|
 Vendég: 58
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
 Gy.
Hinnye no! Ismét csak itt az ősz,
Én aztán nem leszek levélcsősz,
Égen a csillag, fű a földön,
A bérem gereblyére költöm?!, |
|
 Gy.
Folyvást panaszkodsz
Bánatod okán!
Tűrj kicsit, hozzád
Megtérek talán. |
|
 Gy-
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon. |
|
 Gy.
Mire jó megszületni?,
Oda, ahol nincs semmi,
Csak elmúló évszakok,
S feledhető holnapok, |
|
 Gy.
Mikor a csend tör rá, a telet váró tájra,
így megyünk majd fel, a magas mennyországba!
Szürke ködlő hajnalokon, a remény zajló egén,
közelgő fénysugár, csillog szívem jegén! |
|
 Gy.
Kövérre hízott, meg nyurga jégcsapok lógnak ereszen,
Csak azt nem értem én, hogyan tűrik meg egymást egészen…
Kövérre hízott, meg nyurga jégcsapok lógnak ereszen. |
|
 Gy.
Érdemes még szemedet vetni ránk?
Nézni a hetyke magyar sors kudarcát?
Országunk csorbult, tépett a gunyánk,
S az isten is arrább fordítja arcát. |
|
 Gy.
Az ősz ölelte kerten át
a nyár varázsa visszaleng,
lezárni végre korszakát
csitítja bájolón a csend. |
|
 Gy.
Külhon védtelen magyarjaival
még ma is éreztetik könyörtelen,
hogy nagyon sok ember számára
Trianon nekik, nem csak történelem. |
|
 Gy.
A parti nádasok között a szél jár,
de még novemberén a napsütés
ölelte lelkemet melengve, némán,
akárha volna tünde, lágy manézs. |
|
 Gy.
Míg ücsörögtünk, látva láttuk a leveleket, mind az összes hulló betegeket.
Néztük, hogy a négyezer zöldet egészíti, rozsdás és igy fölségesen mennyei.
Végül persze úgyis lehullik mind, a négyezer szint így aztán el is veszíti mind…
|
|
 H
Velem szemben az életem… bőn helytelenkedik,
Nem óv, nem ad, de finoman szólva berzenkedik…
Velem szemben az életem… bőn helytelenkedik. |
|
 Gy-
Bolond hajónk, ha majd a révbe ér,
s kikötve újra partra léphetünk,
vajon megint terem nekünk babér,
ha álmaink idillje messze tűnt? |
|
 Gy.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj) |
|
 H
Az öröm szinte súlytalan,
Eltűnik mindig nyomtalan,
S ha mégis marad, sebet ejt,
Mit rajtunk hagyni nem felejt, |
|
 H
A Nap megérintette a földet,ami
a hosszú pihenés után megengedett,
vad virágopk egymás után keltek,
madarak dalolva üdvözölték a meleget.
|
|
 Gy.
Hiszen, ha épp azért, sosem hal az meg,
kinek ma lelke benned él tovább,
ne hagyd a múlt ködébe veszni éned,
ragyogd hevén a vágy magas fokát. |
|
 Gy.
S az ősszel lassan karöltve
véremmel festenénk a fát
vörösre, rőtre, mint a zsarát.
Holt hiteimben ázna a világ. |
|
 Gy.
Amikor itt, az ismert utcákon sétálok
körülöttem oly sok az ismeretlen ember,
oly magányosnak érzem, az utcákon magam
itt Svájcban, ahol engem nem ismer senki sem. |
|
 Gy.
Vannak sok emlékeim, ó, ha ezek mind bemásznak ide,
Vannak székeim, kit hová, hol ültessek… oda vagy ide?
Vannak sok emlékeim, ó, ha ezek mind bemásznak ide. |
|
 Gy.
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek? |
|
 Gy.
Paraszt ember a teli zsákját,
malomba vitte, hogy megdarálják,
megpihenni, azt le tevé
érett búza tábla mellé, – |
|
 Gy.
De hát a hű vitézi sors kemény,
nem ad csupán megannyi mord csatát,
közötte bárha csillanó remény,
gyakorta rút halál felé csap át. |
|
 H
Minden csillog.
A fertőtlenített csempéken csúszkál a fény.
Halk hangok a távolból: csipogás, ketyegés, sípolás.
Leválasztott kabin:
|
|
 H
Beléd harapnak akkor is,
ha már halott leszel,
a kény olyankor is hamis,
de vígan énekel, |
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
