|
 Vendég: 45
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,226
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Trianon a baj oka…
Jól teszed, ha nem adod fel tettet és nem adod fel a védő hitet!
Hazában lenni, mint elveszett hontalan, ez a letagadhatatlan.
Óva is intelek, Te lelkedben légy magad ura, ez ember sorsa.
Ki a múltját megtagadja, majd képes és várja, hogy visszakapja,
Az már bizony sosem lehet dicső jelen, itthon lesz ő idegen…
Ekkor sipákol élet, közben átéled a földi-pokol létet.
Fél évezrede, mindenki csak csonkított minket, de védtük magyar "legénységet"!
Most meg harmadik világháborút terjeszti a nyugat, mind feketéllő borút.
Ki papírra rója, cirkalmas igaza van, vigyázz Te… a sokféle jövőtől
Ma a nap, amikor emlékeznünk kell, mert bűn lenne… múltat jaj(!) ne feledjük el.
Legkönnyebb útnak tűnik a feledés, de embernek maradni, az a nem kevés…
Magyarságunk sok bántástól szóródott világban, az ő többségük igy hontalan…
A Magyarok Istene figyel minket égben, segít is, amit tud fent a légben.
Lelkedet ne feszítsd, de légy magyar tégy ezért, közben figyeld, másik magyar megért.
Most nemzetünk az egyenes útra fordul, mindenestől, emberestől… kutyástól!
Vecsés, 2024. március 15. –Kustra Ferenc József – írtam: a ’jobb jövőért’, újult jövő-szemléletben.
|
|
Már ne ölelj át...
Boldogság, miért bújsz el előlem, mint köd a hajnal szélén?
Napjaim súlyát csendben görgetem, repedések futnak a tenyerén.
Minden apró, halk csodáért, túl nagy árat kér az ég,
mosolyom mögött fáradt szívem vérrel írja elég!
Ha egyszer valaki meglátná, mi remeg a páncélodon át,
talán nem kéne bizonyítanom, hogy én is érek annyit, mint más.
Ha egyszer letehetném végre, a terhet, mit rég cipelek,
talán meghallanám a csendben, hogy egyedül vagyok veled.
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kellenek a fényes ígéretek,
nem kellenek a győztes, nagy beszédek.
Csak egy kéz, mely nem enged el,
míg visszatalál hozzám a reménnyel.
Verejtékből épült falaim közt, már alig kapok levegőt,
minden dicséret rövid villám, aztán újra rám hull a köd.
Hány lépést kell még megtennem, hogy ne féljek elesni?
Hány sebet kell még elrejtenem, hogy valaki merjen szeretni?
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kellenek a fényes ígéretek,
nem kellenek a győztes, nagy beszédek.
Csak egy kéz, mely nem enged el,
míg visszatalál hozzám a reménnyel.
Lehet, hogy a boldogság nem ajtó, mely egyszer csak kitárul előttem,
hanem apró, meleg lélegzet, egy másik ember kezében.
Lehet, hogy nem kell kiérdemelnem minden ölelést, minden fényt,
és ami bennem összetört és fázik, az is megérdemli a menedékét.
Már ne ölelj át, ha hideg az éjszaka,
ha a csend a csontomig hatolna.
Ne kérdezd, hogyan bírtam eddig,
azon csodálkozom, hogy ott voltam eddig.
Nem kell többé vérrel írnom,
hogy számítok, hogy ki kell bírnom.
Csak egy új szív, mely mindent megígér,
egy utolsó igen, egy kar, amely minket a sírig elkísér.
Gubacsi Sándor
|
|
Eldobhatsz engem, de el nem felejtelek,
Kerülhetsz, de láthatatlan nem lehetek,
Ignorálsz engem, én akkor is szeretlek.
Szeretlek, mert elloptad megtört szívemet.
Elloptad, mint tolvaj az értékes ékszert,
Majd egy rossz embernek azt te odavitted.
Odaadod neki, mi egykoron enyém volt,
Reményeim hadát, mi csak rólunk szólt.
Dühös vagyok a sok kimondatlan szóért,
Szomorú vagyok az elszalasztott esélyért.
Utálom, hogy nem ismertük meg egymást,
Az alkalom már csak egy üres kis ábránd.
Az ábránd, mi csak a fejemben létezik,
Nyomaszt engem, mert lelkem lassan szétesik.
Szétesik, mert nem tudja az igazat:
Mi volt az, mi okozta a nagy falat?
Nem az vagy, kinek én megismertelek,
Nem az vagy, kit utána fedeztem fel.
Az igazság a kettő között él valahol,
Nem adtál esélyt, hogy ezt helyére pakold.
Mi volt az, mi miatt így döntöttél?
Mi volt az a történet, mit véghezvittél?
Mi az oka, hogy megint kerülsz engem?
Miért nem leszel végre őszinte velem?
Nehéz kérdésekre már van válaszom,
De sejtések ezek, nem a te válaszod.
Az igazságot már soha nem fogom megtudni:
Ha szóba állsz velem, tovább fogsz hazudni.
Nekem a mai napig nagyon-nagyon hiányzol,
Szemeid tükrében nekem csak a magány szól.
Magány szól számomra, mit tőled kaphatok...
Csak ennyi jár nekem? Míg neki a csillagok?
Remélem mégis, hogy nagyon boldog vagy vele,
Remélem, megkaptad minden reményedet.
Bízom benne, hogy nagyon szép életed lesz,
Biztonságban vagy és tiszta szeretetben. |
|
Építettél egy falat,
nem körém,
nem körénk,
Magad köré.
Azt mondtad,
minden rendben.
Nem velem,
nem velünk,
Veled.
Úgy mondtál ki szavakat,
hogy semmit el nem mondtál.
Nem nekem,
nem nekünk,
Magadnak.
Ígérsz.
Könnyű ez.
Betartani.
Az feladat.
Az a fal körülötted?
Túl magas,
túl széles,
túl mély.
Nekem.
Kristóf Kitti |
|
Hétköznapi pszichológia
(Bokorrímes duó)
Aki magas lovon ül, könnyen földre hullhat,
Fenn hordott fejével nagyot koppanhat.
Szél fújja gőgjét, mint száraz falevelet,
S egyszer csak alulról nézheti az eget.
Fényes nyereg alatt poros út pora várja,
Ki fenn járt kevéllyel, most megtanulja.
Jegyezd meg: alázat visz csak igaz magasba,
Ki másokat lenéz, önmagát rántja sárba.
(Senrjú duó)
Fenn hordott orral,
nem látja a mély gödröt.
Lentről néz majd föl.
Magas ló hátán,
a gőgöt szél cibálja.
Por ízét nyeli.
(Tíz szavas duó)
Magasból nézett, sors földre visszahúzta,
Porból tanulta: alázat emel magasba.
Kevély léptekkel járt, megbotlott árnyékába',
Földön látta, minden ember egyforma.
Siófok, 2026. április 13. - Gránicz Éva - |
|
Magány 3....
A falak mögött őrzöd titkaid,
repedt bordáid közt alszik a hit.
A csönd nehéz köveket rak szívemre,
és minden könnycsepp visszahullik a mélybe.
Az ablakon túl ébred már a táj,
de bennem minden hajnal késve jár.
Egy halvány sugár vállamhoz simul,
míg árnyékod újra körém borul.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény.
Ha rám hajolsz, nem hallom a világot,
csak régi léptek verik a szobákat,
és bár fáj, hogy őrzöd minden sebemet,
mégis te vagy, ki nem enged el engemet.
A bordák résein kiszökik a múlt,
minden kimondatlan szó bennem maradt.
A bánat lassan nevet ad a testnek,
és az üres szobák visszhangot keresnek.
Az asztalon egy kihűlt pohár vár,
mellette árva levélre száll a homály.
De a függöny mögött felragyog az ég,
és azt súgja halkan nem tart örökké.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény.
Ha rám hajolsz, nem hallom a világot,
csak régi léptek verik a szobákat,
és bár fáj, hogy őrzöd minden sebemet,
mégis te vagy, ki nem enged el engeme.
Talán egyszer szétnyílik minden rés,
és a hallgatásból dallam lesz majd még,
a könnyek helyén tiszta reggel ég,
és nem leszel többé az enyém.
Te kegyetlen magány, szívem csendes rabja,
könnyből szősz körém egy láthatatlan falat.
Te kegyetlen magány, éjben ringató kéz,
ha a nap rám talál, egy pillanatra csókra hív a fény. magány, lassan engedj el már,
ne rejtsd el előlem az érkező tavaszt.
Te kegyetlen magány, ha még visszanéz a fény,
a csendedből kilépek, és hazatalálok én.
Gubacsi Sándor |
|
Illatos, bujának is látszó a mező, a karja szinte ölelő.
Látszik rajta, hogy van neki új világ, határtalanság.
A mező ilyen buja, vágya erős, hogy legyen ölelő,
És ne érje oly’ élmény, hogy ez bizony nagy butaság.
Álmomban voltak tengerkét kék színek,
Fejemen csak lapátoltak a nagy fülek.
A színes féle levelek bőszen hullottak,
A szélrohamok meg utánuk kullogtak.
Eddig volt egy jó kis nyár és meleg, kik magukban üdvözlők,
Formásak a bájos, már beérett, ehető-főzhető gyümölcsök.
Nemsokára jönnek az esőáztatta kertek, utak és játszóterek,
Akkor már majd, kell az esernyő, meg előjönnek kérdőjelek…
*
(senrjon trió)
Most még tikkadó tájak,
Melegen zöldellők a bájak…
Még meleg a nyár!
Ha jön az ősz majd a föld
Alázkodni fog, oly’ csendesen.
Még meleg a nyár!
Ideér… felhősödés
Meg beindul… eresz csöpögés.
Még meleg a nyár!
*
(tíz szavasok)
Lesz itt még, hogy tél lesz úr!
Majd bemutatkozik vadul…
Még meleg az idei nyár!
A hőség, mindent keményen bedarál…
Vecsés, 2024. június 15. – Kustra Ferenc József
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(leoninus duó)
Félek magamtól, ha szabadulnál magamtól.
Lehetek jó vagy rossz, ha dolgozik a gonosz!
Tükörben csak elnézem magamat… menekülnek, nézek másokat!
Konstatálom az én magányom és dolgozik, ezt meg nagyon bánom.
Ki tudja, hogy a magányomat ki hítta rám, ha tudnám pofon vágnám.
A sorsomban viszont ez van, ha tetszik, ha nem… enyém lett… el nem esik.
Úgy élem életem, hogy keresve bolyongok, de ez ellen hiába harcolok!
Emberek látómezejébe, ha vagyok, visszanézek, de társt biz' nem találok!
*
(senrjon trió)
Üres, nagyon magányos
Nappalom, estém és éjszakám…
Magány a párnám.
Nincs senki, aki éjjel,
Puszilgatna, betakargatna.
Magány, takaróm.
Egyedül, hevenyülve,
Keresek magányban, valakit!
Magány, takaróm.
*
(HIQ trióü)
Magányom
Nem akar engem.
Egyedül!
Nem veszi
Észre, rosszat tesz.
Egyedül!
Majd megyek,
Föl a mennyekbe…
Egyedül!
Vecsés, 2024. július 29. -Kustra Ferenc József
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(septolet csokor)
Szavaim
Zengenek,
Elleneim
Hókotróként hevenykednek…
Kimondott betűk elleneim?
Gondolataim nyitott ablakban kószálódnak,
Mondatnak... óvakodnak…
*
Elmém riadt
Hallom háborús riadódat,
Másságodat…
Nem tiszteled uradat?
Rád leltem
vesztem eszem,
Veled-mentem…
*
Így ez nem nyugalmam,
Így rosszakat hallottam.
Szó elszáll?
Agy koncentrál,
Molesztál,
Affektál,
Dilemmál…
Vecsés, 2024. május 7. -Kustra Ferenc József-
|
|
Rejtett arc mögött,
némán figyel a titok.
Szemhéjon árnyék.
*
Csillogó mázban,
elveszik a tekintet.
Ki lehet, ki nem?
*
Álarc mögött arc
álmodja már önmagát.
Lassan felébred.
*
Maszk mögé bújva,
szem súgja az igazat.
Néma vallomás.
Siófok, 2026. január 23. - Gránicz Éva - Íródott: eredeti Basó féle haikuban. |
|
Albert Ferenc
Ballada az Mohácsrul /Mohács 1526. 08. 29./
Ezerötszázhuszonhat… Az kisasszonynak haván,
így jegyzé az krónika:
Lajos az ifjú király, e néven az második vala,
kinek Sátorhely alatt áll szerény, de elszánt hada.
Talpon mind ki eleven; s az felkelő Nap fénye
táncot jár az vérteken.
Fohászok szállnak égbe, dejszen óriási most a tét;
szükséget érez az hon, veszélyben az föld, s ez nép.
Medrét hagyja az Dráva látva egy gigász’ hadat;
mocsár felett híd remeg, Szulejmán serege alatt.
Tenger török szomjaz az vérre, s tán háromszáz ágyú vár
még két megannyi öszvérre.
Kartáccsal telt tarackik az magyarnak rossz álma,
négyszeres a túlerő, vajh mit regél az fáma?
Janicsárok, aszabok, szpáhik, még nem készülnek harcra,
valahány csak hunyni áhít.
De nem így ám az magyar, kit szítt az Nap e mezőn,
sehol fa, és sehol víz; immár mind verejtékben fürdőz,
kit remegő levegő fullaszt.
És hogy támadjanak é az csupán Lajos királyon múlhat.
Tomori már harcolna; de királya még hezitál,
majdan megjő parancsa:
Indulhat az vérontás, jobb szárny, rohamra előre!
Siker kecsegtet már-már, s az had, ettől kap erőre.
De jaj, eszmél az török, s indul, akár tengerár;
puskák ezre mennydörög.
Sok harcedzett janicsár aratja az magyart, úgy rendre;
s miként dús búzakalász dől az tüskös, tarló földre.
És rá jő az rettenet, több száz ágyú tör elő;
s halált osztó töltetet ont az gyilkos füstfelhő.
Akár pelyva, hullik az magyar;
holtak hevernek szerte, s vérük mindent betakar.
Vészt szül az lomha idő; fertály másfél óra tán’,
és úgy forr az levegő, mint szurok a katlan falán.
Az hadnak se híre, se hamva; s vágtat az magyar király,
mígnem mocsár mélybe húzza.
Diadalt ül az szultán véres tetemek felett;
s csörren lánc rabok lábán, számlál úgy kétezer lelket.
Janicsár s az jatagán táncol,
és földre hullnak az fejek; részegít ez gyilkos mámor.
Száll az rege szájról szájra:
Az ifjú Lajos király tálcán lett felkínálva,
így vivé el Őt az halál.
S hogy Szapolyai, s Frangepán,
na meg a cseh zsoldos sereg vajh’ ebben, mint segédkezett?
Állt… s a távolban mire várt az három sereg?
*****************************
… De végül is:
A mélyben szántó gyökerek, fel nem adják…
A hasadó hajnal új tavaszt ébreszt;
mert ciberelét, nem inge magyarnak,
az vér áztatta földből sarjadnak még éltek’.
Bízvást újjá épül, és szépülő ott az hon,
sokezernyi pipacs virul hősi hantokon,
majdan az utókor, mind hálaimát rebeg;
és nem feledi soha… az dicső tetteket!
|
|
Depresszió 2...
Az ablakon lassú ütem kopog,
a szürke ég a vállamra hajol.
A város hangja távolabbra száll,
míg bennem egy néma visszhang kiabál.
Az utcafény ködbe rajzol jelet,
elmossa minden régi, biztos lépésemet
A járda alatt remeg még a föld,
és minden útam ugyanabba dölt.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Kósza képek lebegnek előttem,
mint elszakadt filmek a sötétben.
A léptem hangját elfújja a szél,
nem tudom, merre van, aki bennem él.
Egy féltett ág roppan a törzsön,
száraz levele már a földön.
Ami egykor bennem fényt nevelt,
most csöndben hajlok így terelt.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Megáll az idő a mellkasomban,
minden kérdés körbe-körbe rohan.
A bátorságom vékony üvegen,
repedt hangon szólal meg bennem.
De a zápor egyszer elfogy még,
a felhők mögött még lélegzik az ég.
Ha csak egy apró szikrám marad,
az is elég, mert a szívem tovább halad.
Depresszió, fekete folyó,
visz, pedig nem gondolkodó.
A gondolatot jégként fogom,
és elnémítja a holnapom.
Depresszió, hideg árnyék,
ablakomon át belép.
De míg a szívem halkan ver,
nem nyelhet el teljesen.
Kopp-kopp… elcsendesül az eső,
a város fölött feldereng a tető.
Még egy lépés talán az egyetlen,
a hajnal már nem rajzol utat bennem.
Depresszió, fekete folyó,
nem vagyok már parttalan hajó.
A jég alatt is mozdul a vér,
és a csend mögött valami remél.
Depresszió, hideg árnyék,
nem tarthatsz örökké itt még.
Míg a szívem halkan ver,
nem engedlek magamhoz közel.
Gubacsi Sándor |
|
Juliska balladája 2
Távolbol figyeltem a partot,hol egy
Szépséges,kis lány szomorkodott.
Közelebb mentem,hogy jobban
Menézzem őt,miért választotta ezt
A hajó kikötőt.csinos öltözete nem
Mindennnapi,virágos kalappal ünnepi
Félve szóltam ne,hogy megijedjen :
- MI járatban van itt,kicsi szépségem ?-
" Lekéstem a hajót,mondta ő,holnap
Jön a következő,nem tudom mi legyen a teendő " ?-
- Ne búsúlj kis tündérem,segítek én neked,
Itt nem várhatod meg a következő menetet -
" Nem vagyok én a maga tündérkéje,
Vőlegényem van,ki vár engem epedve !
Ne gondolja,hogy talált valakit hirtelenébe,
Rendes nő vagyok a falum dicséretébe."
- Édes csillagom,ne gondolj rólam rosszat,
Tudok egy helyet,hol megvárhatod a hajódat.-
" Remélem az úr nem fog kihasználni engem,
Nem tudom mit gondoljak,maga egy városi ember."
-Bízd csak rám magadat,jó ember vagyok,
Szépséged belém ültetet százféle gondolatot.
- Mond, mi a neved,olyan lehet mint a szépséged ?-
"Juliskának hívnak a falubeliek "
- Az én nevem Pista,tetszel nekem Juliska.
Megmutatok egy pár szép helyet,amiért
Meglátod,megszeretsz majd emgemet.-
És Pista ment Juliskával,kinek tetszett a
Legény,ilyen jóképű embert nem látott még.
Karonfogva mentek ne,hogy eltévedjenek..
Már esteledett,mikor Pista mondta :- elviszlek
Az otthonomba,jobb lesz mint a szabadba.-
Juliska félelmében megölelte Pistát,mondván :
Félek,de bízok benned,tudom jó a lelkiismereted.
Juliska álmélkodott,még ilyen szép házat nem látott
Pista megkínálta őt mindenféle jókkal.
Legfőképpen csókjaival. Juliska pirulgatott de
Mindent elfogadott,karjai közt élvezett
Minden percet,szerelmet.Megvakította őt a
Szerelem,amit soha nem érzett eddig,
Boldogsága felért az egekig. A völegény
És a hajó várhat a végtelenségig....... |
|
Hétköznapi pszichológia…
(6 soros szakvers)
Estefelé, mint kanálnyi ragacsos méz, úgy elnyúlik a csend,
Szürkület kezdéskor meg a lemenő nap fénye halkan dereng...
Az estével bizony leszállt a télhírnök köd, szél nem fúj… nagy csend…
Vágyak
Itt már nem akarhatnak sokat, a magány már gyorsan elmereng.
Az esti helyzetűek odalöknek hol a magány... süket csend.
***
(senrjú trió, félhaiku lánc-szerű formátumban.)
Köd lidércei,
Szárnyra kelve, csak jönnek.
Sajnálom magam.
A ködben vágyak,
Boldogan integetnek.
Sajnálom magam.
Ülve ágy szélén,
Magányom nézi csendet!
Sajnálom magam.
*
(HIQ csokor)
Tétova
Vágyaim vannak...
Hervadók.
Elmúló
Fény, nekem reszket...
Dülöngés.
Idő megy
Bele imbolygok…
Magányban.
Időtlen
Idő, csak halad…
Mind magány.
Magányom
Csak nemtörődöm...
Mint, időm.
Változik
Minden létemben…
Semmisem!
Vecsés, 2024. március 1. – Kustra Ferenc József- íródott: szakversszakban és senrjúban, meg HIQ -ban.
|
|
Nem kell már a könnycsepp....
Nem kell már a könnycsepp, benne él a napsugár,
te vagy az a szép virág, kit a szívem visszavár.
A napsugár a szívedből csak nekem világít,
áradó, tiszta fényed mindig úgy elkábít.
Az idő messze rohan, mégis hozzád húz a nap,
minden egyes dobbanásban újra rád találhatlak.
Nem számolom a napokat, csak a mosolyogva nézlek,
minden csendes pillanatban újra benned élek.
Nem kell már a könnycsepp, ha ölelsz, ha itt vagy,
minden régi bánat lassan porrá szakad.
Szíved, mint a rózsaszirom, óvatosan nyílik,
szemedben az a kis könnycsepp csak értem izzik.
Nem kell már a könnycsepp, hadd legyen most fény,
bújjon el az árnyék, múljon el a tél.
A múlt minden sebe benned csöndben szól,
ha a szíved rám talál, akkor lesz csak ki jól.
Az idő úgy rohan, és soha meg nem áll,
az óra néma körökben körbe-körbe jár.
De míg egymás szemébe nézünk, nem számít a perc,
minden apró rezdülésben új reményre lelsz.
Ha félsz, hogy egyszer elveszítesz, csak bízzál bennem,
ott lobog az a parázs, mit az idő sem vesz el.
Elfelejtjük a tegnapot, az összes téli éjszakát,
mert a szíved melegében egy új tavasz rám talált.
Nem kell már a könnycsepp, csak a szíved lénye,
tiszta, puha lángja írja át az éjnek sötét fénye.
Szíved, mint a rózsaszirom, lassan rám bíz mindent,
szemedben az a kis könnycsepp már az öröm ígérete itt bent.
Nem kell már a könnycsepp, maradjon csak a fény,
legyen minden pillanatunk végtelen remény.
Szíved lágyan rám borul, mint harmatos virágszirom,
ha melletted ébredek, minden könnyem elhagyom.
Gubacsi Sándor |
|
Ó, a kimondott szó…
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
|
|
Ha kérnéd...
Ha kérnéd, csendből szőnék, köréd egy puha menedéket,
csillagfényből útra kelnék, hogy hazavezesselek téged.
Ha a bánat válladra ülne, én elűzném halk dalokkal,
és minden könnyed, ami gördül, felszáradna két karomban.
Ha kérnéd, én lennék a hajnal a sötét után,
meleg szó a hideg éjben, biztos part a viharos vízen át.
Ha kérnéd, őrizném, minden álmod, minden lépted,
amíg dobban bennem a szív, nem engedlek el soha téged.
Ha az éj túl mélyre hívna,
lámpást gyújtanék az úton,
álmaidnak bársony szárnyán
elkísérnélek minden álmon.
Ha elfáradnál a várásban,
ölem lenne békés fészek,
és mire felkel majd a nap is,
új reményt adnék tenéked.
Ha kérnéd, én lennék a hajnal a sötét után,
meleg szó a hideg éjben, biztos part a viharos vízen át.
Ha kérnéd, őrizném, minden álmod, minden lépted,
amíg dobban bennem a szív, nem engedlek el soha téged.
Nem ígérek könnyű eget,
sem szélcsendes életet,
de ha ránk borulna minden,
én melletted ébredek.
És ha egyszer elnémulna
körülöttünk a világ,
a szívem akkor is megtalál,
bárhol rejtőzz, bárhol jársz.
Ha kérnéd, én lennék az otthonod a messzeségben,
a kéz, amely visszahúz, ha elvesznél a sötétségben.
Ha kérnéd, itt maradnék, őrző fényed, hű reményed,
míg csak bennem él a dal, vigyázok rád, szerelmesem.
Gubacsi Sándor
|
|
Magány 3....
Az ablakon túl lassan alszik el a város,
a szobában csak az óra hangja álmos.
A csend leül mellém, nem kérdez, nem beszél,
és minden el nem mondott szó a szívemben zenél.
A napok úgy múlnak, mint ködös folyó,
visznek messzire, de partjuk meg sehol.
Amit másnak adnék, magamban őrzöm még,
egy félbehagyott álommal osztozik az éj.
Bárcsak lenne valaki, aki rám talál,
akihez a hosszú út végén hazatalál.
Aki nem félne attól, ha könnyes a szemem,
és csendben is megértené, mi zajlik bennem.
Bárcsak nyílna egy ajtó, ahol fény fogad,
ahol nem kell elrejtenem fáradt arcomat.
Mert bármilyen erősnek mutatja magát a szív,
egy szerető kézre minden magányos ember vágyik.
Az esti fények kihunynak sorra mind,
a párna őrzi csak az ébren töltött perceim.
Két ember helyett egy árnyék ül a széken,
és egy néma kérdés alszik el mellettem.
Hiányzik egy hang, amely nevemen szólít,
egy ölelés, amely minden sebet gyógyít.
Egy tekintet, melyben nem kell félnem attól,
hogy megint eltűnik valaki a holnaptól.
Bárcsak lenne valaki, aki rám talál,
akihez a hosszú út végén hazatalál.
Aki nem félne attól, ha könnyes a szemem,
és csendben is megértené, mi zajlik bennem.
Bárcsak nyílna egy ajtó, ahol fény fogad,
ahol nem kell elrejtenem fáradt arcomat.
Mert bármilyen erősnek mutatja magát a szív,
egy szerető kézre minden magányos ember vágyik.
Talán egyszer majd megáll mellettem az idő,
talán egyszer majd rám mosolyog a jövő.
Nem kérek csodát, csak egy őszinte szót,
egy társat, aki velem együtt nézi a holnapot.
Kegyetlen dolog magányosnak lenni,
és minden este egyedül feküdni.
Üresnek érezni melletted az ágyat,
és hiányát érezni egy hû társnak!
Bárcsak lenne valaki, aki rám talál,
aki a sötétben is mellettem maradna már.
Aki tudná, hogy néha a csend is kiált,
és nem engedné el a kezem az éjszakán át.
Bárcsak nyílna egy ajtó, ahol fény fogad,
ahol végre megpihenhetne a fáradt gondolata a szívem mélyére, bármennyi könny is hullik,
a szeretet reménye még hazavezethet mindig.
Gubacsi Sándor
|
|
Kecses, elegáns szitakötők
Szállnak a nyári levegőben...
Apró fűzőt viselnek,
S tündöklő szárnyukon
Tiszta reményt hoznak vissza:
Forró nyári nap... ördögnek lovai, szitakötők.
Mindenütt átalakulás,
Költészet, csillámló fény,
S a napfényes ragyogás alatt
A gyengéd, rózsaszín vízfelszínen –
Lágy, megnyugtató érintése, mért érintő :
Forró nyári nap... ördögnek lova, szitakötő.
|
|
A poéta írta nektek…
(3 soros zárttükrös duó)
Nos, a vers nagyszerű szóruhákban öltöztetett szép-okos gondolatok,
S ha jók a gondolatok, s jók az olvasandó sorok… élmény gondolatok…
Nos, a vers nagyszerű szóruhákban öltöztetett szép-okos gondolatok.
A jó vers, jó mondanivalója szétterül a lelkünkben, mint életbalzsam,
Ha meg az olvasónak oly’ nagy az öröme…’Megvan én életbalzsam’…
A jó vers, jó mondanivalója szétterül a lelkünkben, mint életbalzsam.
*
(HIQ trió)
Szívünkben
A rejtett kincsek.
Boldogság.
Mosolyunk
Le is eshet, csak…
Boldogság.
Volt mosoly
Arcunkon, lehet…
Boldogság.
*
(tíz szavas csokor)
Féltett titkokat őrizzük, sokféle darabokban
Arcunkra visszaköltözik mosoly, sokféle darabokban.
Alaposan figyeld a poéta miket ír!
Mit olvasol… legyen örömír!
Az életben biz, van mi magfagyott…
Van mi tiszteletlenül… lehullot!
Hosszú versben lehet biz’ komoly szópatak,
S lehet benne lehulló… utálatos-patak.
Lehet versben jót özönlő… szerelmetes szó patak…
Élvezetet kiöntő szópatak.
Versben domináljon az élvezeti öröm-patak,
Akkor lelkedben így élvezetek maradnak!
Vecsés, 2026. augusztus 7. - Kustra Ferenc József
|
|
Hazug volt....
Hazug volt a szavad, minden mondat csak nyög, ,
édes méz a számon, bennem csak hörög.
Nevettél, és közben eltakartad önmagad,
minden érintésed bennem új sebet szakajt.
Hazug volt a szavad, hazug minden mosolyod,
minden érintésed bennem még ma is sajog.
Hazug volt a szemed, ahogy rám talált a múlt,
minden szép ígéret lassan semmibe hullt.
Hazug volt a csókod, mikor engem csókoltál,
hazug volt az is, mit a tenyeremből jósoltál.
Hazug volt a két szemed, ahogy rám néztél,
hazug volt a szíved, ahogy rajtam átléptél.
Hazug volt a kezednek, minden ölelése,
hazug volt a reggelek, minden ébredése.
Hazugság volt nekünk az egész életünk,
hazug volt de most már hiába nézhetünk.
Egyszer, ha visszanézel, majd a romokra találsz,
késő lesz a bánat, mikor többé már nem vársz.
Én már nem leszek ott, csak a kihűlt helyemen,
egy eldobott szív árnya jár át csak a csendben.
Hazugság volt nekünk ez az egész életünk,
egy kifakult színpadról most csendben lelépünk.
Hazug volt, de többé nem félek tőled én,
mert az igazság vár rám valahol az út végén.
Hazug volt a csókod, mikor engem csókoltál,
hazug volt az is, mit a tenyeremből jósoltál.
Hazug volt a két szemed, ahogy rám néztél,
hazug volt a szíved, ahogy rajtam átléptél.
Hazug volt a kezednek, minden ölelése,
hazug volt a reggelek, minden ébredése.
Hazugság volt nekünk az egész életünk,
hazug volt de most már hiába nézhetünk.
Hazug volt a reggel, minden közös ébredés,
kávéillat mögé bújt a kimondatlan kétkedés.
Hazug volt a kezed, ahogy meg fogott még,
miközben a lelked régen más felé beszélt.
Hazug volt a szavad, hazug minden mosolyod,
minden érintésed bennem mégis ott dobog.
Hazug volt a szemed, mégis bennem ég a kép,
ahogy rám néztél, mintha örök lenne még.
Hazug volt a csókod, mikor engem csókoltál,
hazug volt az is, mit a tenyeremből jósoltál.
Hazug volt a két szemed, ahogy rám néztél,
hazug volt a szíved, ahogy rajtam átléptél.
Hazug volt a csókod, mégis őrzöm valahol,
hazug volt a beszéd is is néha szépen szól.
Hazug volt az éjjel, ahogy rám borult veled,
hazug volt a szavad, nélküled már nem lehet.
Hazug volt, hogy benned végre kulcsra lel a szív,
hazug volt, mert nélküled csak a hideg, üres semmi hív.
Gubacsi Sándor |
|
Szívem vérfoltos levelén
elaludt a belső lelkiállapotom forrása;
múzsám,
aki nagy szemével, különleges hatással,
aranyozza be, a csillagos eget,
űrrel,
az a földi ,
gyönyörű, gyorsan repülő, hártyás szárnyú ragadozó,
az ihlető,
az a földi élőlény,
a szitakötő.
|
|
Mondjátok Feleim az Úrban… lesz-e még akadály az utamban.
Vajon igy öregen még mit vérhatok… nincs már, hogy lébecolok!
Felhők is már csak rohangálnak az égen, semmi nem tartja öket féken.
Régen volt biz’ tán’ nem is sok bánat, öröm s szeretet, mint életpárlat!
Ma már, ha ég is a lámpa a szobámban, nem jó a magány-társaságban.
Van, ki megmondja, hogy mért nincs szeretet a földön… kérem, könyörgőn?
Dúlnak háborúk, terjed olajválság, meg egy vezető elmondta, jó a másság!
Manapság nincsen semmiben megbeszélés, mert ki az úr, visszakérdez… na és?
Ezek után várhatok az utamtól, ki segítene… szabaduljak a rossztól?
Vecsés, 2026. július 27. – Kustra Ferenc József
|
|
Bármilyen megoldás hűséges számomra,
Ha szembe tudunk nézni a világgal
Anélkül, hogy érezném hűvösét a színlelésnek
És anélkül, hogy a megérzésem felkavarna.
Vajon létezik e világon megoldás,
Hogy megtartsam az isteni parancsolatokat,
Elfogadjam szívemmel – s ne az eszemmel – öleljem át felebarátomat,
Hogy saját akaratomból fakadóan
Érezhessem a vér szavát,
Anélkül, hogy az ész visszatartana?
Feltettem magamnak a kérdést:
Vajon az én hibám volna?
Idegennek érzem magam a saját testem számára,
Elvakít a szívem íze
És elveszek a meredek útvesztőben,
Amelynek ködéből nem tudok menekülni,
Megtagadva, hogy simogatását ne csókoljam.
A sors irgalommal alkudozik,
Mert az ár túl drága;
Még a kiváltság – melyet céllal adtak,
Nem ismeri el a babonás rettegés félelmét,
Hogy életüket nyitott könyvként vizsgálja...
Csak az arra hivatottak megérintsék,
És azoknak félelmeit elűzi,
S a szemüket lecsukja...
|
|
Hétköznapi pszichológia...
Azért fordulsz mások felé halkan,
mert benned is élt egy régi bánat.
Egy néma kérdés szólt benned lassan,
s nem gyógyította senki a vágyat.
Mások könnyét törlöd, s közben érzed,
ahogy benned is oldódik a jég.
Minden jó szó visszatalál hozzád,
mint fákra érkező tavaszi ég.
S mikor másért gyújtasz apró lángot,
a sötét tebenned is fényt talál.
Mert amit adsz, az visszhangot hordoz,
és a szíved végre hazatalál.
Siòfok, 2026. február 20. - Gránicz Éva - |
|
|
|
Ma 2026. augusztus 14. péntek,
Marcell napja van.
Holnap Mária napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
