА
Вцепились они в высоту, как в своё.
Огонь минометный, шквальный...
А мы всё лезли толпой на неё,
Как на буфет вокзальный.
Ползли к высоте в огневой полосе,
Бежали и снова ложились,
Как будто на этой высотке все-все
Дороги и судьбы скрепились.
И крики «ура» застывали во рту,
Когда мы пули глотали.
Семь раз занимали мы ту высоту -
Семь раз мы ее оставляли.
И снова в атаку не хочется всем,
Земля - как горелая каша...
В восьмой раз возьмем мы ее насовсем -
Свое возьмем, кровное, наше!
А может, ее стороной обойти, -
И что мы к ней прицепились?!
Но, видно, уж точно - все судьбы-пути
На этой высотке скрестились.
Все наши деревни, леса, города
В одну высоту эту слились -
В одну высоту, на которой тогда
Все судьбы с путями скрестились.
1965
__________________________________________
Vlagyimir Viszockij:
A MAGASLAT
Kapaszkodtak saját magaslatukba,
Vad aknatűzzel körbe véve…
Tömegben kúsztunk, lázasan nyomulva,
Mint vasúti büfébe.
Föl-föl csak egyre, ólom-szórta sávon,
S megfutamodtunk újrakezdve…
Minthogyha minden út és sors egymáson
Ott fenn keresztben átvezetne.
Még a „Hurrá!” is a torkunkba fagyott,
Midőn golyókat kellett nyeltünk,
S bár hétszer vettük be a magaslatot,
Le onnan hétszer kényszerültünk.
Most új rohamba nincs, ki belefogna,
A magaslat – megégett kása…
De végleg miénk lesz majd nyolcadszorra,
Honunknak véren vett sajátja!
Vagy jobb lett volna megkerülni, várni?
Miért voltunk kétségbe esve?
Mert minden út és sors, lehetett látni,
E magaslaton vitt keresztbe!
Falvaink, erdőnk, városunk, mind sorba’
Egybeforrtak e magaslattal,
Amelyen akkor harcosaink sorsa
Kereszteződött mind utakkal.
1965
___________________________________ |
|
1 blokk
Hah! Monoton az élet, monotonok percek, sokakban monotonok lelkek,
Monoton telnek évek, monotonok lények, viharban lettek fák meztelenek…
Hah! Monoton az élet, monotonok percek, sokakban monotonok lelkek.
Hah! Az éjjeli Hold erős-ezüst fényében, minden alszik lényegében,
Szellő is alszik, a vihar is elülte, mint tyúkok, horkolnak halandók…
Hah! Az éjjeli Hold erős-ezüst fényében, minden alszik lényegében.
Huh! Volt időszak, amikor még alváskor is élt bennem a lét… a mindenét,
A csend csak inspiráló volt, régies gésa is még gyűrtelen kimonóban volt…
Huh! Volt időszak, amikor még alváskor is élt bennem a lét… a mindenét.
Mások mondták, hogy aztán tudok ám horkolni… lélegzetvételben vajúdni,
Hallottam is, hogy éji szellő a kutyán szőrét nem borzolta… magát suhogta…
Mások mondták, hogy aztán tudok ám horkolni… lélegzetvételben vajúdni.
Figyeltem a monoton percek monoton órákban összeállnak… álmok szállnak,
Nappali örömöm, talpam alatt föld porzott! Ellen a perc kicsit sem szabódott…
Figyeltem a monoton percek monoton órákban összeállnak… álmok szállnak.
Néha annyira unom az életet, hogy az azúr sem nyújt semmi élvezetet,
Észlelem sokszor... világ eltűnőben, a robotok mindent átvesznek időben…
Néha annyira unom az életet, hogy az azúr sem nyújt semmi élvezetet.
Homályos a látásom, ha sírok és az elmúlt, véglegesült éltet síratom,
Nem biztos, de lehet a Balaton sem olyan, mint volt... rég’ ember benne kutyagolt…
Homályos a látásom, ha sírok és az elmúlt, véglegesült éltet síratom.
Lét is az én perceimet morzsolja, hiába tartom én: „nem oda Buda’,
Éltem beleketyeg a semmiségbe, eltűnők a láthatatlan mindenségbe…
Lét is az én perceimet morzsolja, hiába tartom én: „nem oda Buda’,
Sok mindent magaménak tartottam, sok minden elveszett, minden eltünedezett,
Már bizony nem szállok a föld felett, mert időm azt mondja nekem… szálltál eleget!
Sok mindent magaménak tartottam, sok minden elveszett, minden eltünedezett…
**
2 blokk
(Haiku csokor)
Hold ezüstje ül
az alvó föld vállain.
A szél sem rebben.
Meztelen fa áll,
vihar emléke rezdül.
Az ágak között.
Porzik az ösvény,
lépteket nyeli a nap.
Árnyék elballag.
Balatoni nád,
őriz egy régi nyarat.
Fodroz a múlt még.
Felhő úszik át
azúron hallgatagon.
Csend hull a fényre.
Őszi szél sodor,
a percek falevelek.
Csend lesz utánuk.
Vecsés, 2025. július 03. – Siófok, 2026. május 18. -Kustra Ferenc József & Gránicz Éva- Írtuk kétszerzősnek: Badó Kitti Renáta,” Belső hang” c. verse, mint ötletadókénti, segítségével.
|
|
Miért dobtál el?
Miért dobtál el, mondd, miért,
mikor a szívem hozzád ért?
A tiéd volt minden lélegzetem,
a csendes álmom, az életem.
Neked adtam a fiatal éveim,
a holnapokat, a reményeim.
És minden könnyet elrejtettem,
hogy melletted maradjon a lelkem.
Hány éjszakát virrasztottam át,
hogy megmentsem, szívünk világát.
Én mégis úgy mentem el tőled,
mintha soha nem lettem volna neked.
Miért dobtál el, mondd, miért?
Ennyi év után ez volt a vég?
A tiéd volt mindenem,
a múltam és a jelenem.
Neked adtam az életem,
a legszebb éveim veled tettem.
Mondd, ezt érdemeltem ennyi év után?
Hogy egyedül maradjak az éjszakán?
A falakon még ott a hangod,
a párnán őrzi illatod a csendet.
Az ajtó mellett áll a kabátom,
mintha visszamennék még egy reggel.
Én hittem minden ígéretedben,
hogy nem hagysz el soha engem.
De a szavaid elszálltak régen,
és csak az üresség maradt a helyeden.
Nem is kértem, hogy hogy maradjak,
úgy fáj az élet, engem inkább hagyjanak.
De te elvitted a közös éveket,
és rám hagytad az emlékeket.
Miért dobtál el, mondd, miért?
Ennyi év után ez volt a vég?
A tiéd volt mindenem,
a múltam és a jelenem.
Neked adtam az életem,
a legszebb éveim veled tettem.
Mondd, ezt érdemeltem ennyi év után?
Hogy egyedül maradjak az éjszakán?
Talán egyszer majd megérted,
mit vittem el, mikor elmentem.
Nem csak téged hagytalak hátra,
egy egész élet tört darabokra.
De ha a könnyek egyszer elfogynak,
talán a sebeim is begyógyulnak.
És bár ma még fáj minden emlék,
egyszer én is újra önmagam lennék.
Miért dobtál el… mondd, miért?
Most már tudom, nem én voltam kevés.
A szívem összetört, és egyedül él tovább,
és nélküled is megtalálja önmagát.
Miért dobtál el, mondd, miért?
Ennyi év után ez volt a vég?
A tiéd volt mindenem,
de most visszaveszem az életem.
Neked adtam a fiatal éveim,
de nem veheted el a reményeim.
Nem, ezt nem érdemeltem ennyi év után,
de mégis felkelek, mint egy vulkán. Gubacsi Sándor
|
|
Hétköznapi pszichológia…
Az éles, de már rozsdás pengémet kézben tartom,
De nagy baj van, vérmérgezéstől rettegve alszom…
Az éles, immár rozsdás pengémet kézben tartom.
Kínozni szeretnél, vagy kínálkozni… tégy amit Te szeretnél,
Szeretve kínoznál, vagy kínozva szeretnél… tedd, mit szeretnél...
Kínozni szeretnél, vagy kínálkozni… tégy amit Te szeretnél.
Ha majd a hangod hallom, átérzem, hogy bizton jól hallom?
Az lesz egy jó alkalom, hogy a szívemet jól kín vallom…
Mert hangodnak óriási az ereje, leszek én fenegyereke…
Ha durva lesz, vagy nekem kéjes a hangod, nekem az alkalmat adod.
Akkor vár még rám, hogy elmélkedjek, veled, meg én is mit tegyek…
Vecsés, 2025. július 8. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
|
|
Legott, ahogy tűntél Amanda
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!
Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*
Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.
Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*
Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!
Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.
Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.
|
|
Trianon a baj oka…
Jól teszed, ha nem adod fel tettet és nem adod fel a védő hitet!
Hazában lenni, mint elveszett hontalan, ez a letagadhatatlan.
Óva is intelek, Te lelkedben légy magad ura, ez ember sorsa.
Ki a múltját megtagadja, majd képes és várja, hogy visszakapja,
Az már bizony sosem lehet dicső jelen, itthon lesz ő idegen…
Ekkor sipákol élet, közben átéled a földi-pokol létet.
Fél évezrede, mindenki csak csonkított minket, de védtük magyar "legénységet"!
Most meg harmadik világháborút terjeszti a nyugat, mind feketéllő borút.
Ki papírra rója, cirkalmas igaza van, vigyázz Te… a sokféle jövőtől
Ma a nap, amikor emlékeznünk kell, mert bűn lenne… múltat jaj(!) ne feledjük el.
Legkönnyebb útnak tűnik a feledés, de embernek maradni, az a nem kevés…
Magyarságunk sok bántástól szóródott világban, az ő többségük igy hontalan…
A Magyarok Istene figyel minket égben, segít is, amit tud fent a légben.
Lelkedet ne feszítsd, de légy magyar tégy ezért, közben figyeld, másik magyar megért.
Most nemzetünk az egyenes útra fordul, mindenestől, emberestől… kutyástól!
Vecsés, 2024. március 15. –Kustra Ferenc József – írtam: a ’jobb jövőért’, újult jövő-szemléletben.
|
|
Már ne ölelj át...
Boldogság, miért bújsz el előlem, mint köd a hajnal szélén?
Napjaim súlyát csendben görgetem, repedések futnak a tenyerén.
Minden apró, halk csodáért, túl nagy árat kér az ég,
mosolyom mögött fáradt szívem vérrel írja elég!
Ha egyszer valaki meglátná, mi remeg a páncélodon át,
talán nem kéne bizonyítanom, hogy én is érek annyit, mint más.
Ha egyszer letehetném végre, a terhet, mit rég cipelek,
talán meghallanám a csendben, hogy egyedül vagyok veled.
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kellenek a fényes ígéretek,
nem kellenek a győztes, nagy beszédek.
Csak egy kéz, mely nem enged el,
míg visszatalál hozzám a reménnyel.
Verejtékből épült falaim közt, már alig kapok levegőt,
minden dicséret rövid villám, aztán újra rám hull a köd.
Hány lépést kell még megtennem, hogy ne féljek elesni?
Hány sebet kell még elrejtenem, hogy valaki merjen szeretni?
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kellenek a fényes ígéretek,
nem kellenek a győztes, nagy beszédek.
Csak egy kéz, mely nem enged el,
míg visszatalál hozzám a reménnyel.
Lehet, hogy a boldogság nem ajtó, mely egyszer csak kitárul előttem,
hanem apró, meleg lélegzet, egy másik ember kezében.
Lehet, hogy nem kell kiérdemelnem minden ölelést, minden fényt,
és ami bennem összetört és fázik, az is megérdemli a menedékét.
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kell többé vérrel írnom,
hogy számítok, hogy ki kell bírnom.
Csak egy új szív, mely mindent megígér,
egy utolsó igen, egy kar, amely minket a sírig elkísér.
Gubacsi Sándor
|
|
Eldobhatsz engem, de el nem felejtelek,
Kerülhetsz, de láthatatlan nem lehetek,
Ignorálsz engem, én akkor is szeretlek.
Szeretlek, mert elloptad megtört szívemet.
Elloptad, mint tolvaj az értékes ékszert,
Majd egy rossz embernek azt te odavitted.
Odaadod neki, mi egykoron enyém volt,
Reményeim hadát, mi csak rólunk szólt.
Dühös vagyok a sok kimondatlan szóért,
Szomorú vagyok az elszalasztott esélyért.
Utálom, hogy nem ismertük meg egymást,
Az alkalom már csak egy üres kis ábránd.
Az ábránd, mi csak a fejemben létezik,
Nyomaszt engem, mert lelkem lassan szétesik.
Szétesik, mert nem tudja az igazat:
Mi volt az, mi okozta a nagy falat?
Nem az vagy, kinek én megismertelek,
Nem az vagy, kit utána fedeztem fel.
Az igazság a kettő között él valahol,
Nem adtál esélyt, hogy ezt helyére pakold.
Mi volt az, mi miatt így döntöttél?
Mi volt az a történet, mit véghezvittél?
Mi az oka, hogy megint kerülsz engem?
Miért nem leszel végre őszinte velem?
Nehéz kérdésekre már van válaszom,
De sejtések ezek, nem a te válaszod.
Az igazságot már soha nem fogom megtudni:
Ha szóba állsz velem, tovább fogsz hazudni.
Nekem a mai napig nagyon-nagyon hiányzol,
Szemeid tükrében nekem csak a magány szól.
Magány szól számomra, mit tőled kaphatok...
Csak ennyi jár nekem? Míg neki a csillagok?
Remélem mégis, hogy nagyon boldog vagy vele,
Remélem, megkaptad minden reményedet.
Bízom benne, hogy nagyon szép életed lesz,
Biztonságban vagy és tiszta szeretetben. |
|
Építettél egy falat,
nem körém,
nem körénk,
Magad köré.
Azt mondtad,
minden rendben.
Nem velem,
nem velünk,
Veled.
Úgy mondtál ki szavakat,
hogy semmit el nem mondtál.
Nem nekem,
nem nekünk,
Magadnak.
Ígérsz.
Könnyű ez.
Betartani.
Az feladat.
Az a fal körülötted?
Túl magas,
túl széles,
túl mély.
Nekem.
Kristóf Kitti |
|
Hétköznapi pszichológia
(Bokorrímes duó)
Aki magas lovon ül, könnyen földre hullhat,
Fenn hordott fejével nagyot koppanhat.
Szél fújja gőgjét, mint száraz falevelet,
S egyszer csak alulról nézheti az eget.
Fényes nyereg alatt poros út pora várja,
Ki fenn járt kevéllyel, most megtanulja.
Jegyezd meg: alázat visz csak igaz magasba,
Ki másokat lenéz, önmagát rántja sárba.
(Senrjú duó)
Fenn hordott orral,
nem látja a mély gödröt.
Lentről néz majd föl.
Magas ló hátán,
a gőgöt szél cibálja.
Por ízét nyeli.
(Tíz szavas duó)
Magasból nézett, sors földre visszahúzta,
Porból tanulta: alázat emel magasba.
Kevély léptekkel járt, megbotlott árnyékába',
Földön látta, minden ember egyforma.
Siófok, 2026. április 13. - Gránicz Éva - |
|
Magány 3....
A falak mögött őrzöd titkaid,
repedt bordáid közt alszik a hit.
A csönd nehéz köveket rak szívemre,
és minden könnycsepp visszahullik a mélybe.
Az ablakon túl ébred már a táj,
de bennem minden hajnal késve jár.
Egy halvány sugár vállamhoz simul,
míg árnyékod újra körém borul.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény.
Ha rám hajolsz, nem hallom a világot,
csak régi léptek verik a szobákat,
és bár fáj, hogy őrzöd minden sebemet,
mégis te vagy, ki nem enged el engemet.
A bordák résein kiszökik a múlt,
minden kimondatlan szó bennem maradt.
A bánat lassan nevet ad a testnek,
és az üres szobák visszhangot keresnek.
Az asztalon egy kihűlt pohár vár,
mellette árva levélre száll a homály.
De a függöny mögött felragyog az ég,
és azt súgja halkan nem tart örökké.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény.
Ha rám hajolsz, nem hallom a világot,
csak régi léptek verik a szobákat,
és bár fáj, hogy őrzöd minden sebemet,
mégis te vagy, ki nem enged el engeme.
Talán egyszer szétnyílik minden rés,
és a hallgatásból dallam lesz majd még,
a könnyek helyén tiszta reggel ég,
és nem leszel többé az enyém.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény. magány, lassan engedj el már,
ne rejtsd el előlem az érkező tavaszt.
Te kegyetlen magány, ha még visszanéz a fény,
a csendedből kilépek, és hazatalálok én.
Gubacsi Sándor |
|
Illatos, bujának is látszó a mező, a karja szinte ölelő.
Látszik rajta, hogy van neki új világ, határtalanság.
A mező ilyen buja, vágya erős, hogy legyen ölelő,
És ne érje oly’ élmény, hogy ez bizony nagy butaság.
Álmomban voltak tengerkét kék színek,
Fejemen csak lapátoltak a nagy fülek.
A színes féle levelek bőszen hullottak,
A szélrohamok meg utánuk kullogtak.
Eddig volt egy jó kis nyár és meleg, kik magukban üdvözlők,
Formásak a bájos, már beérett, ehető-főzhető gyümölcsök.
Nemsokára jönnek az esőáztatta kertek, utak és játszóterek,
Akkor már majd, kell az esernyő, meg előjönnek kérdőjelek…
*
(senrjon trió)
Most még tikkadó tájak,
Melegen zöldellők a bájak…
Még meleg a nyár!
Ha jön az ősz majd a föld
Alázkodni fog, oly’ csendesen.
Még meleg a nyár!
Ideér… felhősödés
Meg beindul… eresz csöpögés.
Még meleg a nyár!
*
(tíz szavasok)
Lesz itt még, hogy tél lesz úr!
Majd bemutatkozik vadul…
Még meleg az idei nyár!
A hőség, mindent keményen bedarál…
Vecsés, 2024. június 15. – Kustra Ferenc József
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(leoninus duó)
Félek magamtól, ha szabadulnál magamtól.
Lehetek jó vagy rossz, ha dolgozik a gonosz!
Tükörben csak elnézem magamat… menekülnek, nézek másokat!
Konstatálom az én magányom és dolgozik, ezt meg nagyon bánom.
Ki tudja, hogy a magányomat ki hítta rám, ha tudnám pofon vágnám.
A sorsomban viszont ez van, ha tetszik, ha nem… enyém lett… el nem esik.
Úgy élem életem, hogy keresve bolyongok, de ez ellen hiába harcolok!
Emberek látómezejébe, ha vagyok, visszanézek, de társt biz' nem találok!
*
(senrjon trió)
Üres, nagyon magányos
Nappalom, estém és éjszakám…
Magány a párnám.
Nincs senki, aki éjjel,
Puszilgatna, betakargatna.
Magány, takaróm.
Egyedül, hevenyülve,
Keresek magányban, valakit!
Magány, takaróm.
*
(HIQ trióü)
Magányom
Nem akar engem.
Egyedül!
Nem veszi
Észre, rosszat tesz.
Egyedül!
Majd megyek,
Föl a mennyekbe…
Egyedül!
Vecsés, 2024. július 29. -Kustra Ferenc József
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(septolet csokor)
Szavaim
Zengenek,
Elleneim
Hókotróként hevenykednek…
Kimondott betűk elleneim?
Gondolataim nyitott ablakban kószálódnak,
Mondatnak... óvakodnak…
*
Elmém riadt
Hallom háborús riadódat,
Másságodat…
Nem tiszteled uradat?
Rád leltem
vesztem eszem,
Veled-mentem…
*
Így ez nem nyugalmam,
Így rosszakat hallottam.
Szó elszáll?
Agy koncentrál,
Molesztál,
Affektál,
Dilemmál…
Vecsés, 2024. május 7. -Kustra Ferenc József-
|
|
Rejtett arc mögött,
némán figyel a titok.
Szemhéjon árnyék.
*
Csillogó mázban,
elveszik a tekintet.
Ki lehet, ki nem?
*
Álarc mögött arc
álmodja már önmagát.
Lassan felébred.
*
Maszk mögé bújva,
szem súgja az igazat.
Néma vallomás.
Siófok, 2026. január 23. - Gránicz Éva - Íródott: eredeti Basó féle haikuban. |
|
Albert Ferenc
Ballada az Mohácsrul /Mohács 1526. 08. 29./
Ezerötszázhuszonhat… Az kisasszonynak haván,
így jegyzé az krónika:
Lajos az ifjú király, e néven az második vala,
kinek Sátorhely alatt áll szerény, de elszánt hada.
Talpon mind ki eleven; s az felkelő Nap fénye
táncot jár az vérteken.
Fohászok szállnak égbe, dejszen óriási most a tét;
szükséget érez az hon, veszélyben az föld, s ez nép.
Medrét hagyja az Dráva látva egy gigász’ hadat;
mocsár felett híd remeg, Szulejmán serege alatt.
Tenger török szomjaz az vérre, s tán háromszáz ágyú vár
még két megannyi öszvérre.
Kartáccsal telt tarackik az magyarnak rossz álma,
négyszeres a túlerő, vajh mit regél az fáma?
Janicsárok, aszabok, szpáhik, még nem készülnek harcra,
valahány csak hunyni áhít.
De nem így ám az magyar, kit szítt az Nap e mezőn,
sehol fa, és sehol víz; immár mind verejtékben fürdőz,
kit remegő levegő fullaszt.
És hogy támadjanak é az csupán Lajos királyon múlhat.
Tomori már harcolna; de királya még hezitál,
majdan megjő parancsa:
Indulhat az vérontás, jobb szárny, rohamra előre!
Siker kecsegtet már-már, s az had, ettől kap erőre.
De jaj, eszmél az török, s indul, akár tengerár;
puskák ezre mennydörög.
Sok harcedzett janicsár aratja az magyart, úgy rendre;
s miként dús búzakalász dől az tüskös, tarló földre.
És rá jő az rettenet, több száz ágyú tör elő;
s halált osztó töltetet ont az gyilkos füstfelhő.
Akár pelyva, hullik az magyar;
holtak hevernek szerte, s vérük mindent betakar.
Vészt szül az lomha idő; fertály másfél óra tán’,
és úgy forr az levegő, mint szurok a katlan falán.
Az hadnak se híre, se hamva; s vágtat az magyar király,
mígnem mocsár mélybe húzza.
Diadalt ül az szultán véres tetemek felett;
s csörren lánc rabok lábán, számlál úgy kétezer lelket.
Janicsár s az jatagán táncol,
és földre hullnak az fejek; részegít ez gyilkos mámor.
Száll az rege szájról szájra:
Az ifjú Lajos király tálcán lett felkínálva,
így vivé el Őt az halál.
S hogy Szapolyai, s Frangepán,
na meg a cseh zsoldos sereg vajh’ ebben, mint segédkezett?
Állt… s a távolban mire várt az három sereg?
*****************************
… De végül is:
A mélyben szántó gyökerek, fel nem adják…
A hasadó hajnal új tavaszt ébreszt;
mert ciberelét, nem inge magyarnak,
az vér áztatta földből sarjadnak még éltek’.
Bízvást újjá épül, és szépülő ott az hon,
sokezernyi pipacs virul hősi hantokon,
majdan az utókor, mind hálaimát rebeg;
és nem feledi soha… az dicső tetteket!
|
|
Depresszió 2...
Az ablakon lassú ütem kopog,
a szürke ég a vállamra hajol.
A város hangja távolabbra száll,
míg bennem egy néma visszhang kiabál.
Az utcafény ködbe rajzol jelet,
elmossa minden régi, biztos lépésemet
A járda alatt remeg még a föld,
és minden útam ugyanabba dölt.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Kósza képek lebegnek előttem,
mint elszakadt filmek a sötétben.
A léptem hangját elfújja a szél,
nem tudom, merre van, aki bennem él.
Egy féltett ág roppan a törzsön,
száraz levele már a földön.
Ami egykor bennem fényt nevelt,
most csöndben hajlok így terelt.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Megáll az idő a mellkasomban,
minden kérdés körbe-körbe rohan.
A bátorságom vékony üvegen,
repedt hangon szólal meg bennem.
De a zápor egyszer elfogy még,
a felhők mögött még lélegzik az ég.
Ha csak egy apró szikrám marad,
az is elég, mert a szívem tovább halad.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Kopp-kopp… elcsendesül az eső,
a város fölött feldereng a tető.
Még egy lépés talán az egyetlen,
a hajnal már nem rajzol utat bennem.
Depresszió, fekete folyó,
nem vagyok már parttalan hajó.
A jég alatt is mozdul a vér,
és a csend mögött valami remél.
Depresszió, hideg árnyék,
nem tarthatsz örökké itt még.
Míg a szívem halkan ver,
nem engedlek magamhoz közel.
Gubacsi Sándor |
|
Juliska balladája 2
Távolbol figyeltem a partot,hol egy
Szépséges,kis lány szomorkodott.
Közelebb mentem,hogy jobban
Menézzem őt,miért választotta ezt
A hajó kikötőt.csinos öltözete nem
Mindennnapi,virágos kalappal ünnepi
Félve szóltam ne,hogy megijedjen :
- MI járatban van itt,kicsi szépségem ?-
" Lekéstem a hajót,mondta ő,holnap
Jön a következő,nem tudom mi legyen a teendő " ?-
- Ne búsúlj kis tündérem,segítek én neked,
Itt nem várhatod meg a következő menetet -
" Nem vagyok én a maga tündérkéje,
Vőlegényem van,ki vár engem epedve !
Ne gondolja,hogy talált valakit hirtelenébe,
Rendes nő vagyok a falum dicséretébe."
- Édes csillagom,ne gondolj rólam rosszat,
Tudok egy helyet,hol megvárhatod a hajódat.-
" Remélem az úr nem fog kihasználni engem,
Nem tudom mit gondoljak,maga egy városi ember."
-Bízd csak rám magadat,jó ember vagyok,
Szépséged belém ültetet százféle gondolatot.
- Mond, mi a neved,olyan lehet mint a szépséged ?-
"Juliskának hívnak a falubeliek "
- Az én nevem Pista,tetszel nekem Juliska.
Megmutatok egy pár szép helyet,amiért
Meglátod,megszeretsz majd emgemet.-
És Pista ment Juliskával,kinek tetszett a
Legény,ilyen jóképű embert nem látott még.
Karonfogva mentek ne,hogy eltévedjenek..
Már esteledett,mikor Pista mondta :- elviszlek
Az otthonomba,jobb lesz mint a szabadba.-
Juliska félelmében megölelte Pistát,mondván :
Félek,de bízok benned,tudom jó a lelkiismereted.
Juliska álmélkodott,még ilyen szép házat nem látott
Pista megkínálta őt mindenféle jókkal.
Legfőképpen csókjaival. Juliska pirulgatott de
Mindent elfogadott,karjai közt élvezett
Minden percet,szerelmet.Megvakította őt a
Szerelem,amit soha nem érzett eddig,
Boldogsága felért az egekig. A völegény
És a hajó várhat a végtelenségig....... |
|
Hétköznapi pszichológia…
(6 soros szakvers)
Estefelé, mint kanálnyi ragacsos méz, úgy elnyúlik a csend,
Szürkület kezdéskor meg a lemenő nap fénye halkan dereng...
Az estével bizony leszállt a télhírnök köd, szél nem fúj… nagy csend…
Vágyak
Itt már nem akarhatnak sokat, a magány már gyorsan elmereng.
Az esti helyzetűek odalöknek hol a magány... süket csend.
***
(senrjú trió, félhaiku lánc-szerű formátumban.)
Köd lidércei,
Szárnyra kelve, csak jönnek.
Sajnálom magam.
A ködben vágyak,
Boldogan integetnek.
Sajnálom magam.
Ülve ágy szélén,
Magányom nézi csendet!
Sajnálom magam.
*
(HIQ csokor)
Tétova
Vágyaim vannak...
Hervadók.
Elmúló
Fény, nekem reszket...
Dülöngés.
Idő megy
Bele imbolygok…
Magányban.
Időtlen
Idő, csak halad…
Mind magány.
Magányom
Csak nemtörődöm...
Mint, időm.
Változik
Minden létemben…
Semmisem!
Vecsés, 2024. március 1. – Kustra Ferenc József- íródott: szakversszakban és senrjúban, meg HIQ -ban.
|
|
Nem kell már a könnycsepp....
Nem kell már a könnycsepp, benne él a napsugár,
te vagy az a szép virág, kit a szívem visszavár.
A napsugár a szívedből csak nekem világít,
áradó, tiszta fényed mindig úgy elkábít.
Az idő messze rohan, mégis hozzád húz a nap,
minden egyes dobbanásban újra rád találhatlak.
Nem számolom a napokat, csak a mosolyogva nézlek,
minden csendes pillanatban újra benned élek.
Nem kell már a könnycsepp, ha ölelsz, ha itt vagy,
minden régi bánat lassan porrá szakad.
Szíved, mint a rózsaszirom, óvatosan nyílik,
szemedben az a kis könnycsepp csak értem izzik.
Nem kell már a könnycsepp, hadd legyen most fény,
bújjon el az árnyék, múljon el a tél.
A múlt minden sebe benned csöndben szól,
ha a szíved rám talál, akkor lesz csak ki jól.
Az idő úgy rohan, és soha meg nem áll,
az óra néma körökben körbe-körbe jár.
De míg egymás szemébe nézünk, nem számít a perc,
minden apró rezdülésben új reményre lelsz.
Ha félsz, hogy egyszer elveszítesz, csak bízzál bennem,
ott lobog az a parázs, mit az idő sem vesz el.
Elfelejtjük a tegnapot, az összes téli éjszakát,
mert a szíved melegében egy új tavasz rám talált.
Nem kell már a könnycsepp, csak a szíved lénye,
tiszta, puha lángja írja át az éjnek sötét fénye.
Szíved, mint a rózsaszirom, lassan rám bíz mindent,
szemedben az a kis könnycsepp már az öröm ígérete itt bent.
Nem kell már a könnycsepp, maradjon csak a fény,
legyen minden pillanatunk végtelen remény.
Szíved lágyan rám borul, mint harmatos virágszirom,
ha melletted ébredek, minden könnyem elhagyom.
Gubacsi Sándor |
|
Ó, a kimondott szó…
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
|
|
Ha kérnéd...
Ha kérnéd, csendből szőnék, köréd egy puha menedéket,
csillagfényből útra kelnék, hogy hazavezesselek téged.
Ha a bánat válladra ülne, én elűzném halk dalokkal,
és minden könnyed, ami gördül, felszáradna két karomban.
Ha kérnéd, én lennék a hajnal a sötét után,
meleg szó a hideg éjben, biztos part a viharos vízen át.
Ha kérnéd, őrizném, minden álmod, minden lépted,
amíg dobban bennem a szív, nem engedlek el soha téged.
Ha az éj túl mélyre hívna,
lámpást gyújtanék az úton,
álmaidnak bársony szárnyán
elkísérnélek minden álmon.
Ha elfáradnál a várásban,
ölem lenne békés fészek,
és mire felkel majd a nap is,
új reményt adnék tenéked.
Ha kérnéd, én lennék a hajnal a sötét után,
meleg szó a hideg éjben, biztos part a viharos vízen át.
Ha kérnéd, őrizném, minden álmod, minden lépted,
amíg dobban bennem a szív, nem engedlek el soha téged.
Nem ígérek könnyű eget,
sem szélcsendes életet,
de ha ránk borulna minden,
én melletted ébredek.
És ha egyszer elnémulna
körülöttünk a világ,
a szívem akkor is megtalál,
bárhol rejtőzz, bárhol jársz.
Ha kérnéd, én lennék az otthonod a messzeségben,
a kéz, amely visszahúz, ha elvesznél a sötétségben.
Ha kérnéd, itt maradnék, őrző fényed, hű reményed,
míg csak bennem él a dal, vigyázok rád, szerelmesem.
Gubacsi Sándor
|
|
|
|
Ma 2026. augusztus 18. kedd,
Ilona napja van.
Holnap Huba napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
