|
 Vendég: 27
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
 Gy.
Ne keltsétek fel az álmodókat,
amíg álmodnak, addig boldogok.
Foltozott
gúnyájuk királyi palást, |
|
 Gy.
Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet,
Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet.
Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz,
Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz. |
|
 Gy.
De mára Ámor is remegve szédül,
nyilat feszítni nem szeretne már,
hiába kél alant a vágy, ha végül
a fellegén a messzeségbe száll. |
|
 Gy.
Hajnalban kél föl az igaz magyar asszony,
hajnalban, mert sár volt tegnap, oszt az ember
káromkodik, ha a csizma lekaparva nincs. |
|
 Gy.
Ha volna lovam,
Messzire lovagolnék.
Vágtatva mennénk. |
|
 Gy.
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek… |
|
 Gy.
Ó, nézd! Lám, már ködfátyolba bújt az ősz,
úgy szerettem, ahogy vígan gomolygott!
Belekarolva jött a rőtvad, az őz,
táncra perdült rőt levéllel, somolygott, |
|
 Gy.
Múlik a nyár, tovatűnnek az álmok,
lankatag ősz közelít ide már,
lépte nyomán kavarogva lehullott
lombok alusznak a kert talaján. |
|
 Gy.
Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle: |
|
 H
Nem tudom megérteni; hogy hogyan lehet valaki,
aki engem meg nem ért. |
|
 H
Az éji látomás oson
szobám falán, s a lázam
felizzik ím ezer fokon,
s mohón utána vágtat, |
|
 H
Gőgös, zuhanó
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor. |
|
 Gy.
Csendes az ősz, tovatűnik a zsongás,
néha harang a delekre, ha szól,
dombra terülve kanyarlik a szántás,
vetve magokkal alant tele jól. |
|
 Gy.
Engem az emberek csaltak csak meg,
de sohasem a sírok!
- Letörlik égő, felfénylő szemem,
ha keservesen sírok. |
|
 Gy.
A csend, mely halk neszével, körülöleli a tájat,
nem mozdul el innen, bágyadt, lankadt, fáradt.
Szél sem érinti meg, a harang nagy kötelét,
nem búg már a vonat, csak az éj közelít. |
|
 Gy.
Fölöttünk süvítenek a vadászgépek, földön meg immár kihalnak a legények.
Egy bombázás után hevenyek az érzések és torkon ragadnak a rettegések.
Hallom, munkában az amerikai harckocsi, pedig lőszerátmérő nem kicsik. |
|
 H
Ahogy érzékelem, már a vég is csak nyomoronc…
El is gondolom, hogy a végére mi leszek? Konc?
Lehetetlenségben tobzódik, valahol a vég?
Ha ideér, akkor meg ott lent vár a hidegség? |
|
 Gy.
Láttam őtet egy őszi napon,
levelek hullásakor az avaron
mosolyát keresve,nem leltem
belebújt öszben,megértettem.
|
|
 Gy.
Mit ér a révedés a régi szép időkbe,
ha most szavára mégsem élesül fülünk,
ha menni kell, mi mégsem indulunk előre,
ha lázadó hevünk a messzeségbe tűnt.
|
|
 Gy.
Óh irtózat, a szemem, amellyel mindent láthatok
a fülem, ami felfogja a sikolyt, a jajt
és lábam vak ösztön útján, ha elbotol ?
Mely vészek várnak minden tagomra |
|
 H
Bizony akarjuk vagy sem, ezen a földön minden múlandó!
És az is igaz, hogy föld úgyis mindent betemet.
Mindennap halhatjuk, de már mindörökké sír a haragszó. |
|
 Gy.
Forr a világ kavarogva saját levesében,
ördöge tűzre rak éppen a katlan alatt,
buggyan is abban az égre a sótalan étek,
osztja vigyorral a kéznek a sok kanalat. |
|
 Gy.
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden. |
|
 H
Csak akkor zokog így valaki, ha reményvesztett.
Kinek a világ már színevesztett.
Aki gondjai súlyától mindjárt összeroppan,
És már sose bízik az angyalokban. |
|
 H
Szines leveleket,
mint pelyheket
fújja gaszti szél,
az elmúlás ideje, |
|
|
|
Ma 2026. július 22. szerda,
Magdolna napja van.
Holnap Lenke napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
