|
 Vendég: 12
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,216
|
|
Írok én
Nektek! Várjátok?
Úgy írok…
|
|
Te voltál énnekem, ki megcsókolt egy éjszakán,
a csókodnak ízét érzemtem, szívem ablakán.
Te nyitottad ki nekem a szívemnek ablakát,
akkor tudtam meg, hogy van élet odaát,
|
|
Ahogyan
feküdtünk egymás mellett,
kis melleim, két kis finom tornyot alkottak.
|
|
Nyugodt órák naplementekor,
amikor a tenger az eget karjaiban befogadja
és újra felébred az örök vágy...
inni az égő olvadékból, e szépséget látva. |
|
Drága gyermekeim, Cintia és Ádám, arra kérlek titeket, ne nézzétek ilyen árván. Erős az apátok, csak a lelkem nagyon beteg, de rémélem, hogy egyszer, újra kint lehetek!
|
|
Korán letört lombok,
jajt susognak.
Gyenge hajtásuk
fiatal kornak.
|
|
És eljön egy idő, amikor az árnyak lépkednek
A fák között, mint a vörös rókák,
Amikor az ágakra esik az alkonyat
És minden a magányból kiszökik...azok az órák.
|
|
Lehetnék zápor áztatta illatos fű a mezei lépteid alatt…
Lehetnék heveskedő langy szellő, mi hátulról kócolja a hajadat…
|
|
Felemeltem a lábam
annak a hegynek a sziklájáig,
ahol te kettéhasítottad
a másodperceket.
|
|
Tüzet szítottál bennem Anna,
Lélekegyesítő csókokba.
Sokszor… virradatig.
Volt, hogy pirkadatig.
|
|
Drága nővérkéink búcsúzok most önöktől,
de nem úgy megyek el, mint egy börtönből.
Nem gondoltam soha, hogy ez börtön lenne,
hisz szeretetet kaptam az első perctől kezdve.
|
|
A legszebb hold a tóban van,
a legszebb esthajnalcsillag a tengeren van,
és legőszintébben a pacsirta énekel
nem a fákon, hanem az emlékekben és a feledésben.
|
|
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… mit kilősz az bizony ágyúgolyó,
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… bizony, véres lesz az ágyúgolyó. |
|
Tárd ki a szíved, engedd be a fényt,
ne zárd ki szívedből, az örök reményt.
Soha ne nézz hátra, mindíg csak előre,
gondoljál inkább, egy szebb jövőre.
|
|
A csendes, szófogadó szőke hajú nőre,
Napnak sugara forrón esett
Egyenesen, az almára hasonló mellére,
Ami bennem egy vágyat keltett.
|
|
Szerelemmel…rettenetesen szeretlek!
Le ne lépjél…én élek, veled élhetek…
Ellehetnék… de kell ez, veled még legyek.
|
|
A villamoson,
Ami a Köztársaság utcán haladt,
Tele névtelen világgal,
Egy szép hölgy a második megállónál
Felszállt, gyönyörű íveivel és kerekségével,
|
|
Nem velem történik…, felhőkön lépkedek…,
de mindjárt reggel lesz és én felébredek.
De mégis valóság levelek hullnak,
temetőbe hallik susogása lombnak.
|
|
Amikor a szél megmozgatta a leveleket az ágon
És apródként ezüstös port a rétekre szétszórt,
|
|
Jó, ha valaki figyeli a múltját,
s még magának elemzi is!
Ablakon kifelé már más vágyaink vannak,
de tán' újak minek?
|
|
A raboskodó kéz,
búvóhelyen fúr,
meredek melleden és
ellipszisen feltornyosul,
|
|
Koldusoknak koldusa!
Mind jössz kéregetve és felkavarsz.
Még egy csókot adjak, hogy
A kútnak nincsen vize, mert
|
|
Szerelemmel…rettenetesen szeretlek!
Le ne lépjél…én élek, veled élhetek…
Ellehetnék… de kell ez, veled még legyek.
|
|
Közeledett lassan, a hófehér-nagy tél,
zimankóba bújva, senkitől sem fél.
Átfázva lomboknak, sűrű sötétjében,
ragyog egy gyertyaláng, az én igaz hitem. |
|
A hajnali harmatokból születnek
Annyi megélendő pillanatok,
Sürgetnek, siettetnek a naptárlapok
És az években megérnek ezek a momentumok. |
|
|
|
Ma 2025. október 17. péntek,
Hedvig napja van.
Holnap Lukács napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
