|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
 V
Belenézett a tükörbe,
rútnak látta magát benne.
Belevágott, összetörte,
a tükör ezt megköszönte. |
|
 V
Keresd fel, kis madár, az elhagyott tanyát!
S dalolja a még kopár berek vidékinél,
Holott szárnya alatt melengetett anyád,
S étetgetett, amig szárnyadra nem kelél! |
|
 V
Az alkonyat leszállt a rónaságra,
üres tanyák között szitál a csend,
körötte leng a mélabú magánya,
megannyi régi kép fakón dereng. |
|
 V
izgatottak a rügyek feketék a fák
valószínűtlen felhőkkel játszik a szél
felkap a fekete madársereg levél
sodródik elfelejtve penderül tovább |
|
 V
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam |
|
 V
Ma kordonok közé szorult az elme,
ki most a másik oldalára áll,
az is lehet, hogy elfogyott türelme,
s a régi önmagára nem talál.
|
|
 V
Bátran megálltam fegyver fegyver ellen,
Nagyok haragjától nem rettegék,
De kétkedém, elég erős-e lelkem,
Hisz férfitől ez csak kötelesség. |
|
 V
Ma újra rám köszönt a béke végre,
megannyi láz facsarta éj után,
felülkerült az encián az égre,
meg is marad ma délelőttre tán. |
|
 V
Nem védhet meg már, csak lelki fegyver, más minden, veled harcolni kicsit sem mer…
Csak nyugtával dicsérd a napot, de ne feledd, mennyi jót adott, hol(?) látod azt a napot…
Tudd meg, hogy mit tett az az ember, aki visszahúzódó volt és szólni sem mer…
Aki persze szelet vetett, vihart aratott, de lassan, mert vihar, lelkében nem lakott… |
|
 H
…rám zúdult a más idők dorgálása
az időből, amikor még nem ismertük egymást
és név szerint hívnak, hogy
kiáltsák az éjszakát nékem az ablakomon,
|
|
 Gy.
Ma, köszöntsük fel őket,
a legcsodásabb nőket.
Az édesanyákat, a nagy
és a dédmamákat, akik, |
|
 V
A pórkunyhóban gyermek született,
Egy rabbal e földnek több rabja lett.
Szegény a kunyhó, hangos és hideg;
Az élet árva benne és rideg. |
|
 V
Varázsló!... Fáról fára száll,
Rutinja ez, napi:
Korhadtat bárhol is talál,
Kész meggyógyítani. |
|
 V
Hová szaladt el annyi év,
nyomán a régi büszkeség
talán meg is kopott kicsit,
fülembe súgja egyre: csitt, |
|
 V
A sötét fátyolában megérkezett éjben,
Bánatosan kerengünk erdei ősvényen.
Néha hallunk halk állathangokat
Vagy letört nagyobbacska ágakat.
|
|
 V
Nem azért írok verset, mert fontos,
Gondolatokat tolmácsolhatok.
Nem azért írok, hogy költő legyek,
Nem szeretem a saját verseimet. |
|
 V
Halálból éppen visszatérve
Mély ájulásból feleszmélve
Mélységekből felszakadva
Az öntudatom visszakapva |
|
 V
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem. |
|
 V
Tudod, ha újrakezdeném,
akkor se kéne másik út…
Te voltál mindig vigaszom,
s szomjamat oltó, drága kút. |
|
 V
Szellő támad délről s fujdogál melegen,
Olvasztja a jeget a büszke bérceken,
Üdül a föld, arcán mosoly kezd látszani,
Szegény rabnak végre tágulnak láncai. |
|
 V
Háborúkban nincsenek győztesek,
mindenki veszít sok életet.
Akik megvannak félemlítve,
ész nélkül rohannak vesztükbe. |
|
 V
Harácsolói béna, balgatag világomat
felélve, végzetébe döntve gyötrik egyre csak,
hiába szürkül el, melegszik és borong okán,
emelkedik nyomán a tenger és az óceán, |
|
 V
Kedveském, csillagom Laura!
Vágyam úgy kerget... egész nap ma!
Kerüljünk közelebb…
Talán… legközelebb? |
|
 V
Este felé,
amikor kitartóan őfeléje fordult,
az asztal fölé hajolva beszélt hozzá,
olyan komolyan nézett rá,
|
|
 Gy.
Egyszer volt, valamikor réges-régen,
hogy hatalmas hó fedte a földet,
violin sivított, tán fogát fúrták,
mély álomból törte meg a csöndet. |
|
|
|
Ma 2026. szeptember 17. csütörtök,
Zsófia napja van.
Holnap Diána napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
