|
 Vendég: 27
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Egy lány a falumból kedves volt nekem;
Szőke haja göndör volt,
Titkos szemei, mint a kék ég
És szelíd, bájos beszéde elvarázsolt.
A tón, a csónakban, egymás mellett ülünk
És a vonzalom játszik közöttünk;
Ezüst kendőt sző a hold,
A nádak körül, lila szálakat sodort.
A víz varázsa elrabol minket;
Lágyan ringató hullámok alatt,
Egy pillanatban átéljük álmunkat,
Mit két szerelmes gyermekek akartak.
Hirtelen a parton felsikolt egy kürt;
Riasztás, zaj és szájak harsannak;
Mélyen a közeli erdőben,
Nyugtalan lövöldözések hallatszanak...
És én és a szőkeségem,
Golyóik elől megmenekültünk,
Csak a szerelem félelmében,
A csónakból kiugrott és a tó vizében elmerült.
|
|
Pattog a száraz fa,
Már sül a szalonna,
Lecseppen a zsírja,
Kenyér ízt beoltja.
Tábortűzhöz, ez az élet illat illik,
Mások, fóliában, már krumplit is sütik.
Tudom, ma már sajna' olyan kevesen sütnek szalonnát,
Pedig az életérzés, fa, pattogó lángjából jön át.
Modern ez a világ, de tableten nem lehet szalonnát sütni
És kenyeret sem lehet, előtte vastagon befokhagymázni.
Nyers hagymát sem lehet virtuálisan felszeletelni,
Létezés poklát és a mennyt itt a tűznél kell megélni.
Sütjük a szalonnát, tűz már kissé lanyhul,
Parázs még adja a hőt, akaratlanul.
Este van, támad a hűvös, közelebb ülőnk a tűzhöz,
Falatozunk, szél is már támad, vinnyog, mint hisztis dizőz.
Vecsés, 2012. június 21. – Kustra Ferenc József
|
|
Ötvenhat után
A haza elveszett,idegen uralom,
tovább bitorolja a magyar
nemzetet.
Esteledett,a harcnak vége gyertyák égtek
ország szerte,szomorú fájdalom
mindenki szivében
Amit láttam,az több volt mint fájdalom,
a hazát sirattam, és a sok
elesett barátom !...
Lehajtott fejjel könnyeztem
azt a napot,soha nem felejtem el,
a szabadság összeomlott !
|
|
Épp’ eloldalgóban a nyár…
(anaforás, belsőrímes leoninus)
Nyár utáni kilátásokba nincs belátásunk, igy nem tudni mit várunk…
Nyár utáni helyzetben, van napsugár, de kevesebbedik a meleg már.
Nyár utáni hajnalban, kevesbedik a langymeleg, ez csak volt… napmeleg.
A barnára sültek bőre már elkopóban, a szép szín, már csak foltokban…
Jó vagy nem, majd mennek a mű-sütődébe, büszkék lesznek száraz bőrükre.
Reggel míg átmegyek az udvaron, őszelő krákogva mondja: bocs… bánón.
(tízszavas)
Lesz itt még hosszú tél,
Ember csak jelet nem remél…
(apeva)
De
Lesz majd
Jégtükör…
Eltanyázni
Gyorsan, de nem köll.
(senrjon)
Vannak, kik szánkó talpat
Uccsó lélegzetig csiszolják…
Hó meg elmarad!
(HIQ)
Október
Hoz, éji csendet.
Fényár… lesz?
(senrjú)
Nyár tűnik, fény… múl’!
Őszi vihar pofozgat!
Visszapillantás…
Vecsés, 2024. szeptember 11. -Kustra Ferenc József. – íródott: a sokak által nem szeretett időjárás-változásról.
|
|
Ez ősznek... tán’ utolsó hajnalon, heves télies szél vágtatott rakoncátlanon…
Nem is kellett kimenni az udvarra, csak kinéztem ablakon a szeles udvarra.
Dér, jó fehéren borított mindent, ami nézve, nagyon szép volt, ez volt hideg… nézve.
Az őszi, de télelő szél, rohant, mint egy megőrült turista, ki a szajha rabja.
Láttam a szélnél nem volt okos telefon, se iránytűs óra, mégis ment az úton…
Láttam, hogy az utcasarkokon el nem tévedt, járta útját, mit kiszabott az élet…
Már kevés levél volt az sok-sok faágakon, de csak szaggatta őket, mit sem bánón!
Dühös lehetett, hogy az elmúlatást át kell adnia… s mehet haza a szobába…
A játszótéri korhadt, ódon pad is recsegett, ó, de sokszor ültünk ott eleget.
Gondoltam, hogy ma nem megyek sehova, mert kint a szeles úton, halandót elfojtja.
Vihar, hol fára mászott, hol letérdelt, láttam, kertem élő virága, már nem remélt…
Dér takaróban nagyon látszott, nő az avar, de ennek szép színessége múl hamar…
Vecsés, 2024. október 7. – Kustra Ferenc József
|
|
A kabát !
Eső szaga ködös légnek,
nő behúzodva kapu mélyének
Úgy vettem észre mintha fázna
kabátomat akasztottam válára
Akkor mondta gyere velem,nem
messze innen lakó helyem,
ahol tűz ég kályhában odabenn,
égett, vágyó kiváncsiság bennem.
Nem tudhattam,hogy mit várhatok
kicsi szoba, invitállás nagyobb
lassan szedett le mindent magárol
vágyódva húzott engem az ágyhoz.
Tied vagyok ameddig csak akarod,
jóságodért mindent neked adok...
nem gondoltam volna,hogy kabátom
hozza nekem a vágy álmom !
ágoston Tibor
|
|
(bokorrímes)
Szitált az eső, igen hideget… fázom,
Körbe minden szürke, ez már ’darált mákom’!
Az úton közlekedő autók járdára spiccelnek sarat,
Beköszöntött, jó hevesen... nem vágyott idegen… ruhán maszat.
*
(senrjú trió)
Félelmetesnek
Tűnő, egér-szürkeség.
Hideg… az eső!
Félelmetesnek
Látszó, egér-szürkeség.
Hideg fröccs… eső.
Félelmetesnek
Ható egér-szürkeség.
Hidegvíz… eső
*
(3 soros-zárttükrös)
Mégis van köztünk egy felfoghatatlan kapcsolat,
Hűlő ősznek is megvan szépsége. Avar; alant…
Mégis van köztünk egy felfoghatatlan kapcsolat.
*
(bokorrímes)
Őszt egy pókfonálnyi sem köti már a nyárhoz,
Viszont gumicsizmát kell fölvenni, vádlihoz.
Hideg eső, híg sár, érezzük… vágyjunk nyárhoz?
*
(haiku trió)
Reggel ködfehér.
A levelek, már sárgák.
Sok már avarban.
Erdő már tarkul,
Köd vizekben, hegy alján.
Könnyező felhők.
Hunyorit a nap,
Felhőkben nincs földnézés.
Ősz, mint jó nagy köd.
Vecsés, 2025. október 8. - Kustra Ferenc József -írtam: alloiostrofikus versformában
|
|
Sőt, már -mától- itt is van!
(leoninus)
Derengél, nem lanyhán az ősz, (Nyár inal!) már itt van hűlő levegőben, hevenyen bősz!
Urak! Fecskét le, vegyetek nyeles gatyát, akadályozzátok prosztata fázását!
Hölgyek! Ti meg legott vegyetek bundabugyit, igy védeni a test finom réseit…
Vecsés, 2024. szeptember 10. – Kustra Ferenc József- írtam: az ősz megérkezésének üdvözleteként.
|
|
Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő,
Dzsinnek alakja jaj, csak úgy, de nagyon megnő…
Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő.
A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje,
Madarak is élednek -sok a dolguk ma- ideje…
A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje.
Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját,
És aközben mind meg találtuk erdőnek harmatát…
Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját.
Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
A nyíló bokrok ruhánknak adják át a nedvet, más nincsen…
Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak,
Muti, hogy élnek, újra itt vannak, zengik a kezdődő mának…
Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak.
Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat,
Látjuk a Hold is megy haza… mi is választjuk ezen utat.
Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat.
Vecsés, 2024. október 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
|
|
Csendesen őszre fordult,
a galambok meghitt gyengédségében,
olyan mélyen,
hogy belülről kezdenek penészedni
a rothadó megy színében.
---------------------------------------------
Festék csöpög a szentképre,
a gyertya magára fordítja lángját
a mohó levegőpislogásától,
tömjén csöpög –
egy lapos, ivartalan kupola alatt.
Elképesztő, saját testének kövében megrettenve,
a zöld oltárlépcsőre dobta csokrát
az utolsó menyasszony.
--------------------------------------------------
A hiányzó állapotból,
a borostyán
hiányból,
egy hideg bíbor indájának állapotát
csinálta,
amely évezredek óta felkapaszkodik a régi toronyba.
A tompa vessző feltételes, mentális kúszása
magában.
------------------------------------------------------------
Paloták és gyémántok vesztek oda,
madarak és hullámok pusztultak el,
a felhő eltakarta a napot
és megkövesítette a zöld cseresznyét,
ami virágából kibújt.
Az eső, mellét feltörte a forrás torkolatánál,
zöld füst fut a számtatlan földeken,
a szellőrózsák megkövesedett nedve,
az erdőben még a tobozok illata is elnémul,
a túlélési impulzusok késleltetik
az egy napos életet.
|
|
Az élet alapja és feltétele
(bokorrímes)
Az elkorhadó faág, elöregedve, nagy zuhanvást leesik,
A tehén hogyha vemhes, idője eljött: gyorsan-gyorsan megellik.
*
(senrjon csokor, fél-haikus lánc szerűen)
Nyáron élet mindig dúl,
De, biz’ vége felé kifakul.
Örök körforgás.
*
Jön az ősz, színeiben…
Megvan szépsége, de van avar.
Örök körforgás.
*
Őszmúlás belehatol
A megérkező télbe… Vacog!
Örök körforgás.
*
(3 soros-zártükrös duó)
Az állatok hol vedlenek,
Hol nagy bundát növesztenek…
Az állatok… hol vedlenek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Végül is majd minden belerohan a tavaszba, szemből,
Mint ember is változunk, de ezt nem verem ki eszemből…
Végül is majd minden belerohan a tavaszba, szemből.
*
(anaforás, önrímes, 10 szavas duó)
Mi emberek, immár várjuk a havat,
Sok síelőnk… lesi havat.
Mi emberek, kihasználjuk a havat,
Szülő, gyermekével hegyoldalba… leszánkázza havat.
*
(Bokorrímes)
Majd tavasszal sokasodás, gyermekvárás, rügyfakadás, lombsarjadás
És igy az élet, erőre kapva megéli, hogy ez új létsarjadás…
Vecsés, 2025. október 29. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
|
|
Üres tekintet, rideg falak,
szívek helyén jéghideg szavak.
Mert ma az igazság nem több jelszónál,
s az értelem elvész a hangzavar torkánál.
Páncél lett az ember arca,
mosoly helyett maszkot tartva.
BECSÜLET olcsó, hazugság drága,
eladva lelkünk a pénz oltárára.
TISZTELET rég elhagyta e földet,
az emberek gázolnak, tipornak, törnek.
SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,
de tettek nélkül üresen rebegnek.
De ott, a hamu alatt parázs lobban,
egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.
REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:
“Nem veszhet el minden a zajban!”
Mert jön egy nap, mikor felébredünk,
nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.
Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,
hol az emberek emberek maradnak.
Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,
mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.
S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,
szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!
Siófok, 2025, február 6. - Gránicz Éva - |
|
(Bokorrímes)
A fránya őszi szél be akarja rúgni az ajtómat,
Nyitott ablakomban meg a függönyt letépné a huzat!
Ablakom be is kell csukom, mert a függöny drága,
Gyertyám meg ábrákat festeget a meszelt falra.
(HIQ)
Írok a
Papirra verset.
Őszi táj…
Zörgő szél
Bántja ajtómat!
Őszi táj…
Sötétül
Az este… ábrák.
Őszi táj…
(3 soros-zárttükrös)
Az ősz erősen aktiválja magát.
Magányosan vívja heves-vad harcát…
Az ősz erősen aktiválja magát.
Már nem is álmosszemű, oly’ igen heves,
Látszik az ajtómhoz egy kicsit sem kedves…
Már nem is álmosszemű, oly’ igen heves.
(senrjon)
Az előbb, ablakomon
Már hűvöske jött be. Jézusom!
Őszi már a táj…
Szálkásak már a padok
Homok repül, homokozóból.
Őszi már a táj…
(tíz szavasok)
Úgy tűnik nem ismeretlenbe vágyik!
Marad itt bőszen, gyönyörű változásig.
Mindenre ráteríti az új szín világot,
Elhozza a színes másságot!
(leoninus)
Halottak napjára már avar is kialakul, őseinkhez fájdalmunk ezen gurul…
Aztán később az ideért fagy a nedves szőnyeget keményíti, jó, hogy nem fáj neki…
Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
|
|
Nem dédelgetnél, ha nem tudnál káromkodni
és csak azok mosolyognak, akik tudnak sóhajtani.
Ma nem mosolyognál, ha nem kellett volna nyögni
és ha nem sírtál volna, szemedben nem tudnál fényt hordani.
Ha, magad sebét egyedül nem kötnéd be
és saját kezeddel nem kötnéd be idegenek sebeit,
nem vágynál a mennyország egy szegletébe,
ha nem hordtad volna magadban a pokolnak cseppjeit.
Mert nem emelkedsz dicsőségre,
amíg nehéz homlokoddal a keserű porba nem zuhansz
és, ha a mai dallal újraéledsz,
az azért van, mert a tegnap esti könnyeidben ott, akkor meghalsz.
|
|
Mézszerű köd az ősz sajátja…
(Oximoronban, önrímben)
Selymesen, kőrül ölelőn folyik a mézszerű köd, sapkámtól a cipőmig,
Nedvesen nem ragad, de ha vizes… Vágyom a szárazra, végig a cipőmig!
Ha mézszerű lenne: kezdném lenyalogatni magam egészem a cipőmig.
(3 soros-zárttükrös)
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat,
A sok – mézszerű köddel takart- nyálkás kő, mint egy harcoló alakulat…
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat.
(Oximoronban)
Vastagodott a por a tavaszi-nyári ágakon, befedte porvihar nyáron,
De közben ideérve megjött az ősz... nyárt nem bánón, mázszerű köd csüng az ágon…
Vecsés, 2021. szeptember 29. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
|
|
Reggel lovam zabolom,
S stráfkocsi előtt dolgoztatom…
Széna vacsora.
Reggel zabot kap, mert húzza a terhet, este pihen, illatos szénát eszeget.
*
Este még megpaskolom,
Majd bemegyek, más dolgom nincsen.
Asszony vacsora…
Hálás szívvel megpaskolja, majd bemegy a házba, őt is vacsora várja…
Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek. A senrjonokat én írtam, a leoninusokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.
|
|
Sima tenyerek futnak a talpamon.
Vékony pórusaidon keresztül gőzölögve lélegzel.
Milyen meleg a kezed!
Milyen hideg a lábam!
És az idő megfagyott bennem.
Békesség van a lelkedben
És az ujjaid között harmóniák járnak át.
Minden álom párban van,
Dalban ez egy liliom- halálos virág.
Te elkényeztetsz, mint oldalaknak lapozása,
Ami egyenként, sorban bontakozik ki
És te kiszabod nap mint nap halhatatlanságomat,
Napokon keresztül, korokon át,
Gondolat által- elképzelés.
|
|
Most igyuk meg az utolsó kávét
A tintatartóvá változott csészéből,
Benne egy egész év zaccával,
Azzal újra visszanyerve idegenségét, keserűségét.
Így van errefelé, elrendezve
Az élet minden eseménye,
Nagy tettekkel és apró ösztönökkel,
Amelyekkel az egyének kényeztetik magukat vele.
Ez egy zavaros üledékérzet,
A világ minden dolgában,
Amihez úgy tűnik, meghíva vagyunk,
Mint fogyasztó névmások a minőség ivásában.
Mintha semmi sem történt volna természetesen,
A hegekből újra megnyílik a század,
Ez az év utolsó kávéja,
A kávézaccnak tejszíne fontosabb tenálad.
Ez egy elkerülhetetlen sors és egy átok,
Ebben a homályos őrületben,
Még időnk sincs a kávét meginni,
A csésze eltörik, a kávé az asztalra fröccsen.
Semmi sem történhet többé,
Egy ősi üledék tör fel a felszínre,
Vereséget szenvedve érkezünk az utolsó kávéra
Arcokra és asztalokra sok zaccot terítve.
|
|
A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!
Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.
Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.
Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
|
|
Ma összevesztem az idővel!
Mondtam neki, hogy várjon egy órát,
Addig, még egy bőröndbe összeszedek,
Hozzám tartozó minden ruhát.
Tettem még bele: gondolatokat, álmokat, embereket, szükségleteket
És mind az, ami rossz... a szemetes kosárba kerülhet.
Az ajtóban állok, és szónokilag megkérdezem magamtól:
Miért nem hagyjuk a perceket, hogy búskomoran elmúljanak maguktól?
Miért élünk élénken, miért sietettjük lépteinket?
Amikor annyi szaladás után, hangunk is megremeg.
Oka több száz, de erre nincs időnk jelenleg...
Még mindig a küszöbön vagyok a gondolataimmal.
Folyton az órát nézem, még mindig nem találom a választ.
Az idő nem okolható. Azt hiszem, hogy én sietek!
|
|
Vágyom utánad,
Vágyom utánad,
Mint a sör egy kis jég után,
Mint halott egy kevés életért,
Mint London a köd után,
Mint dó hang az énekért,
Mit a tű egy rövidke cérnaszálért,
Mint könyv előszóért…
Egy kis falusi botrányért
És újra, immár sokadik alkalommal,
Mint eszkimó egy narancsért,
Mint vonat a kisállomásért,
Mint egy sárgadinnye a káposztáért,
Mint egy pesszimista , aki varjút lát,
Mint egy mai nap korábban, egykor.
|
|
Az a nő, akinek arcát, mintha
Kegyetlen vad karmok vágták volna össze...
Hiába: mondtam magamnak, bár mennyit is próbálkozna,
Visszataszító lesz mindörökre.
Azt gondoltam, azt hittem, hogy örökre
Rút lesz, bár azt a nő nem akarja
És kenheti arcára a Nap sugarát,
A holdnak aranyozott fényét, de mégis marad csúfnak.
Ahogy beszélgettünk, figyelmesen hallgattuk őt,
Mindazok között, akik beszéltek,
Meglepődve láttam, milyen kevés szavuk van
És bármely szavukkal megszépítették azt a nőt.
Már nem láttam azt az arcot, amelyet
Messziről figyelve oly elutasító.
A szavakkal, amiket mívesen mondott,
Minden barázdát az arcán beborított, mit egy szép takaró.
Hirtelen úgy tűnt nekem, hogy mindazok közül,
Akik az asztalnál ragyogtak
És ahogyan nevettek a vágytól szikrázóan, lángolóan, tűzesen,
Ő vált, ő lett igazából a legszebb szerelem.
Amikor megfogtam a táncban, ami elkezdődött,
Olyan édesen és szépen mozgott,
Mintha a táncban álmokon lépett volna
És ahelyett, hogy lépéseket tett volna, valóssággal libegett és lángolt.
|
|
(leoninus)
Hah! Huh! Fázok, most épp' be vagyok öltözve, ebbe az őszies hűvösbe.
Az éjjel fáztam, igy este az éji takartóm cserélve… erre vágytam.
Még a fűtés nálunk nincs bekapcsolva, mert mi lesz vad télben... hóviharba?
Egymást lökdösik, meg sodorják az évszakok, most jönnek még csak hideg fuvallattok…
Ő sz meg természeti háborús szereplő, a hűsben nagyobb lehetősége… ez ő.
Levelek ellen indított heves-folytonos háborút, nem lényeg... ha fáknak meg bút!
Az ősz színekkel ellátott álcaruhát vett föl, taposandó avar, már nem száll föl.
Gyilkos dühvel, tűzérséggel, lövi fákról leveleket... elementáris erővel.
Avar szőnyeg kissé nedves, a nap süti, fény visszaverődik… látvány olyan kedves.
Levélháborúban a színek változatosak, de főként; vörösek és rozsdásak.
Erdők lassan teljesen kopaszok, mint akire a kaszával a borbély ráugrott.
Ritkulnak a lombok, a napfény átszűrődik ágak közt, ez ősszel a megszokott flört.
*
(téli senrjon)
Látom, gyorsan karácsony…
Én hideg havazást… nem bánom.
Szánkózó idő…
*
(tavaszi bokorrímes)
Húsvét? Nézzük, hogy itt van,
Bimm-bumm, locsolkodás van!
*
(Nyárra tíz szavas)
Jövő nyáron vajon kánikula lesz?
Lehet, hogy megint lélegzetelállító lesz?
Vecsés, 2024. szeptember 13. -Kustra Ferenc József
|
|
Avagy az évszakváltás története…
Nos, bizony a mai nap egy nagy vízválasztó,
De ne tévedjetek, mert még ám nem jön a hó…
Egész életemben a mával ért végül is véget a nyár,
Balatoni fürdéseknek vége, igen hűvös a víz már.
A napocska a teljes gőzzel előre… hajókar állásából visszavesz,
De vajon miért teszi ezt, ő már kapcsolatban van az ősszel? Igy ilyet tesz?
Biz' a, igaz a… hogy naptáram is mutatja, csomagol az ősz és jő.
Mi nékünk tetszik vagy sem, igy lesz ez, mert a mai nap, igaz mérföldkő!
A nyári nappalokat a napocska visszaparancsolja,
Nem csak hűlnek nappalok, de rövidülnek, ez a parancsa…
A növényzetek még szépek, klasszul virulók,
Még a gyepek is szép zöldek, még nem száradók…
A lassan besűrűlő esték naponta csökkentik a meleget,
Ekkor már hosszú ujjút kellene felvegyünk… lég hűvösös lehet!
Ha megjönnek az őszi viharok, akkor a Balaton is haragos lesz,
Mert úgy tűnik, ő sem tudja, hogy majd jövőre, a jövő nyáron, mi-hogy lesz!
Már nemsokára az őszi szél zúg, átvág a kerteken,
Ennek nézünk elébe az elkövetkező hetekben.
Esernyőt szerezz be, mert az őszi eső, akaratos,
És a lecsebbenő vízcseppek… orcáról sminket lemos…
Vecsés, 2025. augusztus 20. -Kustra Ferenc József
|
|
Évszakváltozás…
Ősz szeleit hozzák fellegek,
Még, amit hoznak biz’ hidegek.
Parton söpör már az őszi szél,
A nyári szerelmekről mesél.
*
Rohanva hullik le az őszi eső,
Nincs eszében, lehetne ő elmenő…
Balcsiba zuhannak kövér vízcseppek,
Szürke felszínén buborékok kelnek.
*
A nagy esővel, nem állunk mi szemben,
De örömünk van őszesővel szemben.
Esőt látva, lelkem örömben fürdik,
Mintha könny volna, arcomon lefolyik.
*
Gyertek jó őszi fellegek, most örülünk, ha az esők hevenyek,
Gyertek őszi fellegek, de áradások ne legyenek vemhesek…
Eső jöhet, kell az utánpótlás,
Balcsi, nyári szomját csillapítja... Hálás.
*
Előttünk a kocsiút még nem beton. Por látszik az autókon,
Én csak nézem ablakomon, hogy milyen vastag port vernek homokon…
Őszi eső nyár porát lemossa,
Út, táj, lélek minden megtisztulva.
Vecsés, 2025. március 1. – Siófok, 2025. április 29. - írtuk: alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.
|
|
|
|
Ma 2026. július 22. szerda,
Magdolna napja van.
Holnap Lenke napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
