|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
 M
Mit tész, Uram, ha nékem végem?
Ha korsódként széttörtem éppen?
Ha italodként folyt el vérem? |
|
 M
De lehet csak álom, az is marad egy életre.
Egy reménydarabka, egy kis mámorral fűszerezve.
Nem több ez a gondolat csak egy kis elmélkedés,
És ha el tudnék aludni, ezt az álmot életre kelteném. |
|
 M
Víg napsütéssel érkezett
a konok február,
bágyadt barlanglakónk szőrét
borzolta a sugár. |
|
 M
Felkelő nap sugarai
beragyogták a tájat,
s öregedő diófánkon
a sok kopasz faágat. |
|
 M
A költő dala csalogányszó,
A mely kizeng a lomb alól:
Önbánatát enyhíti véle. |
|
 M
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
|
|
 M
Sosem láttam ezt a madarat eddig.
de olvastam Poe ilyesztő verseit.
mik valamikor elég jól hangzottak
egy mélabús poeta túdornak.. |
|
 M
Nézd, hogy dolgozik kinn a határban,
Miként szántja a kemény ugart;
Hallgasd, barázdán elhaladtában
Miként énekel bújáról dalt. |
|
 M
Panaszkodik egy vadgalamb
Tiszaparti lombos ágon.
Hogy ő nála nincsen árvább
Ezen a kerek világon. |
|
 M
Már mi sem nincsen, Margarita,
Nem süt rám lelked napsugara.
Emlékemben maradsz,
Ott is engem tagadsz… |
|
 H
Sótalan lét az életem,
pedig a só az lételem –
mondd, Uram, bátran, rám mi vár?
Nem tudok többet várni már! |
|
 M
Jöjj hó! ,
Te fehér, te hűvös csillapító,
Hullj le az ifjú, a szöghaju főre, |
|
 M
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör…
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör. |
|
 M
Az élet – apró pillanatok lánca,
A megszokott és ritka dolgok tára,
A nem várt egyezések sokasága, |
|
 M
Amott, a bérctető fokán,
vakít a szűzi, tiszta hó,
ragyogva ring a délután,
varázsa dalra biztató. |
|
 M
Azóta ihletetlen kezek játszanak a tündér fuvoláján
És a hangjegyekben visszhangok a távoli messzeségből
Próbálva megtestesíteni a billentyűzeteken
A gyönyörű álmot a hajnalpírnak pompás varázsában. |
|
 M
Nem is olvasta soha senki még . . .
E költemény oly bús oly csodaszép!
Ríme : a szívem dobogása,
Refrénje : a neved, leányka. |
|
 M
Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél, |
|
 H
Hogyha elhagy majd a legutolsó sóhaj,
búcsúzz tőlem kedves, csendes, szelíd szóval,
vagy csak vén kezeddel simítsd végig testem,
s öleld át a szívem, mellyel úgy szerettem. |
|
 H
Ne alázz meg senkit az életben
És ne nézz le másokat,
Ne hagyj figyelmen kívül egy könnycseppet az arcon,
Mert talán egyszer belőle arcodra is juthat! |
|
 M
Igaz, fuvallat, se szél nem fújja el az esti fájó, néma csendet,
lehunyt szemmel hallgassuk lelkünk szavát, s tegyünk rendet,
hisz nincs olyan sötét felhő, mi mögött ne lenne kék az ég,
hagyjuk a kérdéseket, mielőtt a szív megáll, éljünk egy kicsit még. |
|
 M
Koldusként járok házban,
Nincs vagyonom, már nincsen lelkem…
Nyomorult vagyok! |
|
 M
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg |
|
 M
Hold bevilágít fényes ablakon,
magadba fekszel az ágyadon,
nézed a szürke mennyezetet,
szeretnéd valaki szólna veled. |
|
 M
Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt; |
|
|
|
Ma 2025. május 02. péntek,
Zsigmond napja van.
Holnap Tímea, Irma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
