|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
 Gy.
Óh irtózat, a szemem, amellyel mindent láthatok
a fülem, ami felfogja a sikolyt, a jajt
és lábam vak ösztön útján, ha elbotol ?
Mely vészek várnak minden tagomra |
|
 H
Bizony akarjuk vagy sem, ezen a földön minden múlandó!
És az is igaz, hogy föld úgyis mindent betemet.
Mindennap halhatjuk, de már mindörökké sír a haragszó. |
|
 Gy.
Forr a világ kavarogva saját levesében,
ördöge tűzre rak éppen a katlan alatt,
buggyan is abban az égre a sótalan étek,
osztja vigyorral a kéznek a sok kanalat. |
|
 Gy.
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden. |
|
 H
Csak akkor zokog így valaki, ha reményvesztett.
Kinek a világ már színevesztett.
Aki gondjai súlyától mindjárt összeroppan,
És már sose bízik az angyalokban. |
|
 H
Szines leveleket,
mint pelyheket
fújja gaszti szél,
az elmúlás ideje, |
|
 Gy.
- Nem kell olyan álom,...
ami nem a miénk!
Amit nem mi álmodunk,
csak le raknak elénk! |
|
 Gy.
Merre keressem az angyali lényed e hallgatag őszben,
merre találhatok újra a hívogató mosolyodra,
itt ma reám csak a szürke ködöknek a fátyla, ha lebben,
sajgva, de várom az új nyarat álmaimon szomorogva. |
|
 Gy.
Ajkának különös bája volt;
akár egy lángoló mályvafolt
úgy égett az, s hogyha szóra nyílt,
mint aki álomba szenderít |
|
 Gy.
Hogy egy kicsit verselgettem,
Nincs vele mit dicsekednem.
Magától lett, a mit irtam,
Én jóformán csak leírtam. |
|
 Gy.
„Ó, Mary, menj nyájat behajtani,
Nyájat behajtani,
Nyájat behajtani,
A Dee megárad ma!” |
|
 Gy.
az ősz a természet öregsége,
a fák lombja lehull, kopaszodik,
a kék ég színe fakul, vakul,
hűvös szél kergeti a felhőket, |
|
 Gy.
Ugye eljössz még, ha hallod majd a szívdübörgést?
Ugye eljössz még, ha hallod a csöndes ücsörgést?
Ugye eljössz még, ha látod, veled szemben a szerelmemet?
Ugye eljössz még, ha látod majd' elvesztem józaneszemet? |
|
 Gy.
Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut. |
|
 Gy.
De itt az ősz, ezernyi illatával
takarja nyár sebét a lelkeinken,
fogadjuk őt ezért, öleljük által,
begyógyul az hamar szerelmeinkkel. |
|
 Gy.
Rozsdás levél zörög hulló avarban,
zsebe telve, dúskál földi javakban.
Kalapál a szív, napsugár puszilgat,
madárdal bódít, gyöngéden elringat. |
|
 Gy.
Állnak az ákácok bús, bácskai őszben
kopaszul, szegényen s türelmesen állnak
szél rázza fejtüket, fejsze csap húsukba.
Nincsen épp jó sora az ákácifáknak. |
|
 H
A fák ruhája rőt vörös,
a táj színesbe öltözött,
a földön hant a dús avar,
mely minden szennyet eltakar. |
|
 H
Eső szitál az ősz ölelte tájra,
homályba vész a barna lanka már,
amott a hegytető fehérre válva
magányosan hideg telére vár. |
|
 H
Befutott a rőt ősz hűs szélszárnyon,
perdült- fordult, leveleket kavart.
Bús, bágyadt napot felleg takarta,
kéményen kihűlt a gólya lábnyom. |
|
 H
Apám arcáról ismerek a tájra.
Szavának súlyáról, ha otthon járok.
A vesződésről, melynek sosincs vége. |
|
 H
Hol csobbanok, hol csevegek,
A nagy folyó vár messze;
Születnek, halnak emberek,
De én – ballagok egyre... |
|
 Gy.
Lám- lám, az ősz köszöntött színes ruhában,
mélán, csöndben átölelt, szívembe zártam.
Lassút táncot jártak a zörgő levelek,
velem suhantak a harmatos reggelen. |
|
 Gy.
Viselni kell az őszt is, elmerengek,
vajon hová sodor ma engemet,
velem netán talán a mennybe téved,
az is lehet csupáncsak eltemet. |
|
 Gy.
A ma poétája
jól interpretálja
(Hiszen maga is érzi gyomrán, idegén
zsebén, vágyán, a kályha hidegén) |
|
|
|
Ma 2025. április 06. vasárnap,
Vilmos, Bíborka, Vilmos napja van.
Holnap Herman napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
