|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
 Gy.
Vén udvarház egy kis falu végén,
Puszta falak, düledező kémény;
Úgy áll ott az útra kihajolva,
Mintha csak egy öreg koldus volna. |
|
 Gy.
Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán: |
|
 Gy.
Vége az ősznek, a tél közeleg már,
fák kopasz ágai közt fut a szél,
hajlik a nádas, amint beleturkál
jéghidegével, a rettenetét |
|
 Gy.
Butaság
Sokakat „megöl”!
Eredet? |
|
 H
Az éjsötét megint reánk borult és
lenyomva lelkeink a mély felé,
akár halotti torra készülődés
lehetne, hogyha azt megértené, |
|
 H
Ki a sötét fasorból a szobába
beléptem, az asztalhoz ülök én,
hol a tálakban fonnyad a saláta
és illatozik búsan a kömény, |
|
 H
Élt hajdanán egy kisfiú,
Volt szép szeme, göndör haja,
És mindég igazat beszélt,
Nem lódított soha, soha. |
|
 H
A nő egy csodálatos tünemény,
A nő legszebb isteni teremtmény…
A nő egy csodálatos tünemény. |
|
 Gy.
Zúzmara csilingelne vígan,
faágak között fényár surranna,
egyre csak hízna a hóbunda,
míg befagyott tavon szán suhanna. |
|
 Gy.
Ne mondd nekem, hogy ennyi volt,
keressek új hazát ma én,
mivelhogy elfogyott a zsold,
mit udvarod mohón felélt, |
|
 Gy.
Topáz reggel, Most csodállak
óh tündöklő szabolcsi táj,
a bánatod szívemig árad,
ez a szépség már szinte fáj. |
|
 Gy.
Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki,
Magamban vergődők, vágyódok, mint egy senki…
Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki. |
|
 Gy.
Az élet az öregséggel hozza meg a mérhetetlen önsajnálatot,
Sőt, még nagyon is megspékeli, hozzátesz egy kis dramatizált bánatot…
Az élet az öregséggel hozza meg a mérhetetlen önsajnálatot. |
|
 Gy.
A nyári tóra fodrokat terített,
cikázva nádasán futott tova,
osont az ősz haló varázsa mellett,
s deres hajamra szállt finom pora. |
|
 Gy.
lenne a szóm, ha tudnék összeszedni
strófát még róla. Kár is emlegetni:
már külön a mienket: semmi értelem
sincs benne. Szomszédunkban a történelem |
|
 H
Hiába hát, a vér erünkbe oldja
a kételyét a másikunk iránt,
a lelkeink sötétnyi balga foltja,
a kezdetekbe vissza-visszaránt. |
|
 H
Letéptelek
december fagyos
rózsa szála
most ülök a szobámban |
|
 Gy.
Szívünkben csodavárás
Fénye, mély szeretettel lobog.
Szeretetvárás… |
|
 Gy.
De hát a vágy ilyen bogár,
a fényed élteti,
felé mohón utat talál,
hiába égeti, |
|
 Gy.
Most nincs számára semmi,
se közel, messzeség,
a lenni, vagy nem lenni
bús gyötrelme sem ég |
|
 Gy.
Hol az ágak legsűrűbben fedtek,
S legmélyebb hó takart utat,
Ott jött meg az alkonyat,
S erdőbe ért Jézuska, a gyermek. |
|
 Gy.
Tudd! Vagy nekem, maga a csoda!
Hiányzik ölelés,
Nem kell a kesergés….
Nélküled unalmas… nem csoda. |
|
 Gy.
Hó hull az égből,
fehér az út.
Csillan a gyémánt,
nézd, tél az úr! |
|
 Gy.
Hideg novemberünk a lelkeinkbe
hatolt az őszben észrevétlenül,
gomolyködöt hozott tekintetünkre,
szorítva, fojtogatva itt belül. |
|
 Gy.
Húzzátok, hej, a fiatal barázdát,
törjétek egyre a régi ugart!
Recsegjen, nyögjön a szúette járom,
ostoros gyerkőc gyorsabban járjon, |
|
|
|
Ma 2025. szeptember 03. szerda,
Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
