|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Sok idő telt el mielőtt felfedeztek
de ez így van minden tehetséggel
Don Quijote felejthetetlen műved
Man of La Mancha mesterré tett.
|
|
 V
Ahogy a tomboló őszi szél
kever itt bomló
hús szagot
a hideg rázta |
|
 V
A végtelen közönynek ingoványán
a lépteink bizonytalankodók,
a háborúk között megannyi járvány
kaszálja balgamód az álmodót. |
|
 V
Hiszem, a vers sosem lehet
Egy fánál nékem kedvesebb.
Mert szomjas ajkú kinn a fa,
A Föld keblén kell innia;
|
|
 V
A szívemben totál csordultig áll a fájdalom,
Elég, ha csak feléd száll szerető gondolatom…
Mindenhol csak rőt avar, már nem teljesül álmom…
|
|
 H
Parányi mécses ég, az őszi szélben
a lángja libben, egyre csak remeg,
a földi lelkekért lobog szelíden,
idézve holtakét amíg lehet. |
|
 Gy.
Téli erdőn, e nagy árvaházban,
Testvéri sorban, osztott fájdalommal
Siratják a fák a halott nyarat, —
Erdőn miért nem élhetek, szegény fa, |
|
 Gy.
Szereteteim itt van sorban eltemetve,
De bennem él tovább mindnek örökre... lelke.
Szereteteim itt van sorban eltemetve. |
|
 Gy.
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek. |
|
 H
Magammal hoztam nagy idegenségem,
Nyomoruságom hétfátyolos titkát,
Külön erényem és különös vétkem. |
|
 H
A fák között az őszi Nap
sugára egyre bágyatag
kereng a hűs avarban,
pihenni térne végre már, |
|
 H
Eper-piros szád engem úgy vadít,
Te Nő, fehér tested vakít! –
Harsogtam véresre tüdőm...
A május ágyat fű közé vetett, |
|
 H
Közeleg, szürke köntösében, a jéghideg-fagyos tél,
didereg az árok szélén, avar közt, ki sose fél.
Hiszi a reménynek összes sugarát, a Nap,
könnyeivel emlékezik, éjszakában, magányosan, a fagy. |
|
 H
…ma beszélni fogunk a kerékpárról.
örökkön a kerékpár úgy tűnt, mint egy
szerelmi mese, páros kerekeivel fantáziámat
odafigyelésre késztette. |
|
 Gy.
Éltessé lettem, ősz vagyok,
tükörbe nézek, ő van ott,
anyám! S a könnyes két szeme
arcának ékes ékszere. |
|
 Gy.
Pezsgő nyár után
Rőt ősz szedi a lábát,
Krizantém búsul.
Könny csorog a sírhalmon, |
|
 Gy.
Elfut a nyár, vele messzire szállnak a gondtalan órák,
lombkoronák levelük leperegve dacolnak az őszben,
fellegeket karol át csupasz águk, a mindenük adnák,
csakhogy a napsugarak tüze még kicsikét melegítsen. |
|
 Gy.
Sírján a jó anyának
Két árva sirdogált,
Kesergő bánatának
Irt, enyhet nem talált.
|
|
 Gy.
tt vagyok közelben, hozzátok egészen közel,
Szívemet melengetik a lelkem mécsesei.
Itt vagyok közelben, emlékezek, múlt jött közel,
Szívemet melengetik, a lelkem mécsesei.
|
|
 H
Gyere szeressük mi egymást legalább egy nyáron,
Mit is számít, ha még lesz?
Tegyünk úgy, mintha ez lenne az első
És én nem ismerlek, te engem nem ismersz. |
|
 Gy.
Még idevárlak a kerti padon, begubózva az őszbe
hallgat a táj, körülöttem elúszik a köd gomolyogva,
nincstelenül, kicsapottan, a lelkemet általölelve
nyári napoknak a tétova néhaisága motozza. |
|
 Gy.
Arctalan kereszt,
hantodon őszi levél.
Elhal a hangja. |
|
 Gy.
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm. |
|
 Gy.
Kijöttem és meggyújtom, legalább egy kis mécses égjen,
Téged, már csak rögök tömege ölel, a sírban, mélyen.
Halkan imádkozok, az imám messzire felszáll légben… |
|
 H
Nincsenek csodák, csak véletlenek,
a véletleneknek is van oka,
történtekor ismeretlen,
meglepő, váratlan. |
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
