|
 Vendég: 12
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Apám
mint a zárt borítékban rejtőző üzenet
olyan megfejthetetlen
titok |
|
Túl ezen a földi léten, szivárványban, hóesésben,
könnyű álmok lent a mélyben, megnyugszik a lázas szívem.
|
|
Emlékezz, hogy szerettelek
Szívemhez, közel engedtelek
Tenyeremből etettelek
Veszélytől védelmeztelek |
|
Hívlak a lelkemmel, hosszan csókolnám a szádat,
Birtokba venném nagy, szerethető világodat!
Rég volt, már nem is emlékszem teljesen rád,
Ha öled melegét jól rám zúdítanád…
|
|
Pityerem, szeretlek téged,
Ragyogásod, nyomorod!
Nyevszkijed sosem ér véget,
S hídján meg kell állnotok.
|
|
A szív meddig szerethet,
amíg van bennünk élet ?
Az utolsó dobbanásik,
vagy még, azon is túl ? |
|
Mosd le Uram kérlek, a világnak szennyporát,
gonosz törekvések, izzó-láng csóváját!
Hamis tanok önző, kegyetlen valóját,
kietlen mélységnek, önző sivárságát |
|
A szobában,
a csend agyagedényekbe van elhelyezve,
hatalmas bögrék kék szőlők borával telve,
a ház ura látatlanul sétált,
|
|
Mint szélfuvásra lombtalan fa,
Szavadra lelkem úgy remeg,
S kiszáll a múltba, átrohanva
Jelenemet.
|
|
Lovas vitézek arca sejlik át
lebegve ős-regék ködében,
kik egykoron találtak új hazát,
akárha volna égi éden, |
|
Ejnye te Tél, mondd, miért csak most jössz,
hiszen, időtlen idők óta hívogatlak!
Sóvár szememmel kérve kérlellek,
mi több, fülemüle hangommal csalogatlak.
|
|
Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiut,
|
|
Párás az éj, fullasztó, lomha, terhes —
felhők fojtják a hold arany nyakát;
az udvaron szikrák pattannak át
s a kút körül tört ágak lombja repdes.
|
|
A múlt merengető ködében újra
előkerült Balassi lantja húrja,
mi lágyan énekel szelíd dala,
akárha volna nemzedéknyi himnusz,
|
|
Nem akarok több ruhát magamra
elég reám már az esti félhomály
vacogó testemet épp eléggé takarja
a jégvirágos ablakokra dermed most
|
|
Ó tiszaparti holdas éj, te mély,
Szívembe csöndet és békét zenélj
.
|
|
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
|
|
Életem melege. Egy narancs az asztalon,
A ruhád a földön
És te a párnáimban,
Édes pillanat egy pillanatra,
|
|
Szerelem
Csak uralkodik.
Ő erős.
|
|
Nap csókol minket. Ágak nyílnak,
Köztük egy moll-csengő libeg,
S ahogy megyünk, pórusainkat
A reggel-illat tölti meg.
|
|
Mivé fakult a régi fény
a nyílt, szabad tekintetekből,
hová fogyott a bölcs erény,
amint a balgaságon áttör,
|
|
Füttyös, szeszélyes április, ki szertebontod
a rügyeket: mit sugdosol nekem bolondot
és szépeket? Nem csapsz be többé, meg nem indít
a szód rohamra, pedig benned bízva mindig,
|
|
Debreczeni Zsolt: Olvadás
Háborgás, zűrzavar, s izzik a puszta lét,
olvadás - jégcsapból, nagyszerű tavasz kél!
Vízesés, mely árja, a sziklából ömlik szét,
enyhülés mely jégvilágból, nyarat hoz ma még!
Így lett hát nagy folyó, a kicsike patakból,
áradó szörnyűség, a szelíd kis tavakból!
Folyékonnyá váltak, a rideg táj árjai,
Végleg elterültek, szívemnek vágyai... |
|
(Panni születésnapjára)
Rázza, rázza aranyhaját...
földre hull a sok-sok karát.
Földre, fára, lány szemére,
pilláján pihen meg fénye.
Naphajszálak táncot járnak,
(Sárgán izzó sugárvásznak.)
olyan, mint egy égkatlan réz
...nézd...
összefonom,
s mézfonat-kész.
Viszem, tűzöm szép hajadba.
(Még szebb legyen ezen napra.)
Köszöntelek, szívem telve...
lánykám lettél,
megszületve.
(2021.07.07.) |
|
Huszonhárom éves voltam
Az életről mit sem tudtam.
Megbolondított a szerelem,
elveszítettem az eszem.
|
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
